címke: Julian Draxler

BL / 5 hónapja
Paul Pogba kivételes formában volt az elmúlt időszakban, Julian Draxler azonban bízik benne, hogy a Paris Saint-Germain megállítja majd a francia klasszist.
Nationalelf / 1 éve
Julian Draxler, a német válogatott támadója szerint hiába állítják, hogy csapattársa, Mesut Özil már túl van pályafutása csúcsán, a világbajnokságon bizonyítja majd az ellenkezőjét.
3 éve
Ismert, hogy a Wolfsburg középpályása a Real Madrid elleni szerdai visszavágón már a 32. percben cserére kényszerült. Vajon mi várhat rá az elkövetkező hetekben?
5 éve
Az Arsenal kifejezetten jól áll középpályás-fronton, ennek ellenére Wenger Arnold (Arsene Wenger), a csapat menedzsere mégis kinézte magának a Schalke fiatal német játékosát, Draxler Juliánt (Julian Draxler), akit valóban korosztálya egyik legnagyobb tehetségének tartanak. Januárban ugyan besültek az Ágyúsok próblákozásai, de Londonban nem adják fel, és nyáron visszatérnek Gelsenkirchenbe.
5 éve
A januári átigazolási piac utolsó napján az Arsenal elbukott két fontos üzletet is: Vucsinics Mirkó (Mirko Vucsinics) ügynöke szerint ügyfele mégsem hagyja el a Juventust, és nem teszi át székhelyét az Emirates-be, a Schalke pedig szintén bejelentette, hogy nem kér az Arsenalból, és nem adja el sem a londoniaknak, sem másnak a fiatal szupertehetséget, Draxler Juliánt (Julian Draxler). Azaz nyárig se új se csatár, se új középpályás.
5 éve
Draxler minden bizonnyal elhagyja a Schalkét, és Angliába költözik. Legalábbis ezt szeretnék az Arsenal vezetői. A klub ugyanis bejelentette, hogy kész kifizetni a játékorést 37 millió eurót, még úgy is, hogy Draxler Németországban fejezi be a bajnokságot, és csak nyáron csatlakozik a csapathoz.  
6 éve
Alig egy nappal Carles Puyol szörnyű sérülése után újabb horrorisztikus eset történt szerdán a BL-ben, ezúttal Julian Draxlerrel, a Schalke játékosával: a Montpellier elleni 2–2-es meccs első félidőben betaláló 19 éves középpályással szemben szabálytalankodó Garry Bocalyt ugyan kiállította a játékvezető, de vélhetően ez érdekli most legkevésbé a kartörést szenvedő Draxlert, aki legalább egy hónapra kidőlt. Íme, a borzalmas sérülés képei: