címke: Mats Hummels

Örömfoci / 8 hónapja
Olvasóink véleményt nyilvánítottak, működik, meghallgattuk. A 2007-ben útjára indított Top 100-as listánk visszakerült az online felületről a magazinba. Íme, már lehet is vitatkozni rajta.
Örömfoci / 2 éve
Interjú a német védelem vezérével, aki rendkívül magabiztos, és – rossz hír az ellenfelek számára – nagyon elszánt, hogy a harmadik nemzet legyenek, amelyik megtartja a világbajnoki trófeát.
3 éve
Mats Hummels, a Bayern München védője úgy döntött, beáll Juan Mata, a Manchester United középpályása mögé, és ő is felajánlja fizetése egy százalékát jótékony célra.
5 éve
Még tíz David Moyes sem tudta volna olyan gyengén kezdeni a szezont, mint Jürgen Klopp a 2014/2015-öst a Borussia Dortmunddal, de Mats Hummels, a klub világbajnok védője szerint a tréner nem fogja elhagyni a csapatot, és a játékosok is kitartanak mellette.
5 éve
A Bajnokok Ligája-címvédő Real Madridból öt, a Barcelonából pedig négy játékos szerepel a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA), valamint a futballistákat képviselő érdekvédelmi szervezet (FIFPro) által kiadott szerdai listán, amelyről az Év csapatába kerül majd a négy legtöbb szavazatot begyűjtő védő.
5 éve
Az utóbbi időben a hírek szerint a Manchester United mindent elkövetett, hogy megszerezze Mats Hummelset, a Borussia Dortmund világbajnok német védőjét, de őt nem érdekelte az ajánlat. Kiderült, hogy nem Angliával van a baj, csak egyszerűen másik Premier League-csapatban képzelné el a jövőjét.