Varga-betűk vagy vargabetűk?

Itt az igazság Varga Zoltán Albert Flóriánnak írt verséről.

 

„Azt hiszem, hallgatóim, hogy Önök között ott vannak neves költők, olyan Kossuth-díjas költők, mint Zelk Zoltán, Benjámin László. Arra kérem most Önöket, buzdítsák, lelkesítsék majd a magyar csapatot egy szép verssel, amikor hazatérünk ismét a mi szép hazánkba, hazatérünk Magyarországra. Várják a magyar csapatot egy gyönyörű verssel, amely az újabb, nagyobb sikerek felé buzdítja majd a magyar csapatot, a világbajnokság, a jövő évi svájci világbajnokság felé…” (Szepesi György rádióközvetítése a londoni 6:3 lefújása utáni pillanatokban)

 

 

 

Szöveg Bodnár Zalán

Néhány éve jelent meg a hír – a Bors közölte először, de aztán minden hírportál átvette, és villámgyorsan elterjedt az interneten –, hogy a Darabanth aukciós ház az örökösök kérésére, egyéb magánlevelek mellett, 20 ezer forintról induló árverésre bocsátja azt a Varga Zoltánnak, a korábbi legendás ferencvárosi labdarúgónak tulajdonított versikét (eredeti helyesírással változatlanul közöljük), amelyben többek között korábbi csapattársát, az aranylabdás Albert Flóriánt, továbbá egykori csapatát, vagy az ikonikus Vasas-edzőt és volt magyar szövetségi kapitányt, Illovszky Rudolfot gyalázza. A nyomdafestéket alig-alig tűrő hangvételű költeményről az aukciós ház szakértője – tehát nem független szakértő! –, Csonka Krisztián azt mondta: „Az írás eredetiségéhez aligha férhet kétség. Igaz, egy l-lel és i-vel írja Illovszky nevét, de valószínűleg csak gúnyból.” Az árverés előtt közzétett információ szerint a verset vélhetően 1970-ben írta az országot az 1968-as, mexikóvárosi olimpián elhagyó Varga Zoltán.

Kedveseim

Egyetlen szép hazám, szeretett Magyar hon
Egyáltalán nem bánom, hogy nem vagyok otthon.
Mexikóban járva megfeküdte hasam a kása.
Elmentem Tőletek egy nagyszerű Világba.

Azt mondják a dolcsi jobb, mint a forint.
Hogy mennyi a különbség, pont tudom idekint.
Nem hallom bőgni azt a hatezer marhát,
Aki hetente illetett engem a hűtlen Vargát.

Honvágyam az elmult már kaptam jó csopakit,
Üdvözlöm a lajos bácsit a Barótit
Jókedvem van tőle Bugi-vugi,
kapd be a faszom te vén Ilovszki Rudi.

A zöld-fehér színtől káprázik a szemem,
Sok Fradista nyalja kis a seggem,
Maradt ott egy szolga, úgy hívják Rákosi,
A nagy mellű Flóri dirigálhat neki.
Nem leszek én senki lábakapcája,
Szolgálja ki Őtet az anyja picsája.

Végül hozzád irok jó barátom Flóri,
ki ezelőtt egy évvel akartál meglógni.
Neked nem sikerült megkopott a szemed
Az irigységtől tudom megapad (?) a szived.
Mivel két dudás nem fér egy csárdába.
Éppen ezért léptem le így hamarjában.

Így most kettőnk között eldőlhet a vásár,
Te lettél a Fradiban egyedül a császár.
Tied a dicsőség, enyém a haszon,
beveheted ezért a hontalan faszom.

Tisztelettel
Varga Zoltán
Külföldre szakadt hazánk fia,
egy magyar labdarugó.

Ha megengedik, nem idézzük a legütősebb sorokat a versből, oldalt elolvasható, oda is csak pironkodva mertük kitenni. A dühét és gyűlöletét nem palástoló „költő” elküldi melegebb éghajlatra az egyetlen magyar aranylabdás Albert Flóriánt, olyanokkal vádolva meg, hogy „nagy mellű” (értsd: nagy mellényű, beképzelt), hogy a „császárt” játssza a Fradiban (közismert, hogy Császár volt Albert beceneve), és hogy tudja, ő is disszidálni akart. Saját távozásának okaként is felhozza, hogy azért ment el, „mivel két dudás nem fér egy csárdába”, és ő nem akart Albert „lábakapcája” lenni.

A költemény verstani szerkesztőelve kimerül annyiban, hogy a sorok végén rímeljenek a szavak, és noha irodalmi értékét tekintve ég és föld a különbség, nem lehet nem felfedezni a hangviteli és stilisztikai hasonlóságot – vagy legalábbis annak szándékát – Petőfi Sándor Mit nem beszél az a német című versével, amelyben egyebek mellett ilyen mondatok vannak: „Háborút küld a magyarra/országunkat elfoglalja./Foglalod a kurvanyádat/de nem ám a mi hazánkat!…”
Az akkori magyar futballélet legfontosabb szereplőinek beszóló vers gépelt aláírásában ott szerepel Varga Zoltán neve, és emiatt kellene elhinnünk, hogy valóban a zseniális futballista írta. Erősítheti bennünk ezt a képzetet az a jól ismert „tény”, hogy Albert és Varga nagy riválisok voltak, és fenn is maradt sok idézet Vargától, amelyekben élesen kritizálja Albertet.

Ám miután minden médium azonnal közszemlére adta a „Varga-levelet” mindenféle forráskritika nélkül, néhány nap múlva már számtalan helyről érkeztek a cáfolatok az eredetiséget illetően.

Aki hallotta valaha beszélni, nyilatkozni Varga Zoltánt, aligha hiheti, hogy annak a stílusnak a híve volt, ami a verset jellemzi, mindazonáltal azért nem tekinthető teljesen légből kapott állításnak, hogy a futballcsillag írta, mert – ez kevésbé közismert – valóban voltak irodalmi ambíciói, erről első felesége, Katalin az Élet és Irodalomban is beszélt egyszer, és nem titok, hogy a hatvanas években Utassy József és Kovács István verseit olvasta és kedvelte Varga. Közeli barátai állítólag látták néhány költői szárnypróbálkozását is.

Ám mégis szinte biztosra vehető, hogy hamisítványról van szó, az örökösök és az aukciós ház akar csak hasznot húzni a Varga–Albert rivalizálásból. Mint ahogy arra az ulloi129.hu oldal cikke tökéletesen rávilágít, már a kézzel írt aláírás hiánya is gyanakvóvá tehet minket, az pedig különösen, hogy magyar billentyűzetű írógéppel íródott, és aligha valószínű, hogy a „disszidálni” készülő Varga a mexikói olimpiára magával cipelt volna egy írógépet is.

A cikk megjelenése óta az egyes szerkesztőségekbe több tucat idősebb Fradi-szurkoló is jelentkezett, akik tanúsítják, hogy a vers nem most látott napvilágot, hanem már a ’70-es években is fel-feltűnt a Fradi-meccsek lelátóin (ráadásul több verzióban), márpedig gyanúsan az államhatalomhoz köthető emberek terjesztése révén (sőt létezett egy hasonlóan obszcén verzió Albert „válaszával” is). A legvalószínűbb, hogy erről lehet szó: ma már bizonyítható tény, hogy Vargát már idehaza is megfigyelés alatt tartották a hatóságok, és ez megmaradt az emigrációban is. Ismert, hogy a kommunista hatalomnak bevált módszere volt az emigránsokról szóló, lejárató kampányok szervezése, és mivel az FTC egyébként is folyamatosan szálka volt a Kádár-kori államhatalom szemében, Varga besározása és a Varga–Albert ellentét felnagyítása jól szolgálta a propagandacélokat (például ha valóban ilyen izzó gyűlölet égett volna Vargában Albert iránt, vajon 1991-ben, 23 év távollét után miért pont Albert 50. születésnapjára tért volna először haza Magyarországra?).

Nagy kár, hogy az örökösök nem úgy dobták árverésre a fércművet, mint az államhatalom apparatcsikjai által kreált, Varga lejáratását szolgáló eredeti tárgyi emléket. Ugyanolyan értékes lett volna, és még talán igaz is…

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2015. áprilisi lapszámában.)

Szólj hozzá!

Hozzászólások