címke: Victor Valdés

Old Trafford / 1 éve
Sir Alex Ferguson 2013-as visszavonulása után a Manchester Unitednek új csapatot kellett (volna) építenie, ez azonban olyannyira nem sikerült, hogy most a legtöbb szurkoló legszívesebben a komplett keretet kicserélné. De kikről is van szó? A FFT sorrendbe állította az elmúlt hat év igazolásait.
3 éve
Bejelentette visszavonulását Victor Valdés, az FC Barcelona történetének egyik legeredményesebb kapusa - közölte honlapján a Mundo Deportivo sportnapilap csütörtökön.
6 éve
Már tudjuk, hogy Víctor Valdés szerdától hivatalosan is a Manchester United új kapusa. Az egykori Barcelona-kedvenc 18 hónapos szerződést kötött a „vörös ördögökkel”, a hivatalos bemutatásán pedig azt is elárulta, kit tart a legjobb kapusnak a világon.
6 éve
Victor Valdés, a Barcelona egykori kapusa márciusban szenvedett súlyos térdsérülést, ami alakulóban lévő klubváltását is alaposan megnehezítette. Októberben a Manchester United felajánlotta neki, hogy a rehabilitációját az Old Traffordon folytathatja, és még azt is meglebegtették, hogy ha felépült, esetleg ott maradhat. Ez végül nem jött össze, a kapus most távozik.
6 éve
Victor Valdés szerződése nyáron járt le Barcelonában, és bár megtehette volna, nem hosszabbította meg a szerződését. A kapus őszintén elmondta, hogy új kihívásokra van szüksége, ezért váltania kell, mert most még megteheti. Ügynöke szerint karácsonyig az is kiderül, hova megy.
6 éve
A korábbi pletykák beigazolódtak. Csapat nélkül maradt a 32 éves Európa- és világbajnok, háromszoros BL-győztes, hatszoros spanyol bajnok portás.