Gálameccsel avatták fel a Haladás új stadionját

Ünnepélyes keretek között szerda este felavatták a Haladás-Swietelsky új labdarúgó-stadionját Szombathelyen a Rohonci úton. A zöld-fehérek az eszéki NK Osiek csapatát fogadták a gálamérkőzésen. A meccset amúgy, de most nem is ez a hangsúlyos, 3-1-re nyerte a Hali. 


Látványos műsorral nyílt meg a Hali új stadionja (Fotó: nso.hu)

Az avatóünnepségen Szabó Tünde az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára beszédében azt hangsúlyozta: a magyar kormány kiemelt fontosságot tulajdonít a sportinfrastruktúra-fejlesztéseknek. "Ha azt akarjuk, hogy erős, kitartó és jó jelen nemzedéke legyen Magyarországnak, akkor fejleszteni kell a sport színtereit, hiszen a sport pozitív hatást gyakorol életünk szinte minden területére" – mondta. Hozzátette: meg kell óvni a fiatalok egészségét, ez pedig szavai szerint kizárólag a sporton keresztül lehetséges. "Olyan nemzet vagyunk, amely világklasszis sportolókkal büszkélkedhet, az új tehetségek megismeréséhez és kiemelkedéséhez azonban – szülessenek az ország bármely részében – esélyt és lehetőséget kell teremteni minden fiatal számára – folytatta. Mindehhez sportlétesítményekre, tanárokra, nevelőkre és edzőkre van szükség. Szombathely ezen a téren is az élen jár, éppen ezért kívánja támogatni a magyar kormány a szükséges fejlesztéseket" – fűzte hozzá. Szabó Tünde beszédében kitért arra is, hogy a két év híján száz esztendős Haladás SE Nyugat-Dunántúl legeredményesebb sportegyesülete, amely munkájával érdemelte ki, hogy egy XXI századi színvonalat képviselő sportkomplexumban új otthona legyen. Hende Csaba az Országgyűlés alelnöke, a város fideszes országgyűlési képviselője kijelentette: Szombathelyen a Haladás "családi ügynek" számít, szavai szerint a sport összeköti a szombathelyi embereket. Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) Szombathely polgármestere beszédében azt idézte fel, hogy 2012 áprilisában egy ötletterv keretében mutatta be a miniszterelnöknek és Hende Csaba miniszternek az új Haladás stadion és a körötte elterülő rekreációs övezet kialakításának tervét, ma azonban már mind a kettő megvalósult. Szavai szerint ezért köszönet jár mindazoknak, akik lehetővé tették a fejlesztést és azoknak is akik részt vettek az építésben. A szerda esti nyitómérkőzést, amelyet a Swietelsky Haladás a horvát NK Osijek csapatával játszotta, színes show előzte meg. Este 19 óra 19 perckor a Savaria Szimfonikus Zenekar fúvósai adták meg a jelet az ünneplésre, őket követte a Savaria Legio bemutatója, az Ataru ütőegyüttes produkciója, majd a Haladás utánpótlás együtteseinek, az Illés Akadémia és a Király Sportegyesület fiataljai futottak be a gyepre és villantották meg tudásukat, végül pedig a szombathelyi Soulwave együttes alapozta a hangulatot. Az ünnepi mérkőzésen a kezdőrúgást a Szombathelyi Erdészeti Zrt. képviselője végezte el, a cég ennek fejében 500 ezer forinttal járul hozzá egy a szombathelyi kórházban fekvő gyermek gyógykezelésének költségeihez. A Haladás Sportkomplexum több mint 15 milliárd forintos kormányzati támogatással másfél év alatt épült fel, a kivitelezést a Swietelsky – ZÁÉV konzorciuma végezte. A komplexum részét képezi egy csaknem 9 ezer fő befogadására alkalmas UEFA IV. besorolású futballpálya és egy multifunkcionális sportcsarnok, amelynek földszintjén a sakkozók, birkózók, ökölvívók kaptak helyet, de ugyanitt található egy bemelegítő folyosó és konditerem is. Az emeletet a kézilabdázók, futsallosok, röplabdázók vehetik birtokba, a nekik épített centerpálya mellett egy 500 fős lelátó is épült.
(MTI)

Szólj hozzá!

Hozzászólások