Így kezdődött: a Harry Kane-sztori

 

 

Szöveg James Maw Fotó Shamil Tanna Stylist Jerry Khan Fordítás Kovács Gergely

A cikk 2015 júniusában jelent meg!

 

Talán Michael Duff lehetett az.” Hogy Harry Kane nem emlékszik biztosan, a Burnley melyik védőjétől kapta a monoklit a FourFourTwo címlapfotózásának napján, mindent elárul természetéről. Mindegy, mivel kínálják meg, legyen az elutasítás, sértés, ütés, ő nem veszi fel, megy tovább.
„Néha, a csata hevében ér egy ütés itt, egy rúgás amott, ilyen a futball – mondja, miközben leül egy csendes sarokba az egyébként pezsgő élettel teli stúdióban London hipszterbarát körzetében, Haggerstonban. – Ha egy nehezen megszerzett győzelem után zúzódásokkal jössz le a pályáról, úgy érzed, megérdemelted.”

Ki kellett érdemelni: ez Harryre is nagyon áll. Igaz ugyan, hogy pályája ebben az idényben minden korábbinál meredekebben ívelt fölfelé, mégsem csodagyerekről beszélünk, ahogy egykor Michael Owen vagy Wayne Rooney esetében. Amire Kane kilencedik Premier League-meccsén megszerezte első bajnoki gólját, 20 éves és 253 napos volt. Owen ekkorra már 50 találattal büszkél­ked­hetett 98 mérkőzésen, Rooney 42-vel 132-n. A Liverpoollal és az Evertonnal ellentétben a Tottenhamre nem volt jellemző az utóbbi időkben, hogy helyi fiatalokat hozott volna fel az első csapatba. Az elmúlt 15 esztendőben egyedül Ledley King az ellenpélda, ő százszor öltötte magára a klub mezét.
„Nem jött könnyen a siker – mondja a 21 éves futballista olyan tekintéllyel, amely általában nem jellemzi a fiatalokat. – Keményebben kellett dolgoznom, mint a legtöbb társamnak, hogy oda kerüljek, ahol vagyok. Szerintem ezt az ellenfél szurkolói és a profi játékostársaim is elismerik.”
Már majdnem négy éve annak, hogy Kane helyet kapott a felnőttcsapatban, de csak ebben az idényben válhatott rendszeres kezdővé a Premier League-ben. Ennek eredményeként viszont részese lehetett a gyűlölt rivális Chelsea és Arsenal legyőzésének, és Gary Lineker óta ő az első olyan Spurs-játékos, akinek sikerült harminc alkalommal megrezegtetnie a hálót egy idényben. Továbbá viselte a kapitányi karszalagot is, és a válogatottban 79 másodperccel első pályára lépését követően gólt szerzett.

Vajon augusztusban sejthette már, hogy ez így alakul majd? „Nem szoktam különleges célokat kitűzni magam elé. Csak annyit akartam, hogy a lehető legtöbb Premier League-mérkőzésen léphessek pályára. Volt egy kis izgalom a csapatban az új menedzser, Mauricio Pochettino érkezése miatt. Tudtuk, a Southamptonnál is az volt az egyik vezérelve, hogy a fiatalokat beépítse a csapatba. Az előző idény szépen ért véget, ezért nagyon vártam már a mostanit.
Nem gondolkodtam azon, hogy én leszek-e a csapat első számú csatára. Aki így áll hozzá, az eleve nagy nyomás alá helyezi magát. Tudtam, keményen kell dolgoznom, hogy egyáltalán esélyem legyen, de úgy voltam vele: a többit majd meglátjuk. Ami pedig végül történt, az álom.”
Hat hónap leforgása alatt Kane egy új szakvezetőjéhez épp alkalmazkodó klub szürke játékosából Európa egyik legtöbbet emlegetett futballistája lett.

 

 

Januárban a spanyol Marca sportnapilap mutatta be az angol labdarúgót, miközben azt találgatta, ő lesz-e a következő brit a White Hart Lane-ről, aki a Real Madridban folytatja. Márciusban pedig olyan hírek érkeztek, hogy a Juventus figyeli őt.
„Ilyen a futball manapság – mondja Kane saját globális ismertségét elemezve. – Kicsit fura belegondolni, hogy Spanyolországban és Olaszországban rólam beszélgetnek, de a Premier League annyira népszerű világszerte, hogy ezen nem lehet csodálkozni. Igyekszem nem elolvasni, amit rólam írnak.”
Mint ahogy valószínűleg arról az éljenzésről sem szívesen vesz tudomást, ami ebben az idényben körülveszi. „A legnagyobb változás, hogy mindenütt felismernek – mondja, és érződik: tényleg nem érti ezt a jelenséget. – A szupermarketben, ha vacsorázni megyünk a barátnőmmel, vagy csak végigsétálunk az utcán.”
De nem Harry az egyetlen, akit megszólítanak a napi ügyek intézése közben. Bátyja, Charlie, azt magyarázza, hogy gyakran összekeverik a Tottenham új üdvöskéjével. „Nagyon élvezi – vág közbe Harry, miközben az asztalnál ülő testvérére kacsint. – Szerintem nem is hasonlítunk annyira, de mások szerint igen.”
„Én vagyok a sármosabb” – lő vissza Charlie, mielőtt a telefonját kezdi babrálni. Harrynek volt alkalma hozzászokni a pozitív visszajelzésekhez, mert bőven kapott belőlük profiktól is, többek közt Alan Shearertől, Gianluigi Buffontól és Paul Scholestól. „Ezek olyan dicséretek, amelyekből bőven lehet erőt meríteni.” Celebek is megsimogatták, például Alan Sugar vagy a One Direction tagja, Louis Tomlinson, és hollywoodi sztárok is beszálltak, ahogy Harry ügynöke, Marlon Fleischman emlékezik: „Amikor a Ligakupa döntőjét játszottuk a Wembleyben, Judge Law felismerte a családot, átjött üdvözölni bennünket, és elmondta, hogy nagy rajongója Harrynek”.
És a White Hart Lane hűséges rajongóiról még nem is beszéltünk. Ők sincsenek híján a szép szavaknak.

 

„A szurkolók úgy tekintenek rá, mint aki úgy néz ki, úgy viselkedik és úgy beszél, ahogyan ők maguk”
Pedig kezdetben nem volt olyan egyértelmű ez a szeretet. „Nem igazán tudtam értékelni őt az alapján, amit láttunk tőle – mondja Martin Cloake, a Spurs szurkolói szövetségének tagja, aki 1978 óta szólal meg néha ebben a pozícióban. – Már többen is emlegették őt, úgyhogy néhány évvel ezelőtt elmentem Brightonba egy U17-es, Dánia elleni válogatott meccsre, és megnéztem őt. Azt gondoltam magamban, hogy semmire sem fogja vinni.”
Ezzel nem csak ő volt így. „Elsőre pont azt a benyomást keltette, mint bármely más játékosunk, aki az ifik közül érkezett – idézi fel Gary Flavell szurkoló. – Mint Lee Barnard, Paul McVeigh, Cameron Lancester. Sem a kölcsönben mutatott játéka, sem az Európa-ligában nyújtott teljesítménye nem jelezte előre, hogy mivé válik majd. Aki azt állítja, hogy az akkor nyújtott teljesítménye alapján már meg tudta mondani, milyen tehetséges, az valószínűleg nem mond igazat.”

A Norwichnál töltött időszaka sem volt különösebben figyelemfelkeltő. „Nem nyújtott semmi kimagaslót – mondja a Kanárik bérletese, Matt Wallace. – Küzdött, hogy kezdeni tudjon valamit a labdával, és sosem jelentett igazi gólveszélyt.”
Ugyanígy alakult a Leicesternél is. „Nyugodtan mondhatjuk, nem élvezte a nálunk töltött időt – állítja Tom Maybury, egy másik drukker. – És az igazság az, hogy mi sem élveztük különösebben a futballját. Egyszerűen nem működött. A védelmében annyit mondhatok el, hogy kiemelték a posztjáról, és balszélsőt játszott, de ez sem sokban menti a játékát.”
A Tottenham szurkolói egyetértenek abban, hogy Kane diadalmenete soha jobbkor nem kezdődhetett volna el. Gareth Bale távozott, rossz volt a hangulat. André Villas-Boas és Tim Sherwood jött, majd távozott, Mauricio Pochettino kezdetben küzdött, hogy taktikai éleslátását „átvigye” a csapatra, és a szurkolók, illetve a klub között is megromlott a viszony. A jövő-menő játékosok és edzők azt sugallták, hogy a klub keresi az identitását és az arculatát.
„Az elmúlt néhány idényben rendkívül nehéz lett volna bármelyik játékossal is azonosulni – mondja Cloake. – De Kane-re most úgy tekintenek, főként a fiatalabb szurkolók, mint aki úgy néz ki, úgy viselkedik, és úgy beszél, ahogyan ők. És ennek mindenki nagyon örül.”
Nem kizárt, hogy máris annyira szeretik Kane-t, mint a korábbi Spurs-szupersztárokat, például Bale-t, David Ginolát, Jürgen Klinsmannt, Luka Modricot. A Wembleyben Kane-maszkokat viseltek, Jézussá photoshoppolták, és teli torokból éneklik: Harry az övék. Már-már vallásos rajongás ez.
„A legfurcsább kérés eddig az volt, hogy testrészeket írjak alá – mondja, de mielőtt lecsapnánk a magas labdát, hozzáteszi, hogy ez többnyire karokat, kézfejeket jelentett. – Nem igazán értem, hiszen le fog jönni. Remélem, nem tetoválnak rá!
Mondjuk, nem láttam még Harry Kane-tetkót – válaszolja nevetve arra a felvetésünkre, hogy mit tenne, ha szembetalálkozna az arcképével egy szurkoló mellkasán. – Megtisztelve érezném magam. Fura lenne, de ha valakinek ez kell, ám tegye!”

 

Társai is nagyon szeretik. „Remek csatár, kiváló társ és remek ember – mondja a csapat szélsője, Nacer Chadli. – Biztosan bánik a labdával, jó a levegőben, remekül fejezi be a támadásokat, és életveszélyes a tizenhatos sarkából. A többieket is segíti, részt vesz a védekezésben, és jól passzol. „Mielőtt 2013-ban a Tottenhambe igazoltam, nem hallottam róla – ismeri be a belga játékos. – De amikor az előző idényben elkezdtünk közösen edzeni, láttam, milyen minőséget képvisel, már csak azt gondoltam, hogy ezt a mérkőzéseken is hoznia kell. Nem mindenki ismeri őt jól.”

Kapus is volt, így tudja, mit utál egy hálóőr a csatárokban
Kane hátradől, és felidézi legrégebbi emlékeit, amikor kapcsolatba került a labdával. „Kijártunk a házunk mögött lévő parkba, és két fa volt a kapu, úgy játszottunk. Charlie beállított a kapuba, és órákon keresztül lövöldözött rám. Gyerekként nagyon jó voltam a kapuban. A Ridgeway Roversnél, ahol hat- és tizenegy éves korom között nevelkedtem, eredetileg kapusként próbálkoztak velem. Igaz nem sokáig, de azért nagyon élveztem, hogy dobálhatom magam.”
Bár Kane egyszer sem állt tétmeccsen a háló előtt, amikor hétesztendősen egy évet töltött az Arsenalnál, még kapusként szerepelt. A Tottenham saját nevelésű játékosa nem egész tizenkét hónapot töltött el az Arsenalnál, de ez is pont elég volt ahhoz, hogy elkészüljön a fotó, amin vörös mezben virít, és amely bejárta a bulvársajtót és az internet világát.
„Jó kapus volt – idézi fel Alex Welsh, aki 2003-ban az Ágyúsok akadémiájának edzője volt. – De már akkor is látszott, hogy megvan benne minden, ami ahhoz kell, hogy jó csatár váljék belőle. Talán nem tette bele az egész szívét a védésbe. A kapusokat párokban kezeltük, az egyik lőtt, a másik hárított. Harry nagyon szeretett lőni és betalálni.”
A kapus előéletének következménye, hogy a jelenlegi idény elején neki kellett beállnia a kapuba, amikor Hugo Llorist kiállították az Aszterasz Tripolisz elleni Európa-liga-mérkőzésen. Az egyébként biztosan nyert mérkőzésen egy gólt kapott. „Védhetetlen lövés volt – viccelődik Kane, miközben emlékezik a gólra, amikor a labda a teste alatt csusszant be a halóba. – Azt hiszem túlgondoltam az egészet. Ha én lettem volna a védő, egyszerűen elcsíptem volna egy mozdulattal, egy másikkal meg kivágom. Még mindig jó kapusként gondolok magamra, de szerintem többet nem kapok már lehetőséget. Azon a meccsen egy álom szertefoszlott.”

 

Lehet, hogy gyerekkori tapasztalatai nem segítettek megfogni egy jól elküldött szabadrúgást, viszont könnyen hozzájárulhattak, hogy ugyanazon a meccsen mesterhármast szerezzen a másik oldalon. „Az a csatár, aki volt már a kapuban is, könnyebben látja az eseményeket – mondja Welsh. – Tudja, mit szeret, és mit nem kedvel a kapus. Tudja, hogy a kapus fél az olyan csatároktól, akik helyet tudnak csinálni maguknak a védelem mellett, akik tudják, merre fog menni a labda, akik mindig ott vannak a tűz körül, és akkor lőnek, amikor a kapus elveszíti az egyensúlyát.”
Dave Bricknell, a Ridgeway Rovers korábbi elnöke és edzője megerősíti, hogy Kane tehetséges kapus volt, de szerinte sem erre volt hivatása. „Jöttek belőle a gólok, és a többiek hiába voltak nagyon tehetségesek, ő kiemelkedett.”
Egy csapattársa a Ridgewayből ma is jól emlékszik rá. „Amióta a Premier League-ben szórja a gólokat, még büszkébben mesélem mindenkinek, hogy együtt játszottunk – mondja Craig Rodhouse, aki hatévesen került össze Harryvel. – Nem ugyanabba az iskolába jártunk, így iskolai kupán is szembe­találkoztunk. Nem lőtt gólt, így büszkén mondhatom, ügyesen fogtam egy jelenlegi válogatott csatárt!
Amikor a Ridgewayhez kerültünk, középpályásként játszott, és ott is igen ügyes volt. A legelső meccsünkön, hatévesen, közvetlenül szögletből becsavart egy gólt, úgyhogy elég hamar bemutatkozott!”
Nem egyszerűen csak az emlékek könnyes felidézéséről van szó Rodhouse részéről. „Néhány héttel ezelőtt az apám előbányászott egy videofelvételt az egyik mérkőzésünkről azokból az időkből. Harry már akkor is nagyon értette a játékot. Hat-hét évesen már egy tizenöt éves fejével gondolkodott a pályán.”

„Ha kölcsönbe kerültem, mindig azon gondolkodtam, hogyan kerülhetnék vissza a Tottenhambe”
Ez a fajta észjárás tette kivételessé Kane-t. Ennek köszönhette helyét is a Tottenham akadémiáján.
„Amit most mutat a Premier League-ben, pontosan azt mutatta már tízévesen is – mondja Mark O’Toole, aki egykor a Tottenham ifijátékos-megfigyelője volt, most pedig az ír válogatott alkalmazásában áll. „Mindig is kiváló volt futballgondolkodása.”
O’Toole-nak köszönhetik a White Hart Lane szurkolói, hogy Kane a Tottenhambe került. Sokáig figyelte a fiatal játékost. „Nagyjából egy éven át tartottam szemmel a Ridgeway Roversben. Amikor ez eltelt, elmentem a Tottenhamhez, és megmondtam nekik, hogy van egy srác, akit szeretnék elhozni próbajátékra. Ez után hat héttel már le is igazolták.”
A tizenegy éves Kane 2004-ben csatlakozott a Tottenhamhez, miután két hónapot lehúzott kölcsönben a Watfordnál. Korábban mindenhol kitűnt a társak közül tudásával, de itt ez már nem volt olyan egyszerű. „2005-ben láttam őt először játszani, ekkor a Tottenham utánpótlásánál dolgoztam – mondja Chris Ramsey, aki jelenleg a QPR menedzsere. – Látszott, hogy jó képességű, de semmi olyat nem mutatott, amivel kiemelkedett volna a társai közül.
Inkább az volt szembetűnő, hogy milyen hatalmas a munkabírása a pályán és azon kívül is. Megszállott volt a játék iránt, és ez a fajta elkötelezettség kell ahhoz, hogy eljuss a következő lépcsőfokra. Na persze, bizonyos képességek sem hiányozhatnak.

 

Úgy öt évvel ezelőtt kezdtünk el azon gondolkodni a vezetőkkel, hogy Harry képes lehet az áttörésre – folytatja Ramsey. – Gyakran néztük úgy a felnőttcsapatot, hogy ha ez vagy az a játékos ott lehet a pályán, akkor talán ez a gyerek is megérdemelne egy esélyt. Elkezdtünk így gondolni Harryre.”
A fiatalember a felnőttegyüttes játékosainak figyelmét is felhívta magára, ami nem kis mértékben köszönhető annak, hogy az U18-asok között a 2009–10-es idényben huszonkét meccsen 18 gólt. szerzett
„Már egészen korán észrevettük, hogy kiváló csatár – így a Spurs egykori védője, Michael Dawson. – Ha nyertek a tartalékok, mindnyájan azt kérdezgettük, hogy Harry hány gólt szerzett. Tudtuk, hogy feljebb fog lépni, meg kellett adni neki az esélyt a felnőttek közt.”
Ez az esély azonban még hosszabb időn át csak ritkán adatott meg. Harry Redknappnek tetszett az a teljesítmény, amit a Leyton Orientnél nyújtott kölcsönben, ezért 2011 augusztusában betette egy Európa-liga-selejtezőn a Hearts elleni visszavágón. Ezen a meccsen kihagyott egy gyengén elvégzett tizenegyest, amit az ellenfél kapusa, Jamie MacDonald könnyedén fogott meg. Így aztán nem tudott élni a lehetőséggel, hogy rögtön az elején a legjobb benyomást tegye mindenkire.

Első felnőtt gólja a Shamrock Rovers elleni 4–0-s győzelem során született meg négy hónappal később. Ennek ellenére három hét múltán már ismét kölcsönben volt, ezúttal a Millwallnál.
Ismét megmutatta, jó játékos, kilenc gólt szerzett, majd André Villas-Boas idején tért vissza anyaklubjához. Biztatóan alakult a helyzet, mert a portugál szakember kijelentette: bízik a fiatal labdarúgóban, és őt tekinti a hármas számú választásnak a csatárok között. Ennek ellenére mégis szerződtette Emmanuel Adebayort és Clint Dempseyt. Így került Kane újra kölcsönbe, ezúttal a szintén első osztályban szereplő Norwich-hoz. Most nem alakultak túl jól a dolgok. „Mindössze néhány héttel az érkezésem után eltört a lábközépcsontom. Kezelésre a Spurshöz jártam, de többet már nem sikerült eredményesen visszatérnem az első csapathoz” – idézi fel Kane. Ötször lépett még pályára a Norwich-ban, de nem sikerült gólt szereznie. Az első nagy esély, hogy a Premier League-ben bizonyítson, elszállt. És nem tűnt úgy, hogy a helyzet hamar megváltozik.
Újra Villas-Boas következett, ismét azt nyilatkozta, hogy Kane a harmadik számú csatár, majd megint elküldte kölcsönbe, ezúttal a Leicester Citybe. „Néhány meccsen sikerült pályára lépnem, de nem a posztomon, eközben a csapat önmagával is küzdött, hogy visszanyerje a formáját, majd a kispadon találtam magam. Viszont ezek a tapasztalatok tettek azzá, aki vagyok. Ez az időszak megtanított arra, hogyan kell türelemmel várni, amikor úgy érzed, hogy a pályán lenne a helyed. Csak néztem a mérkőzéseket, és azon gondolkodtam, mit tennék másként a játékban lévő futballisták helyett. Azóta ha csak öt vagy tíz percre is beállítottak, mindig készen álltam arra, hogy valami maradandót alkossak.”
Sokáig tehát Kane csak rövid epizódszerepeket kapott, általában csereként. Ez okozott is némi zavart a klub vezetőségében. „Kane pályára léphetett a felnőttcsapatban Harry Redknapp és André Villas-Boas idején, de ehhez kellett az utánpótlásrészleg támogatása is – állítja Chris Ramsey. – Tim Sherwood és Les Ferdinand nagy nyomás alatt tartották a mene­dzsereket, hogy játszassák Harryt és más fiatalokat az első csapatban.”
Kane mosolyog ezen. „Chris szereti a tréfát, szerintem nem volt ennyire drámai a helyzet. Mindig is jó viszonyban voltam Lesszel, Timmel és Chrisszel. Minden meccsemet megnézték, mindegy, melyik csapatnál játszottam, mert szerették volna látni, mennyit fejlődtem. Biztattak, hogy folytassam, ne adjam fel, mert bárhova eljuthatok, ahova szeretnék.”
„Igen, igaz, hogy jelentkeztek klubok az előző idény második felében, amelyek szívesen elvitték volna kölcsönbe Harryt – mondja Ramsey. – Akkor lettünk volna vele igazságosak, ha megengedjük, hogy elmenjen bárhová, ahol játéklehetőséget kap, mert tisztában volt a saját és játékostársai képességeivel, és tisztában volt azzal, hogy megérdemelné az esélyt. Ezzel még nem állítom azt, hogy öntelt lenne, sőt nagyon is két lábbal áll a földön. Ugyanakkor tudja, mire képes.”
Annak ellenére, hogy nagyon szerette volna biztossá tenni a helyét a kezdőben, nem gondolta, hogy a távozás lenne az egyedüli lehetőség. „Valójában egyszer sem éreztem komolyan úgy, hogy távoznom kellene – mondja vállrándítva. – Ha kölcsönbe kerültem, mindig azon gondolkodtam, hogyan kerülhetnék újra a Tottenhambe. Amikor visszatértem a Leicesterből, egy éven át keményen edzettem, és vártam, hogy lehetőséget kapjak, ami Tim Sherwoodnak köszönhetően el is érkezett. Ezt követően soha többet nem néztem hátra.”

 

 

 

 

„Ültem a kispadon, és hallottam, hogy a szurkolók a nevemet éneklik. Hátborzongató élmény volt”
A 2014–15-ös idény első néhány hetében még számos jel utalt arra, hogy a történet egészen másként alakul. Kane még mindig a padról nézte a bajnoki mérkőzéseket, pedig jól futballozott a kupameccseken. A nyitányon a West Ham ellen állt be, és így adott gólpasszt Eric Dier utolsó perces találatához. Gyönyörűen rázta le az ellenfél védelmét, és csodásan szolgálta ki csapattársát.
Annak ellenére, hogy ez a mozdulat sokkal nagyobb elismerést váltott ki mindenkiből, mint Emmanuel Adebayor bármelyik húzása a pályán töltött 83 perce alatt, a következő héten mégis az utóbbi neve szerepelt a kezdők listáján.
Kane hiába játszott mind a hét októberi Európa-liga- és kupamérkőzésen, és szerzett nyolc gólt, ez sem volt elég ahhoz, hogy Pochettino a kezdőbe tegye november 2-án az Aston Villa ellen. Hősünk azonban tette, amit megtanult: türelemmel várt. Csak nézte, ahogy Roberto Soldado és Adebayor sorra puskázzák el a helyzeteket. A csapatot elkísérő szurkolótábor is világosan fogalmazta meg a véleményét: „Ő a miénk, ő a miénk, Harry Kane a mi emberünk”. Ez a rigmus zúgott a lelátón. Pochettino is hallotta, ahogy Kane is. „Ültem a kispadon; hátborzongató élmény volt, hogy a szurkolók a nevemet éneklik.” Harminckét perc volt hátra a meccsből, az Aston Villa 1–0-ra vezetett, amikor a menedzser úgy döntött, harcba küldi Kane-t. A Villa kezdett kifulladni, és emberünk friss energiájával nagy problémát okozott az ellenfélnek. Chadli hat perccel a vége előtt Lamela szögletéből kiegyenlített. A Tottenham a hosszabbítás első percében szabadrúgáshoz jutott az ellenfél tizenhatosának sarkán. Kane és a 30 millió fontot érő argentin Lamela állt oda a labdához. Végül Harry lőtte el, és a következő pillanatban már tombolt a közönség, Kane-en pedig ott hevertek ünneplő csapattársai. (Elmondása szerint nagyon fájdalmas volt addig, amíg az adrenalin le nem tompította az érzést.)
„Ez a találkozó volt a fordulópont. Addig csak azt mutathattam meg, mire vagyok képes az Európa-ligában és a kupameccseken. De azzal, hogy egy bajnokin szereztem gólt az utolsó pillanatban, azt üzentem: készen állok. Az óta mindig kezdtem, úgy tűnik, tudtam élni a lehetőséggel.”

 

Akárcsak Bale, az edzések után Kane is tovább gyakorol
Az a technika, amellyel Kane a szabadrúgásokat lövi, nagyon hasonlít egy korábbi társ módszerére. „Gareth Bale csodálatosan lövi a szabadrúgásokat, és nagyon sokat gyakorolta ezt – magyarázza Kane. – Láttam, hogyan csinálja az edzésen, és gondoltam, kipróbálom. Felnéztem rá, amikor egy klubban voltunk, nagyszerű, hogy ilyen embertől tanulhattam, ez csak a javamra válhat.”
Vajon eszébe jutott már a Real Madrid sztárjának, hogy előkészítse a terepet neki a Bernabéuba? „Nem, természetesen nem! – válaszol helyette Kane. – Nem is beszéltem vele már hosszabb ideje. Régebben néha golfoztunk. Jó lenne újra találkozni vele.”
Lehet, hogy csak szeretné udvariasan megkerülni a kérdést, de nem sok olyan játékos van manapság, akit ennyire árgus szemekkel figyelnének a legnagyobb csapatok. Mindössze 14 percet töltött el a pályán Bale-lel egy időben, mégis kevés páros közt vonnak ilyen sok párhuzamot. Mindketten halk szavú fiatalemberek, akik kezdetben nehezen illeszkedtek be a Tottenhambe, ugyanúgy vargabetűket követően sikerült megnyerniük a szakembereket és a közönséget. Kane még edzésmódszerében is követi a walesi szupersztárt, aki nemcsak a kötelezőt hozta, hanem edzések után még tovább gyakorolt.

 

„Maradni szoktam még az edzések után, hogy próbáljam a kapura lövést és a különböző meccsszituációkat. Azt hiszem, ezért sikerült ily sokféle gólt összehoznom ebben az idényben. Született a tizenhatoson kívülről, belülről, fejjel, jobb és bal lábbal, de ehhez nagyon sokat kellett dolgoznom. Nem gondolok magamra úgy, mint topjátékosra. Van még hova fejlődnöm. Amikor elhiszed, hogy a csúcsra értél, jön valaki, és átveszi a helyed. Mindig fejlődni akarok.
Most a fizikumomon dolgozom a legtöbbet. Szeretnék annyira fitt, gyors és erős lenni, amennyire csak lehet. A felkészülési időszakban nagyon sokat javítottam az erőnlétemen és a sebességen. Ez hasznomra vált, többen mondták, mennyire megváltoztam külsőre.”
Az erősödés és a gyorsulás nagyon jól jött, ezért tudott tündökölni a kimerítő és harcos meccseken.
„A Chelsea és az Arsenal elleni mérkőzéseink voltak a legkeményebbek ebben az idényben. Előbbi meccsen a legjobb teljesítményt is nyújtottuk. Játszottam néhány nagyon jó mérkőzést az elmúlt idényben, de az, hogy kétszer is gólt szereztem a Chelsea ellen, és végül öt háromra nyertünk, mindent visz.”
Az ilyen élményektől minden csatárnak dagadna a keble, és Kane-en látszik, hogy jól érzi magát a bőrében. Még a FourFourTwo is felfigyelt arra a magabiztosságra, amellyel beviharzott a szobába, főleg, hogy azt a visszahúzódó srácot vártuk, aki még a beilleszkedéssel küszködik.
Tudja magáról, hogy jó, és ez rendben is van így. Egy csatár egyik legnagyobb kincse az önbizalom. „Nem mondom, hogy azt várom magamtól, hogy minden meccsen érjek el gólt, de azért csalódott vagyok, amikor nem sikerül. Mindig lesznek olyan mérkőzések, amelyeken nem találok be, de az igazi kérdés az, hogyan felelsz erre a rákövetkező héten. Ez ment jól nekem a mostani idényben. Jöhetett két-három olyan találkozó, amikor nem jött össze, de aztán csak sikerült, és ezzel új széria kezdődött.”

Épp egy ilyen sorozat közben Kane az idén februárban, az észak-londoni derbin a 2–1-es győzelemben elévülhetetlen érdemeket szerzett. Nemcsak a Premier League legtöbbet emlegetett futballistája lett, de a legmenőbb csatára is. A meccsre készülődés során már minden egy új hősről szólt, aki gyerekkorában megjárta az Arsenalt is. Népszerűvé vált egy YouTube-videó, amelyben egy rendkívül bizarr kinézetű Arsenal-szurkoló igyekezett romba dönteni Kane mítoszát azzal, hogy azt állította, még nem is hallotta a nevét.
„Valaki megmutatta nekem azt a videót, ahol a fickó arról beszél: még nem hallott rólam, majd később a reakcióját, amikor belőttem a győztes gólt – vigyorog Kane. – Csodálatos érzés volt!”
2015-ben Kane betalált az összes londoni rivális, az Arsenal, a West Ham, a Chelsea, a Crystal Palace és QPR ellen. „Nem vagyok benne egészen biztos, hogy miért alakult így. Talán egyszerűen csak nagyon szeretem a fővárosi rangadókat. A helyi riválisok ellen a legjobb érzés gólt szerezni. Azt hiszem, ezért szerepeltem ezeken a meccseken a legjobban.”
Most, hogy Angliában téma a választások, ő pedig London mind a négy szegletét leigázta, megpendítjük, egyszer talán elindulhatna a főpolgármesteri székért is. „Talán, bár nem hiszem, hogy a West Ham, az Arsenal vagy a Chelsea szurkolói szívesen szavaznának rám”.

 

Harry és a válogatott
A Kane-láz a márciusi, Litvánia elleni válogatott mérkőzés előtt a tetőfokára hágott. „Tudom, sokat beszéltek arról, hogy valószínűleg meghívnak a nemzeti csapatba, de mégsem számítottam rá – mondja önmagát rendkívül alulértékelve, miközben első felnőtt válogatottbeli mérkőzését idézi fel. – Épp Mauricio Pochettinóval voltam, amikor felhívtak a szövetségtől, és ettől még különlegesebb lett a felkérés. Nem kezdtem el azonnal ugrálni vagy ilyesmi, egyszerűen csak megöleltük egymást, A menedzser azt mondta: nagyon büszke rám, és megérde­meltem. Szerettem volna megfelelni és jó benyomást tenni, és pont így is lett.”
Amikor Kane készen állt a bevetésre, még meg kellett várnia, hogy a cseréhez megálljon a játék. Ez jó öt percig nem történt meg. Nem tehetett mást, csak állt és nézett. Valószínűleg örökkévalóságnak tűnt. „Sokkal jobban izgultam, mint normálisan. Pedig semmi sem történik ok nélkül. Lehet, hogy ha korábban állok be, nem születik meg olyan gyorsan az első gólom. De ott, akkor csak arra vágytam, hogy valaki vágja már ki a labdát.
Az év egyik legmegindítóbb pillanata volt. Minden fiatal játékos a válogatottról álmodozik, és az, hogy még gólt is lőhettem, felejthetetlenné teszi azt az estét nekem és a családomnak is.”

 

Ha esetleg szüksége lett volna segítségre, hogy fel tudja dolgozni a rá nehezedő nyomást, ami az újfajta sztárság velejárója, a legjobb helyen volt a válogatott öltözőjében. Wayne Rooney, aki ma már a csapat veterán kapitánya, egykor ugyanebben a cipőben járt.
„Ő az egyik legnagyobb profi, és közben két lábbal a földön jár – mondja Kane kitörő lelkesedéssel, amit az okoz, hogy egyik ifjúkori példaképét mostantól a kollégájának nevezheti. – Mondhatjuk nyugodtan, hogy imádja a futballt. Jó kapitány, mindenkire odafigyel, akinek segítségre van szüksége. Azt hiszem, ő épp annyira izgult, amikor találkoztunk, mint én. Üdvözölt a csapatban, mert pontosan tudja, milyen érzés újoncnak lenni. Nagyon örültem a tanácsainak. A legfontosabb az volt, hogy ne hagyjam, hogy bármi is eltérítse a gondolataimat a futballtól.”

 

Lehetnek akármekkora pajtások azonban, Kane már Rooney küszöbön álló mindenkori angol gólrekordjára kacsingat.
„Persze, miért is ne? Ha jó vagy, és rendszeresen pályára lépsz a válogatottban is, nyilván szeretnél gólokat szerezni. Az út azonban hosszú, egyelőre nem ezen szeretnék gondolkodni. Remélem, egy szép napon meglesz a negyvennyolc gól, és akkor majd visszatérhetünk erre is. Bármelyik élcsatár vágya az, hogy a hazája válogatottjában vezesse az ostromot. Az angol válogatottban többen is versenyben vagyunk ezért, és ez így van jól. Motivál.”
Az első válogatottbeli szereplése csak örömmel járt, a második, Olaszország elleni torinói mérkőzés viszont csupa fájdalmat hozott. A labda alig hagyta el a kezdőkört, amikor a Juventus védője, Giorgio Chiellini úgy robogott át az újonc hátán, mint egy tehervonat. „Azt hiszem, nem direkt csinálta – mondja, de egy pillanatra elgondolkodik, vajon tényleg védelmébe akarja-e venni a középhátvédet. – Na jó, lehet, hogy mégis, de azt hiszem ez csak a tisztelet jele volt nála. Nagyot küzdöttünk aznap, és a mérkőzés lefújását követően kezet ráztunk. Az, hogy a világ egyik legjobb védője ellen játszhattam, biztosan segítette a fejlődésemet.”

 

A kirakatfiú
Azzal, hogy a Tottenham kispadjáról az angol válogatottig repült, az egyik legizgalmasabb játékossá vált. Greg Dyke, az angol szövetség elnöke példaként hozta fel a futballista kezdeti nehézségeit saját elméletének megerősítésére: azért küzd, hogy a nem saját nevelésű játékosok száma egy adott klubnál 17-ről 13-ra csökkenjen. „Harry különleges eset: egy angol srác, aki sokáig azzal bajlódott, hogy valahogy bekerüljön klubja első csapatába, egyszer csak a legtöbb gólt szerző labdarúgó lesz. Vajon hány Harry Kane van még, akik nem jutnak lehetőséghez?”
Kane hirtelen a sportpolitika középpontjába került, nem mintha ez különösebben érdekelné.
„Ha inspirálni tudom az ifjakat, hogy ne adják fel, vagy esetem hozzájárul ahhoz, hogy lehetőséget kapjanak, akkor sokat tettem a sportágért és a hazámért. De ez már a többi klub dolga, ennek a felelőssége nem rám nehezedik. A Tottenhamnél megmutattuk, hogy ügyes fiatalok vagyunk, és megérdemeljük, hogy ott legyünk, ahol.
„Természetesen a menedzser is nagyon sokat tett értünk azzal, hogy lehetőséget adott, ezt a játékunkkal háláltuk meg. Azt bizonyítottuk, hogy nem szükséges mindig drága futballistákat vásárolni ahhoz, hogy egy klub elérje a céljait. Néha elég, ha mások is kapnak lehetőséget.

 

A nagy kérdés: hogyan tudja a Tottanham új hőse, az angol válogatott nagy reménysége elkerülni a „második idény szindrómát”.
„Sohasem adom fel a vágyat, hogy még jobb legyek. Nagyon jó évadom volt, de mindig van valami jobb és több, amiért küzdeni lehet. Harcban szeretnénk maradni a BL-indulásért, és szeretnénk egy trófeát nyerni. Gyönyörű évem volt, de szeretnék egy lépéssel továbbmenni. A védők egyre jobban ügyelnek rám, és most már egy védekező középpályás is. Mindenki láthatta, mekkora a különbség volt a Chelsea felállásában a bajnokin a White Hart Lane-en és a Ligakupa-meccsünkön. Lehet, hogy miattam? Nincs kizárva.”
Ezen a ponton felhúzza a szemöldökét, és önelégülten mosolygott.
Mindenki tekintete Harry Kane-re szegeződik, mindegy, hogy az ellenfél menedzseréről, José Mourinhóról, az angol szövetségi kapitányról, Roy Hodgsonról, a szövetség elnökéről, Greg Dyke-ról, a Tottenham szurkolóiról, a világsajtóról vagy az ellenfél védőiről van-e szó. Lehet, hogy a következő tizenkét hónapban is kap néhány ütést, lesz pár zúzódása, de mi ez ahhoz képest, hogy ma ő Anglia legkeresettebb futballistája?

 

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2015. júniusi számában.)