FFT-archív: Stadler József elrablásának története

A FourFourTwo magazin egy évvel ezelőtti, 2016. novemberi lapszámában arról írtunk, hogyan rabolták el anno Stadler Józsefet, a korábbi NB I-es csapat, a Stadler FC névadóját és tulajdonosát. Az FFT ezzel a cikkel is emlékezik a kedden 66 éves korában elhunyt különös futballszereplőre.

Majdnem utolsó vacsora

Illusztráció: Matthew Stevens
Sorozatunkban hónapról hónapra leporolunk egyet a magyar futball számos abszurd „ügyirata” közül. Ezúttal felidézzük, hogyan rabolták el és zsarolták meg a Stadler FC egykori tulajdonosát, mielőtt ő maga is bűnözővé nem vált
A rendszerváltást követő időszak zűrzavaros éveinek, az „eredeti tőkefelhamozás” korszakának egyik hőse, már-már népmesei alakja volt Stadler József, a juhászból lett akasztói vállalkozó, aki főleg exporttal és szállítmányozással foglalkozott, és irtózatos vagyonra tett szert. Csúcsévében, 1993-ban már negyvenkét saját (többnyire Mercedes) nyerges vontatója volt, és évi tízezer kamionnyi áruja hagyta el az országot. Lényegében mindennel kereskedett, felvásárolta például a feloszlatott munkásőrség vegyvédelmi felszereléseit vagy a felszámolás alatt álló konzervgyárak készleteit is, és valahogy mindent értékesíteni tudott. Az 1988-ban még egymillió forintos tökével alapított Stadler Kft. 1993 végére már 12 milliárd forintos árbevételt produkált – egy olyan korszakban, amikor az átlagfizetés havi öt-hatezer forint körül mozgott.
Amikor már nem tudta hová tenni a pénzét, a futballkedvelő Stadler klubot vásárolt: 1993-ban előbb névadó szponzora, majd tulajdonosa lett a Kiskőrösi Petőfi LC-nek, amely – immár Stadler FC néven – az 1993–94-es idényben megnyerte az NB II Keleti csoportját, és ezzel Bács-Kiskun megye történetének első NB I-es csapatává vált. Már ebben a bajnoki évadban elkezdődött a Kiskőröshöz közeli, háromezer-háromszáz lakosú Akasztón egy hipermodern stadion építése, amely 1994-es megnyitásakor az ország legkorszerűbb létesítménye volt, és persze a fényűzésért sem kellett a szomszédba menni: hogy mást ne mondjunk, a nyitó meccsen tokaji bor folyt a csapokból.

Nem sokkal korábban, 1994 januárjában azonban váratlanul rázós kalandba keveredett Stadler József, hiszen ekkorra már természetesen a leghíresebb és legirigyeltebb közéleti személyiségek egyikévé vált, és ezzel a vagyonával Kelet-Magyarországon persze mindjárt az alvilág figuráinak figyelmét is felkeltette. Egy napon magyar kapcsolatú csecsen emberrablók túszul ejtették, és százmillió forintos váltságdíjat követeltek szabadon bocsátásáért. Az üzletembert egy napig tartották fogva a gengszterek, akik állítólag meg is kínozták.
„Félelmetesen kemény volt” – fogalmazott a Nemzeti Sport 1994. április 16-i számában a klubtulajdonos, aki kifizette a váltságdíjat. Elmondása szerint az életét annak köszönhette, hogy a számlájához egyedül csak ő fért hozzá, így kénytelenek voltak elengedni az emberrablók. „Az élet megy tovább – mondta a sportnapilapnak. – A nyomozók végzik a dolgukat, úgy tudom, hamarosan elkapják elrablóimat, én pedig ugyanúgy szállítok a kamionjaimmal, mint azelőtt. Nem állítom, hogy százmillió forint elveszítését meg sem érzem, de nem tántorított el a foci-csapat szponzorálásától.”
A csecseneket később elfogták, bíróság elé állították, de csak alig több mint két év börtönbüntetést kaptak, és a váltságdíjnak csupán a fele jutott vissza Stadlerhez. És az, hogy a vállalkozó azonnal hajlandó volt váltságdíjat fizetni, felbátorított több kisstílű bűnözőt is. Hiába fogadott ezután maga mellé testőröket, 1995 decemberében ismét megzsarolták, ezúttal egy többszörösen büntetett előéletű, 41 éves budapesti – más források szerint kondói – férfi próbálta tőrbe csalni. Ballai József így ír erről a Stadler-dosszié című művében: „T. István telefonon kereste meg Stadlert, és találkozót javasolt, mondván »érdekes információi vannak«. Végül is Akasztón találkoztak, ahová a férfi a Trabantjával jött; mellesleg előre kikötötte, hogy ezért a vidéki útért 15 ezer forintos költségtérítésre tart igényt. Arról informálta Stadlert, hogy bizonyos körök – a vállalkozó üzleti ellenfelei – élettársának és egyik gyerekének az elrablására, majd meggyilkolására készülnek. A négytagú bűnbanda T. István tudomása szerint negyvenmillió forintos honoráriumért vállalkozott a végrehajtásra. A legközelebbi találkozón a budapesti közvetítő már arra célzott: a merénylők esetleg elállnának az akciótól – ennek azonban százmillió forint lenne az ára. Stadler alkudozni kezdett: a százmillió így kisvártatva harmincmillióra apadt, ráadásul a pesti tárgyaló félnek annyira szimpatikus lett az akasztói nagyvállalkozó, hogy az állítólag neki járó kétmilliót el is engedte, így egy olyan csekkel (plusz, el ne felejtsük, a 15 ezer forint kiküldetési pénzzel) ülhetett be a rozoga Trabantba, amely – Stadler aláírásával – 28 millió forintra szólt. Az engedékeny bandita Solton egy rutinellenőrzésen (a KRESZ-tartozék – pótégők – hiánya és ittas vezetés miatt) megbukott, mint Rottenbiller, a kocsijából meg előkerült a csekk. Az illető a kiskőrösi fogdában állítólag föl akarta akasztani magát, de a rendőrök ezt megakadályozták.”

Az esetet az újságok is megírták, ezt pedig egy másik szerencsevadász igyekezett kihasználni: jelentkezett Stadlernél, és azt hazudta, hogy a megölésére szerződött halálbrigád nem mese volt, ő az egyik tagja, de 28 millióért cserébe életben hagyja a vállalkozót és családját. Stadler időhúzásként elérte, hogy a zsaroló maga utazzon le hozzá Akasztóra a pénzért, de a 28 milliós csekkel a kezében az ajtón kilépve, a kommandó karjai közé sétált.
De hogy ne csak mindig áldozata legyen a bűnözőknek, Stadler hamarosan maga is törvénytelen útra lépett. Azzal bukott le, hogy megvette egy Leonardo nevű ukrán festőtől Az utolsó táncmulatság című festményét (amely a köztudatban egy téves fordítás miatt úgy terjedt el, hogy Leonardo da Vinci híres Utolsó vacsoráját vásárolta meg, de az egy freskó…) és további 21 képet, amelyekért készpénzben fizetett összesen 820 483 600 forint plusz 205 120 900 forint áfát. Az áfát visszaigényelte, az APEH rutinszerűen vissza is utalta, de aztán a hivatal gyanút fogott, nyomozni kezdett, és talált ezt-azt. Stadlert először 2001-ben ítélték el áfacsalásért, majd 2011-ben négy és fél év börtönt kapott különböző csalási kísérletek miatt. Legutóbb 2014-ben marasztalták el, egy engedély nélkül nyitott kocsma, és annak letagadott bevételei, illetve fedezet nélkül felvett jelzáloghitel miatt. Az idén februárban szabadult, megromlott egészségi állapotban. A Stadler FC négy évet töltött el az NB I-ben: 1995-ben és 1996-ban a kilencedik, 1997-ben a 16. helyen végzett, majd 1998-ban 18. helyezettként kiesett az élvonalból, és meg is szűnt. Az üresen maradt egykori csodaszép stadionban a gyomok és a cserjék vették át az uralmat.
Veszprémi Linda

Az akasztói Stadler-stadion napjainkban
A vámudvar vezetője volt a kapocs?
Stadler József annak idején nem beszélt a sajtóban fogva tartásának szörnyű részleteiről, de most, ennyi év után a FourFourTwo magazinnal kivételt tett. „Azóta is gyakran kínoznak rémálmok – mondta lapunknak a Stadler FC korábbi tulajdonosa. – Iszonyat brutálisan bántalmaztak az emberrablók. A legszörnyűbb része az volt, hogy egy pisztolytussal szétverték a tarkómat, majdnem elájultam a fájdalomtól. Azóta is gyakran fáj, és ahogy öregszem, egyre rosszabb, erre nincs is gyógyszer. De kis híján meg is fulladtam, úgy hátrakötötték a kezemet és fellógattak. Meg ütöttek-vágtak, így akartak megtörni, legalább kétszáz ütést kaptam a testemre. Az volt a szerencsém, hogy csak én fértem hozzá a számlámhoz, így nem ölhettek meg. Később tudtam meg, hogy a kiskőrösi vámudvar vezetője játszott össze a csecsen gengszterekkel. Mindennap látta, mennyi Stadler-áru megy át a határon – volt olyan nap, hogy egymillió dollárnyi –, kiszúrt engem, és lepaktált a bűnözőkkel. Sajnos a százmilliós váltságdíjnak csak a fele jutott vissza hozzám, ötvenmilliót elvitt egy bérgyilkos, akit sosem találtak meg.”

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2016. novemberi számában.)

Szólj hozzá!

Hozzászólások