Q & A, avagy gyakori kérdések és válaszok az 1-8 után

Orbán a hibás? Vagy Csányi? Vagy Egervári? Vagy Guzmics? Vagy Gyurcsány? Vagy egyik sem?


Beszédes számok Amszterdamban (fotó: Takács József)



Naná, hogy Gyurcsány a hibás és barátai, a többi kommunista, akik miatt idáig jutott a focink, és ha rajtuk múlna, csúsznánk még lejjebb is. Mert foggal-körömmel akadályozzák a futballfejlesztést, a gyerekek sportját, a nemzeti közösségi élményeket. De menjünk sorjában.
Miért mondott le a szövetségi kapitány? Először is, erősen gyanítjuk, hogy nem mondott le, csak jelezték neki, hogy jobb neki, ha lemond, mert mindenképpen röpül. De ez csak feltételezés. Az viszont nem szorul komolyabb magyarázatra, hogy egy percig sem maradhat a magyar válogatott szakvezetője az az ember, akinek a feladata lett volna felkészíteni a csapatot arra a meccsre, amelyen végül is története legsúlyosabb vereségét szenvedte el a harminc éve ütött-vert, de ennyire még sohasem megalázott magyar válogatott. Ahogy Egervári Sándor fogalmazott, „az a minimum, hogy ezek után felajánlja a lemondását”. Ettől persze még nem lesz jobb a magyar foci, de nem csoda, ha a szurkolók ezt az embert többé nem akarják látni címeres melegítőben. Más kérdés, hogy matematikailag még akár a vb-re is kijuthatunk, az a verzió pedig még nem is teljesen irreális, hogy továbbjutunk a csoportból a súlyos amszterdami vereség ellenére. Azóta kiderült, jogilag még mindig Egervári a kapitány, mert hiába fogadta el Csányi Sándor a lemondását, az elnök nem, csak az elnökség mentheti őt fel a munkavégzés alól.
Visszasírjuk-e Lothar Matthäust, Erwin Koemant vagy Bozsik Pétert? Véletlenül se! Utolsó vb-szereplésünk óta már vagy húsz kapitányt elfogyasztottunk, voltak köztük nagyszerű edzők (Jenei Imre), kitűnő emberek (Gellei Imre), világsztárok (Lothar Matthäus), ám egyikükkel sem mentünk végül többre, mint most Egervárival. Lothar üzletelt a játékosokkal és nevetségessé tette a címeres mezt azzal, hogy nyolcvan futballistát próbált ki a válogatottban, miközben a nálunk előrébb rangsorolt csapatoktól ugyanolyan simán kikaptunk, mint Sanyi bácsival. Erwin Koeman egyetlen NB I-es meccset sem volt hajlandó megnézni, lerítt róla, mennyire lenézi a magyarokat, és soha sem lehet megbocsátani neki, hogy két éven át Torghelle Sándor volt nála a válogatott egyetlen csatára. Bozsikkal pedig Máltán (!) szenvedtünk történelmi vereséget, ami vetekszik az amszterdami blamával.
Hogyan lehetett Sanyi bácsi csaknem négy éven át szövetségi kapitány? Azért, mert a futballban akkor még teljesen járatlan MLSZ-elnök és -elnökség elhitte, amit mondott, vagyis, hogy négy évre van szüksége a csapatépítéshez. Mint beiktatásakor mondta, a 2012-es Eb-re még nem biztos, hogy kijutunk, de igazán rosszul végezné a munkáját, ha a 2014-es brazíliai vb-re sem sikerülne a kijutás. Bár még mindig van erre esély, mára mindenki számára kiderült, hogy Sanyi bácsi blöffölt, ám megérte neki, mert négy éven át többmilliós havi fizetésért végezhette a szövetségi kapitányok nem túl izzasztó, ám, mint láthatjuk, annál nagyobb felelősséggel járó és annál nagyobb felkészültséget igénylő munkáját. Egervári rendkívül rutinos, két meccs között ő a legrokonszenvesebb, legfelkészültebb, legjobban reprezentáló szövetségi kapitány, nagyszerű kapcsolatot épít ki a számára fontos vezetőkkel, újságírókkal, csak azok a fránya mérkőzések ne lennének! Mostanra fogyott el a választottjáért egyébként mindig úriemberként kiálló Csányi Sándor türelme, hiszen végképp kiderült, a sok maszlag ellenére egy tapodtat sem léptünk előre négy év alatt.
Nem Csányi a hibás mindezért? Hiszen ő nevezte ki Egervárit is? Nem, nem. Csányi éppen, hogy nem esett a kezdő sportvezetők hibájába, vagyis nem rúgta ki az első megmagyarázhatatlan szakmai döntések (mondjuk Lipták, Elek és Lázár újoncként kezdetése Stockholmban) után a kapitányt, sőt az igen kínos Huszti-ügyben is határozottan kiállt beosztottja mellett az egyik legjobb és sok mindenben kétségtelenül igaz vádakat hangoztató Huszti Szabolcs ellen. Csakhogy közben Egervári a végtelenségig visszaélt ezzel a bizalommal, talán sejtette, hogy ennyi pénzt a futballban ő már sehol máshol nem keres majd. Amíg a válogatottnál egymást érték a személyes konfliktusok, a rosszabbnál rosszabb teljesítmények, s a hangzatos nyilatkozatok, az időnként sikerrel megvívott meccsek ellenére semmilyen koncepciót, fejlődést, elképzelést nem lehetett felfedezni a csapat játékán még a győzelmekkor sem, nos, eközben Csányi Sándor vezetésével megtízszereződött az MLSZ költségvetése, évi száz futballpályát épít csak az MLSZ, összesen húszmilliárdnyi TAO-pénzt szerzett utánpótlásra és amatőrlétesítményekre a foci egyetlen év alatt, tízmilliárdokért épül újjá és újul meg a profi csapatok stadionja, minimálisra csökkent az amatőrök költsége, ha a hivatalos bajnokságokban focizni akarnak, újraindult a Bozsik-program, tízezrekkel nőtt a játékosok száma a sok évtizedes csökkenés után, bővül a Telki edzőközpont, végre utazhatnak és nemzetközi meccsek sorát játszhatják az utánpótlás-válogatottak, egyre több a hazai rendezésű nemzetközi klubtorna is a fiataloknál, FIFA-kongresszust, UEFA edzői konferenciát rendezünk, soha nem látott fejlesztések zajlanak a női és kispályás fociban, a játékvezetőknél bevezették a profizmust, átszervezték, hatékonyabbá tették a megyei szövetségek működését és így tovább. Egyetlen részterületen nem történt az MLSZ-en belül előrelépés: amelyért egy személyen Egervári Sándor volt a felelős. Csányi maximális eleganciával tartott ki mellette a végsőkig – az 1-8-ig. Mert ne feledjük, Egervári cinikusan még pár napja is „az álmaink megvalósulásáról” beszélt és arról, hogy „megtaláltuk a hollandok gyenge pontjait”.
Le kell állítani a stadionépítéseket? Kár a pénz a magyar fociba? Szó sincs róla! Éppen az ilyen kudarcok világítanak rá arra, hogy mekkora a lemaradásunk például Hollandiával szemben, amelynek csapatait negyven-ötven éve még fölényesen vertük. Csak aztán ők rengeteg pénzt áldoztak az utánpótlásra, a létesítményekre, a külföldi sztárokra, miközben mi – az egypártrendszer, majd a szocialista kormányok – semmit sem tettek a magyar futballért. A stadion például, amelyben kikaptunk 8-1-re, Európa első zárható tetejű stadionja volt építésekor, 17 (!) évvel ezelőtt. Nálunk most, a stadionépítések idején sincs esély arra, hogy egyhamar ilyen modern létesítményünk legyen. Talán az új nemzeti stadion, amelyről évtizedek óta hiába álmodozunk, s egyelőre két futballbarát Fidesz-kormány is kevés volt ahhoz, hogy megépüljön, miközben tízmilliárdokért (hála az égnek!) elkészült a Nemzeti Színház, a Művészetek Palotája, megújult az ország szinte összes színháza, a Zeneakadémia, a műjégpálya, megújul a Várkert Bazár, a Kossuth tér, a Sportuszoda és így tovább. Szóval sok-sok pénz (az eddiginél is sokkal több!) és rengeteg munka meg idő szükséges ahhoz, hogy hatvan év rombolását helyre lehessen hozni. Ha az MLSZ tíz évig tudja tartani az évi száz pálya építésére meghirdetett programját, még akkor is csak arra a szintre jutunk vissza, ahol a rendszerváltáskor voltunk, hiszen azóta ezer pálya megszűnt. A sok milliárdot tehát nem szabad sajnálni a sportágtól, ezzel csak a jövő generációkkal szemben fennálló adósságunkat törlesztjük. És éppen azért van szükség a fejlesztésekre, hogy a magyar futball, amely valaha a világ legnagyobbja volt, ne éljen át mexikói 0-6-okat, máltai 1-2-ket, amszterdami 1-8-akat.
Igaz, hogy Egervárival valójában Mezey Györgytől búcsúzunk el? Hivatalos bizonyítékok nincsenek, de tudvalévő, hogy a játékosként nem kiemelkedő képességű Egervári Sándort a Kutas István által felkarolt, futballistaként még inkább ismeretlen Mezey György vette maga mellé pályaedzőnek kezdőként az 1984 és 1986 közötti időszakban, amelyben a súlyos bukással záródó mexikói világbajnokságra készültünk fel. Sokan emlegetik most, hogy a két emblematikus kudarcban, a szovjetek elleni 0-6-ban és a mostani 1-8-ban egy közös van: Egervári Sándor. Nos, a háttérben alighanem Mezey Györgyöt is ott kell sejtenünk, a kapitány által csökönyösen szerepeltetett Elek Ákos, Lipták Zoltán, Lázár Pál a közkeletű vélekedés szerint például kimondottan az ő kívánságára került a csapatba, sőt maradt ott azután is, hogy a Videotonnál Mezeyt váltó Paulo Sousánál már nem szerepeltek a Vidiben és klubszinten értékelhetetlen volt a produkciójuk. Együtt harcoltak az edzőképzésben, a médiában Sousa ellen például, s előfordult, hogy Egervári Mezey kérésére lecserélte a Vidi-játékosokat a második félidőben, hogy könnyebben regenerálódhassanak a hétvégi Vidi-meccsre. Sokan Egervári kinevezésében is kulcsszerepet tulajdonítanak Mezeynek (szerintünk ez sokkal inkább Csányi Sándor előre elhatározott, személyes döntése volt), aki a Videoton vezetőedzőjeként, majd az edzőképzés irányítójaként akkor még komoly befolyással bírt a magyar futballban történtekre. Mezey aztán kegyvesztett lett a felcsúti Puskás Akadémián, a Videotonnál, majd az MLSZ-ben is, ahol tett még egy kísérletet arra, hogy a saját emberének adja át az edzőképzést, sőt azóta is a régi Mezey-stáb egy másik tagja, Both József irányítja az utánpótlás-válogatottakat. Egervári döntésein bizony a legutóbbi időkig érezni lehetett legfőbb mentora kívánságait (aki kapitánykodása kezdetén el is kísérte a csapatot például Svédországba és konkrétan beleszólt az összeállításba, az elhíresült Huszti-levél tanúsága szerint), s ha intelligenciában természetesen Mezey nyomába sem ért, a médiával, a vezetőkkel, a játékosokkal szemben tanúsított magatartásában sokat tanult a kizárólag diktatúrában, sosem csapatmunkában gondolkodni képes Mezeytől. A 8-1 alighanem egyszer, s mindenkorra véget vet a harmincéves, dicstelen Mezey-korszaknak a magyar futballban, bár az edzőképzésben még mindig kulcsszerep jut egyik leghűségesebb fegyverhordozójának, Varga Istvánnak, az utánpótláscsapatokat Both József vezeti, s talán Egervári Sándornak is vannak még ambíciói.
Ki legyen a kapitány? Paulo Sousa? Bölöni László? Mészöly Géza? Ez az egyik legnehezebb kérdés. Mert az szinte mindenki előtt világos, hogy a végletekig leépült magyar futballszakma (ahol az edzőképzést is tizenöt évig Egervári Sándor atyai tanítómestere, dr. Mezey György vezette) képtelen olyan szakembert felmutatni, akivel cseppnyi reményünk lenne az elmúlt harminc évinél jobb szereplésre. De a külföldiekkel is megfáztunk már, hiszen aki idejön, az általában edzőként még sikertelen, s ugródeszkának próbálja használni a magyar kispadot. Ez sem Matthäusnak, sem Erwin Koemannak nem sikerült. Paulo Sousa másfél év alatt többet ért el a Videotonnal, mint az összes magyar edző az utóbbi húsz évben összesen, ám edzőként még ő sem bizonyította, hogy szövetségi kapitányi szintű munkára is alkalmas. Ráadásul ő tipikus klubedző, akinek a titka a hétköznapok kemény munkájában rejlik, ilyesmire pedig a válogatottnál nincs lehetőség. A futballfilozófiája is meglehetősen távol esik a magyar hagyományoktól (Erwin Koemannal is ez volt talán a legnagyobb baj), játékosként is a kemény, sallangmentes, de fantáziamentes futball volt rá jellemző, amit a magyar szurkolók még a vidéki Videotonnál sem vettek jó néven (pedig nagyszerű nemzetközi eredményekkel párosult), a válogatottnál pedig még nehezebben tolerálnának. Sousa ráadásul túl lobbanékony ahhoz az intrikákkal, irigységgel teli világban, ami egy magyar kapitányt körülvesz. Vannak még azok a honfitársaink, akik szívükben magyarok ugyan, mégsem a magyar futball termékei. Szabó József, a Dinamo Kijev és az ukrán válogatott korábbi sikeres szakvezetője például, aki már nyugdíjas, de ha valamiért feladná a Kárpátokban megbúvó birtoka nyugalmát, az a magyar futball lenne. Kár lenne azonban kitenni őt annak a sikertelenségnek és támadásnak, ami magyar kapitányként várna rá, a játékosok biztosan kinevetnék a tájszólásáért, ő pedig nem értené, hogy miért nem tudnak egyáltalán futballozni. És akkor ott van még Bölöni László, aki szakmailag, eddigi edzői múltja tekintetében, intellektuálisan és mindenhogy nagyságrenddel múlja felül az összes magyar edzőt, de sajnos a fizetése is legalább két nagyságrenddel lenne nagyobb Egerváriénál , egymillió euró legalább, annyit most is megkeres, bármelyik csapatánál. Ráadásul azért, ami itt vár rá, sokkal többet kellene fizetni…Az erdélyi származású, 108-szoros román válogatott, BEK-győztes, edzőként portugál és belga bajnok, kupagyőztes, volt román szövetségi kapitány neve gyakran felvetődött korábban is a magyar kapitányváltásoknál, konkrét tárgyalásokig azonban sohasem jutottak a felek. Bölöni többször érzékeltette, hogy a felkérést legszívesebben afféle szakmai igazgatóként vállalná el, aki a felnőtt válogatott irányítása mellett felelne az MLSZ teljes szakmai munkájáért, az utánpótlásképzésért, az edzőképzésért, a megyei instruktorok felügyeletéért és így tovább. Ehhez azonban hosszú távú bizalomra is szükség van, 4-5 éves időszakra, s ha azt nézzük, hogy kétéves ciklusról kétéves ciklusra lépdelve már 28 éve nem jutunk sehová, az FFT is ilyen fajta megoldást tartana leginkább elfogadhatónak. Szó lehet még arról, hogy olyan külföldi kapitány érkezzen, aki már bizonyított, kijutatott egy-két válogatottat világversenyre, de nagy kérdés, hogy van-e az a pénz, amiért egy Guus Hiddink kaliberű edző vállalná a kilátástalannak tűnő magyar válogatottat, és ha van, képes-e, akarja-e kifizetni azt az összeget az MLSZ.
És mit szól ehhez Orbán Viktor?
Talán még a szurkolóknál is nagyobb arculcsapásként élte meg a magyar klubok és a válogatott idei kudarcait a miniszterelnök, aki a rendelkezésére álló minden eszközzel támogatja a magyar futball feltámasztását, sőt, kapcsolatai révén már ellenzékben is támogatta, amikor nagy cégeket állított a Gyurcsány-kormány által megfojtott Bozsik-program mellé, majd megszervezte a felcsúti Puskás Akadémiát. Kormányra kerülve, saját frakcióján és a brüsszeli bürokrácián is keresztül erőltette a TAO-programot, amely a megszüntetett ezer futballpálya helyett igyekszik ismét sportlétesítményeket teremteni a fiataloknak. Meggyőzte Csányi Sándort, hogy vállalja el az MLSZ-elnöki tisztet, és állami segítséget juttat a romos stadionok újjáépítéséhez. Ezek az erőfeszítések persze csak hosszú évek után hoznak majd eredményt, de bizony nem ártott volna a futballreformnak, ha sikeresen szerepel a válogatott, vagy legalább nem hoz ekkora szégyent az országra. Így aztán a miniszterelnök és a kormány futball- és sportbarát politikája a leginkább kárvallottja, nem pedig okozója az 1-8-nak. Csányi Sándor vezetésével a korábbiaknál sokkal erősebb és sokkal inkább szuverén MLSZ jött létre, szerintünk túlzás azt gondolni, hogy a miniszterelnök nevezné ki a szövetségi kapitányt, még akkor is, ha erről a Magyarországon még mindig óriási jelentőségű kérdésről bizonyára szót vált egymással az egyébként baráti viszonyban álló miniszterelnök és MLSZ-elnök.
FFT

Szólj hozzá!

Hozzászólások