Miklósa Erika olyan operaházak visszatérő vendége, amelyek – ha lefordítjuk a futball nyelvére – a Real Madriddal vagy a Bayern Münchennel érnek fel. De vajon van-e valamilyen kapcsolata a labdarúgással a Kossuth-díjas operacsillagnak?
– Hogy érdekel-e a futball? – kérdezett vissza az ünnepelt díva. – Édesapám futballbíró volt, igaz, csak hobbiból, a harmadik vonalnál magasabb szinten nem vezetett meccseket, de két és fél éves koromtól rendszeresen elkísértem a mérkőzésekre, az első, labdarúgással kapcsolatos élményem ebből az időszakból datálódik, nem is igazán értem, hogyan maradt meg bennem, csak arra emlékszem, hogy jól arcon rúgtak a labdával. Aztán már később történt, hogy egy viharos hangulatú meccs után apámmal együtt a bírói öltöző ablakán át kellett menekülnünk…
Talán még futballozott is?
Diákkoromban atletizáltam, hétpróbában meglehetősen sikeres voltam, mígnem egy sérülés véget vetett a karrieremnek, utána viszont átnyergeltem a futballra. A kiskunhalasi Szilády Áron Gimnáziumban alakítottam is egy női futballcsapatot, annyira jól játszottunk, hogy az országos diákolimpián előkelő helyen végeztünk. A sport, még ha nem is az aktív labdarúgás, azóta is szerves része az életemnek, a férjemmel igazolt szenior atléták vagyunk, ő még a mai napig országos csúcstartó a 4×400 méteres váltófutásban, három társával együtt. Ez a mostani interjú is azért csúszott néhány napot, mert a férjemmel Karintiában síeltünk, pontosabban sífutottunk. Igen, mi nem lesiklunk, ahogy az emberek többsége, hanem sífutunk. Valószínűleg azért, mert ez közelebb áll a futáshoz, bár be kell vallanom, a hétpróbában annak idején inkább a dobó- és ugrószámok voltak a kedvenceim.
Pedig futóként is sokat írtak önről…
Ezzel el is érkeztünk a New York Marathonhoz, amit 2013-ban teljesítettem, életem első és minden bizonnyal utolsó maratonijaként. Ezzel tartoztam édesapámnak, aki már nincs az élők sorában, de amíg élt, rendszeresen futott, azzal tartotta karban magát, és engem is mindig kapacitált, hogy tartsak vele, de nem tudtam összegyűjteni a kellő lelkierőt. Aztán miután meghalt, megfogadtam, hogy érte lefutom a maratoni távot. Semmihez sem hasonlítható élmény volt. Molnár Zoltánnak, a MOB egykori főtitkárának köszönöm, hogy felkészített a 42 195 méterre, amely ráadásul a világ egyik leginkább embert próbáló maratonija, hat-hét gyilkos emelkedővel fűszerezve. Annyira nehéz, hogy amikor először vágott neki, Haile Gebrselassie, a kétszeres olimpiai bajnok etióp csodafutó is feladta 25 kilométernél. Igaz, ő nem tud énekelni… Visszakanyarodva Zolihoz, hihetetlen empátiával, kíméletesen építette fel az edzésprogramomat, sikerült elérnie, hogy örömforrássá váljon számomra a futás, végigmosolyogtam a New York-i maratonit.
De ennek a magazinnak mégiscsak FourFourTwo a címe, nem pedig Runners’ World…
Kedvenc csapatom a Barcelona és a Bayern München, ezek után mindenki azt hinné, hogy Messi a bálványom, pedig nem. Bizony, Cristiano Ronaldo, valamiképpen így alakult. Amikor a barcelonai operában, a Gran Teatre del Liceuban vendégszerepeltem – ez a híres Ramblán található –, a Varázsfuvolában léptem fel, az Éjkirálynő szerepében, szóval, Pep Guardiola is eljött a családjával, mivel nagy operarajongó. Hogy honnan tudom? Az előadás után beszélgettünk… Nem sokkal később el is hagyta Barcelonát, szerencsére a másik kedvenc csapatomhoz, a Bayernhez szerződött. Ahol Schweini, vagyis Schweinsteiger a kedvenc játékosom. Amúgy meg az összes sportágat beleszámítva Rafa Nadal és Roger Federer. Ők még a régi tenisziskola képviselői.
Találkozott más futballista hírességgel is?
A kilencvenes évek vége felé, amikor Frankfurtban énekeltem, egy alkalommal Kaiserslauternben léptem fel, s egy szállodában laktam Otto Rehhagellel. Érdekes, nem volt háza, egész idő alatt hotelben lakott, amíg a ’Lautern edzője volt. És persze összefutottunk a folyosón. Beszédbe elegyedtünk, ami azzal végződött, hogy elkezdtünk passzolgatni a lobbiban. Hát, efféle futballélményeim vannak, de reggelig sorolhatnám ezeket, annyira része az életemnek a labdarúgás. Árveréseken is szoktunk licitálni a férjemmel, a múltkor megvettünk egy aukción egy Puskás Öcsi által aláírt plakátot, de van egy olyan mezem is, amelyet Ronaldinho dedikált. Hol is lesz a következő Bajnokok Ligája-döntő? Berlinben, június hatodikán? Tulajdonképpen el kéne mennünk, meg is beszélem a férjemmel…
Ch. Gáll András
VILLÁMKÉRDÉSEK
Bevállalna egy fellépést egy világbajnoki megnyitón?
Kész örömmel! Annál is inkább, mert például a telki edzőközpont megnyitóján én énekeltem, egy Leonard Bernstein-számot.
Melyik labdarúgóval énekelne legszívesebben duettet?
Puskás Öcsivel, már ha élne. Úgy tudom, remek magyarnóta-énekes volt.
New York Met vagy New York City Marathon?
Hűha, ez övön aluli ütés… De mégis inkább a Marathon…
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2015. márciusi számában.)
