Az évtized 10 legnagyobb mérkőzése

A FourFourTwo.com összeállította a két nap múlva véget érő 2010-es évek 50 legnagyobb, legjobb, legemlékezetesebb futballmeccsének 50-es toplistáját. Az első tíz helyezett meccset idézzük fel.

10. Chelsea-Tottenham 2-2 (Premier League, 2015-2016)

Eden Hazard mindig népszerű figura lesz Leicesterben. A belga késői egyenlítő gólja azt jelentette, hogy a Spurs már nem érheti utol Claudio Ranieri Leicester Cityjét. A bajnoki hajrában úgy tűnt, a pezsgő még egy ideig marad a hűtőben, de mégis elő lehetett venni: bajnok lett a kiscsapat! A Tottenham tudta, hogy muszáj győznie, a szünetben vezetett is 2-0-ra, mégis kiénekelték a szájából a sajtot a Rókák. A Chelsea számára már nem volt tét, de megfelelően motivált volt a csapat, hogy megfossza a bajnoki cím reményétől a városi riválist. Repkedtek a sárgák a meccsen, de ennél fontosabb, hogy előbb Gary Cahill, majd Hazard is betalált, így megszületett minden idők egyik legnagyobb meglepetése az angol bajnokságban.

 

9. Newcastle-Arsenal 4-4 (Premier League, 2010-2011)

A hétmeccses veretlenségi sorozat 2011. februárjának elején visszahozta az Arsenalt a bajnoki versenybe. A Newcastle viszont három mérkőzés óta nem nyert, és fennállt annak az esélye, hogy kiesik, annak ellenére, hogy pár hónappal korábban még az ötödik helyen állt. Az első félidőben domináns fellépése azt jelezte, hogy Arséne Wenger csapata további nyomást gyakorolhat a Manchester Unitedre, amely öt ponttal vezette a bajnokságot. Az Ágyúsok mindössze 10 perc után 3-0-ra vezettek, Robin van Persie pedig röviddel az első félidő közepe után rúgta be a negyediket. A szünet alatt a büszkeség helyreállítása volt az egyetlen napirendi pont a Newcastle második félidő terveiben. Abou Diaby piros lapja ellenére a házigazdáknak a 68. percig tartott a négygólos előnye, ekkor Joey Barton egy büntetőt értékesített. Leon Best tovább csökkentette a hátrányt, mielőtt egy újabb Barton-gól már aggasztani kezdte az Arsenalt. Volt is rá ok, hiszen Cheick Tiote nagyszerű góllal kiegyenlített.

 

8. Barcelona-Inter 1-0 (Bajnokok Ligája, 2009-2010)

Kissé ellentmondásos, hogy José Mourinho karrierje talán leghíresebb sikere egy vereség. Valójában az 1-0-os vereség a Camp Nou-nál 3-2-vel bejuttatta az Intert a BL-döntőbe, és azóta várt egy ilyen győzelemre a portugál edző, hogy eljött Barcelonából, ahol korábban tolmács és segédedző volt. Milánóban 3-1-re nyert az Inter, Thiago Motta a mérkőzés 28. percében piros lapot kapott. Mourinho sietve átszervezte a csapatát, aki kiváló védelmi teljesítményt nyújtott Pep Guardiola együttese ellen. A kevésbé látványos 4-5-0 formációt alkalmazva az Inter megfogta a Barca támadójátékát, úgy tett, mint az egérrel szokott a macska. Gerard Pique a 84. percben végül megszakította a vendégek ellenállását, de ez már túl késői gól volt, és az Inter jutott a döntőbe, a Bajnokok Ligája történelmének egyik leghíresebb védelmét felvonultatva.

 

7. Barcelona-Chelsea 2-2 (BL, 2011-2012)

A Chelsea karcsú 1-0-s előnyt gyűjtött a Barca elleni BL-elődöntő első meccsén a Stamford Bridge-en, és a legtöbb szakértő úgy gondolta, hogy ez kevés lesz a Camp Nou-ban a katalán tábor előtt. Pláne, miután az első félidő végén nyolc perc alatt betalált Sergio Busquets és Andrés Iniesta is az angolok kapujába. Viszont az első félidő hosszabbításában érkezett Ramires gólja, amivel idegenben szerzett több góllal már a londoniak álltak továbbjutásra. A szünet után nagy erőkkel nyomott a Barca, Lionel Messi tizenegyese a keresztlécen csattant, Alexis Sánchez, Isaac Cuenca és Sergio Busquets is kihagyta a maga nagy helyzetét, Pep Guardiola pedig egyre idegesebb volt. A Barca aztán nem szerzett újabb gólt, a hajrában viszont Fernando Torres elhúzta a labdát Victor Váldes mellett egy kontra végén, így a Chelsea jutott be a müncheni döntőbe.

 

6. Liverpool-Borussia Dortmund 4-3 (Európa-liga, 2015-2016)

Amikor Henrik Mitarjan és Pierre-Emerick Aubameyang 10 perc alatt két gólt szerzett az Anfielden, a Liverpoolnak hirtelen három gólra volt szüksége kapott gól nélkül, hogy bejusson az El döntőjébe. És a Borussia Dortmund csapata ellen, amelynek a játéka az ellentámadásokra épült, tehát igencsak nehéz feladatnak tűnt. Divock Origi a 48. percben kezdte meg a felzárkózást a góljával, ám Marco Reus találata a Dortmundnak újabb háromgólos előnyt adott, alig fél órával a vége előtt. De a Liverpool kétségbeesése csak pillanatnyi volt. A hazai szurkolókat kicsit felvidította Philippe Coutinho a 66. percben szerzett góljával, és amikor Mamadou Sakho is betalált a 77. percben, már mindenki reménykedett a csodában. Ami aztán Dejan Lovren 91. percben szerzett góljával érkezett el.

 

5. Real Madrid-Barcelona 2-3 (La Liga, 2016-2017)

Nem minden el Clásicótól azt kaptuk ebben az évtizedben, amit elvártunk volna, de a 2017 áprilisi összecsapás klasszikussá nemesedett. Ezúttal is a két nagycsapat harcolt a bajnoki címért, és a Real Madrid tudta, hogy győzelmével egy karnyújtásnyira kerülhet a 2012 óta vágyott bajnoki címhez. A tét aligha lehetett volna magasabb. Casemiro a Madridnak szerzett vezetést, Sergio Ramos labdája pedig a lécen csattant, Lionel Messi viszont kiegyenlített. A második félidőt végignyomták a katalánok, és a fölényük a 73. percben érett góllá, amikor Ivan Rakitic bevette Keylor Navas kapuját. Ramost kiállították a 77. percben, ennek ellenére a 85. percben James Rodríguez kiegyenlített. Messi lábában azonban még volt egy varázslat, és a 92. percben eldöntötte a meccset.

 

4. Barcelona-PSG 6-1 (BL, 2016-2017)

Ez felfoghatatlan meccs volt! A BL-nyolcaddöntő első meccsén a PSG odahaza 4-0-s előnyre tett szert, ami kissé kényelmessé tette a visszavágón. A Barca még hitt az elképzelhetetlenben, és rögtön nekiesett a francia riválisnak. Luis Suárez már a 3. percben betalált, Layvin Kurzawa öngóljával a 40. percben lett 2-0, így mentek szünetre a felek. Messi szerezte a harmadik hazai gólt tizenegyesből az 50. percben. Ettől felébredt a PSG is, és Edinson Cavani gólja révén rögtön lezárta a párharcot. Hittük ezt akkor… Újabb három gól kellett még a Barcelonának, és már csak két perc volt hátra. Ekkor jöttek Neymar nagy percei: előbb szabadrúgásból, majd tizenegyesből talált be, és a 95. percben még Sergi Roberto is gólt szerzett, leforrázva Párizst.

 

3. Barcelona-Real Madrid 5-0 (La Liga, 2010- 2011)

Pep Guardiola négyéves barcelonai regnálásának az egyik csúcsa volt ez a meccs. Ekkor már a friss BL-győztes José Mourinho volt a riválisa a madridiak kispadján, és a sok emlékezetes csata előfutára is volt ez a meccs. A portugál mester ragaszkodott az addigi alapcsapatához, amelyben Xabi Alonso volt a szűrő középpályás, Mesut Özil pedig az irányító. Nem működött. Xavi már a 10. percben betalált, aztán nyolc perccel később Pedro szerzett gólt. Az 55. és 58. perc között David Villa villant kétszer. A végeredményt a 91. percben Jeffrén állította be. „Felálltam a tv előtt és tapsoltam. Nem akartam elhinni, amit láttam” – mesélte később Wayne Rooney.

 

2. Manchester City-Queens Park Rangers 3-2 (Premier League, 2011-2012)

Minden City-szurkoló pontosan tudja, hol volt abban a pillanatban, amikor Agüero belőtte a győztes gólt… Roberto Mancini csapatának egy győzelem kellett az utolsó fordulóban a régóta vágyott bajnoki címhez, és kényelmesen vezetett is 1-0-ra Pablo Zabaleta góljával. Ám aztán a szünet után váratlanul betalált a vendégektől Djibril Cisse és Jamie Mackie is, és készülődött a dráma. Joey Barton kiállítása miatt emberelőnyben volt a City, de az idő nagyon fogyott. Már a 92. percben jártunk, amikor még mindig 1-2 volt az állás. Ekkor Edin Dzeko bepofozta az egyenlítő gólt, majd a 94. percben hangzott fel: „Agüerooooooooooooooooo!” Az Etihad Stadion felrobbant, a Manchester City 44 év után lett újra bajnok.

 

1.Brazília-Németország 1-7 (Vb-elődöntő, 2014)

Bele lehetett fulladni azoknak az érzelmeknek az áradatába, amelyek elöntötték a brazil szurkolókat a hazai világbajnokságon. Összekapaszkodva, sokszor sírva énekelték a himnuszt, érezhető volt rajtuk az elviselhetetlenül nagy nyomás, amelyet növelt Neymar elvesztése is a negyeddöntő után. És a brazil csapat nem bírta el ezt a terhet… Neymarnak csak a meze lehetett ott a pályán, de az kevésnek bizonyult. Az ötszörös világbajnok nagyon látványosan omlott össze, egy időszakban két-három percenként kapta a gólokat, és már az a veszély fenyegetett, hogy kétszámjegyű vereségbe fut bele. A lelátón patakzott a könny ezen a felfoghatatlan történelmi mérkőzésen, amelyen a brazil válogatott története legnagyobb vereségét szenvedte el.

 

A teljes 50-es lista megtekinthető a FourFourTwo.com oldalon!

Szólj hozzá!

Hozzászólások