címke: Didier Drogba

Interjú / 1 éve
Az egykori angol válogatott Joe Cole Amerikában játszik, edzőnek készül, de leszámolásra vágyik Didier Drogbával Amerikában, és imádja Floridában, hogy nem ismerik fel az utcán. A 36 éves játékos a FourFourTwo-nak adott interjút.
4 éve
Drogba elhagyja a Chelsea-t, ennek kapcsán készített vele interjút a BT Sport, melyben elmondta, mely három védő ellen volt legnehezebb játszania karrierje során.
4 éve
Didier Drogba már a Sunderland elleni bajnoki előtt bejelentette, ez lesz az utolsó mérkőzése a Chelsea szerelésében. Az elefántcsontparti támadó a 30. percben megsérült, ám csatár búcsúja így is emlékezetesre sikerült, mivel csapattársai a vállukon vitték le a pályáról.
5 éve
Drogba úgy gondolja: a pályán belül és azon kívül is hasznára tud lenne a Chelsea-nek, és segíti belga társát, hogy a világ legjobbja legyen egy nap.  
5 éve
Talán mégsem annyira komoly Didier Drogba sérülése, mint azt az angol lapok valószínűsítették közvetlenül a Ferencváros elleni vasárnapi találkozót követően.
5 éve
Alig írtuk meg délelőtt, hogy nemcsak pletykáról van szó, máris robbant a bombahír: visszatért a Chelsea labdarúgócsapatához Didier Drogba, és pénteken egyéves szerződést kötött régi-új klubjával. A londoni egyesület pénteken jelentette be, hogy sikerült leigazolnia a 36 esztendős elefántcsontparti támadót.