Újabb 40 milliárd futballpályákra

Az eddigi TAO-és stadionprojekteken túl 40 milliárd forintot ad a kormány pályaépítésre – jelentette be Orbán Viktor és Csányi Sándor, Michel Platini asszisztálásával.

Ha előzetesen kissé pikírtek voltunk, midőn azt állítottuk, hogy sok érdekesség nem várható a Parlamentben a miniszterelnöki futball sajtótájékoztatóján, hiszen legfeljebb a 2020-as „szétszórt rendezésű” Eb-re való Budapestre való pályázást jelentik be, akkor most meakulpáznunk kell, hiszen a foci szempontjából nagyszerű híreket kaphattunk.
A résztvevők – Orbán Viktor miniszterelnök, Csányi Sándor MLSZ-elnök, és Michel Platini, az UEFA elnöke – nyilván arra számíthattak a sajtótájékoztató időpontjának kijelölésekor, hogy a magyar válogatott két vb-selejtezője között továbbjutó hangulatban ejthetik meg a bejelentést, ám mi azt mondjuk, az üzenet így a bukaresti 3-0 után még erősebb, és még inkább szívet melengető: a mai kormány, és a mai MLSZ nem divatdrukkerekből áll, hanem úgy tűnik, tényleg komolyan gondolják a magyar labdarúgás újjáépítését.
A legnagyobb hatalmú és a leggazdagabb magyar ember mai szerződéskötése azt sugallja, hogy a tömérdek támadás és a mai magyar élfutball siralmas eredményei sem késztetik meghátrálásra a döntéshozókat, ellenkezőleg, mindez csak újabb okot ad arra, hogy alapjaiban gyorsan és nagyszabású tervekkel kell újjáépíteni azt a hazai futballkultúrát, amely valaha példát mutatott a világnak, de amely ma már köznevetség tárgya. Nem arról van tehát szó, hogy a kudarcok miatt ellaposodna vagy kifulladna a TAO-program és a stadionrekostrukció, hanem éppen az ellenkezőjéről: még magasabb sebességi fokozatba kapcsol a kormány és az MLSZ egy olyan együttműködés révén, amely négy év alatt 40 milliárd forintot biztosít az állami költségvetésből a létesítményfejlesztési koncepciót kidolgozó és végrehajtó MLSZ-nek pályák felújítására, korszerűsítésére és építésére. Szerkesztőségünk birtokába jutott a Csányi Sándor és Orbán Viktor által ma aláírt együttműködési szerződés teljes szövege, és ebből kiderül, hogy 2013-ban mintegy 1,5 milliárd, 2014-ben 12 milliárd, 2015-ben 20 milliárd, és 2016-ban 6,5 milliárd forint jut majd új pályákra. Amikor ilyen számokkal dobálózunk, és az új pályák százainak építéséről beszélünk, akkor mindig el kell mondani, hogy az elmúlt húsz évben több mint ezer futballpálya szűnt meg Magyarországon, és az építkezés nem több régóta esedékes adósságtörlesztésnél, a rettenetes létesítményhelyzetben felnőni kényszerülő generációk, nemzedékek részére.

A sajtótájékoztatón külön is felhívták a figyelmet arra, hogy a pénz egy részéből csak Budapesten hetven futballpálya épül majd, egy-egy pesti és budai futballközponttal, így végre a fővárosi gyerekeknek is nagyobb esélyük nyílik arra, hogy jó pályákon szervezett keretek között focizhassanak.
A miniszterelnök leszögezte, hogy ez a megállapodás nem érinti a már elkezdett vagy már meghirdetett stadionfejlesztesi projekteket, a debreceni, a ferencvárosi, a diósgyőri, a szombathelyi, a székesfehérvári munkálatokat, sem a Puskás Stadion újjáépítését (amely persze elengedhetetlen feltétele a ma szintén bejelentett 2020-as Eb-rendezési pályázatnak). Ez utóbbiról szólva Orbán Viktor azt mondta: „mondják meg a nagyszüleiknek, hogy amit ők annak idején elkezdtek, azt mi be fogjuk fejezni” – arra utalva, hogy a Rákosi-rendszerben végül a Népstadionnak csak egyik karéja épült meg, a létesítmény torzó maradt. A legújabb tervek szerint a Pilon-rendszer az eredeti tervek szerint körbe ér majd, és a jellegzetes külső falon belülre, azt teljes egészében meghagyva épül fel a teljesen új, ultramodern Puskás Ferenc Stadion, amely a reményeink szerint ebben az évtizedben Eb-meccsnek és Bajnokok Ligája-döntőnek adhat otthont majd.

Mint Orbán Viktor elmondta, fogadalmat tett, hogy egy hétig legalább nem beszél a magyar válogatott szerepléséről, ám a bukaresti „TRI-anon” természetesen szóba került, egy újságíró például azt kérdezte, hogy nem kellett volna-e ingyen jeggyel megtisztelni, azokat a szurkolókat, akik elkísérték a csapatot Bukarestbe. Nos, Orbán Viktor szerint inkább gólokkal kellene megtisztelni a szurkolókat, Csányi Sándor pedig úgy reagált, hogy az ötletet már túl késő megvalósítani , ám nem biztos, hogy minden Bukarestbe utazó drukker örülne, ha a tisztjegy átadásához azonosítani kellene őt… Azt nem tudjuk, hogy este a romos Puskás Stadionban győz-e Egervári Sándor válogatottja, de ha a mai 40 milliárdos bejelentés valósággá válik, és nem csak ígéret marad, akkor 2013 szeptember 10-e mégiscsak sorsfordító nap lehet a magyar futball történetében.
Sz.Gy. A vezető képet Takács József készítette

Szólj hozzá!

Hozzászólások