címke: Éljen éljen

Éljen, éljen! / 1 hete
"Abban bízom, hogy a Hátsó füves „mozgalom” élményanyaga nemcsak érték- és kultúraőrző, de egyben érték- és kultúrateremtő jelenség is."
Éljen, éljen! / 1 hónapja
"Ahogyan a nótában a reszketeg, visszavonult öreg művész mondja, kéri, úgy kívánta ő, Czibor Zoltán is: „Egyszer még hadd muzsikáljak, szívemből úgy igazán!" A FourFourTwo magazin 2021. októberi számának főszerkesztői jegyzete.
Éljen, éljen! / 2 hónapja
"Miközben tehát az UEFA néhány éve mára jól hangzó, ám mérhetetlenül álszent „Equal game” jelszóval kampányol (a korábbi antirasszista, általánosan elfogadott törekvések mellé becsempészve például a megosztó melegpropagandát is), éppen az esélyegyenlőség jellemző a legkevésbé az európai szövetség versenyrendszerére." A FourFourTwo magazin 2021. szeptemberi számának főszerkesztői jegyzete.
Éljen, éljen! / 3 hónapja
"De a lényeg, hogy tíz-tizenöt év alatt nemcsak a megújulás jelképének tekinthető Felcsúton és a Ferencvárosban változott nagyot a világ, hanem a teljes nemzetet képviselő válogatott 2016 után ismét képes volt a stadionba vonzani, tévé elé ültetni, szurkolóvá tenni magyarok millióit."
Éljen, éljen! / 4 hónapja
"Lapogatták volna a hátát, röpködtek volna a zrikák, mindenki ismerősként, „a puhlsanyiként” köszöntötte volna... Rettentően szomorúak vagyunk, hogy nélküle kell ünnepelnünk." A FourFourTwo magazin 2021. júliusi számának főszerkesztői jegyzete.
Éljen, éljen! / 5 hónapja
"Most pedig már tényleg karnyújtásnyira van tőlünk a – részben – budapesti Eb, ahova nem a rendező jogán, hanem megint a pályán nyújtott teljesítményünkkel jutottunk ki, őrült izgalmak közepette, dupla pótselejtezőn, és maga az Eb is csúszott egy évet. De közben lett ilyen meccsekre alkalmas stadionunk, és lett csapatunk is." A FourFourTwo magazin 2021. júniusi számának főszerkesztői jegyzete.
Éljen, éljen! / 6 hónapja
A véghantali kérdések után – Miért beteg a magyar futball? Gyógyít6atlan? – néhány évtizeddel, a világjárvány harmadik hullámában vergődve egyre erősebben bízunk a gyógyulásban és az egészséges jövőben.
Éljen, éljen! / 7 hónapja
"Rajongok azokért a szakmai tanácsokért, évtizedek által kiérlelt esszenciális félmondatokért, amelyeket edzőképző tanfolyamokon kevésbé, nagy csapatok öltözőiben annál inkább el lehet csípni, meg lehet tanulni."
Éljen, éljen! / 8 hónapja
"A dél-koreai futball pedig láthatóan hatalmas utat járt be azóta, hogy az 1954-es világbajnokságon, a Puskás Ferenc vezette Aranycsapat 9:0-ra győzte le az ázsiai ország csapatát."
Éljen, éljen! / 9 hónapja
A FourFourTwo magazin 2021. februári számának főszerkesztői jegyzete.