A Real-legenda duplája sem volt elég, újabb bilbaói bravúr az EL-ben
Az Európa Liga negyeddöntőjében az Athletic Bilbao újabb meglepetést okozott, a Manchester United után idegenben győzte le a két gólos Raúl vezette német Schalkét is.
Kiesett a City, Megyeri hiába védett büntetőt
Megyeri Balázs hiába védett ki egy büntetőt a hajrában, csapata 2-1-es vereséget szenvedett, így kiesett. A Manchester City ugyan fordított 0-2-ről, mégis a Sporting jutott tovább.
A City fél fogára sem volt elég a Porto
Sok volt a Portónak a Manchester City, simán kikaptak oda-vissza, ezzel a címvédő már a legjobb 16 között búcsúzott.
EL: szép gólokból nem volt hiány
Még hogy az Európa Liga nem hoz elég izgalmat! Kiváló cáfolat a csütörtöki játéknap, 14 mérkőzésen összesen 33 gól született, ebből 5 különösen mutatósra sikeredett. Neked melyik tetszik a legjobban?
Könnygázzal és baseballütővel Fergusonék ellen
Hetvenhat Ajax-szurkolót vett őrizetbe a holland rendőrség a Manchester United elleni Európa Liga-mérkőzés előtt.
Kis: Sosem szabad elégedettnek lenni!
Sosem szabad elégedettnek lenni, mindig arra kell törekedni, hogy lépjen tovább az ember – vallja Kis Károly. A paksiak mátraballai mestere 2011-ben sosem látott magasságokba vezényelte a tolnai tizenegyet.
Megyeri a Kazany, Juhász az Alkmaar ellen
A magyar légiósok csapatai nehéz feladat előtt állnak az EL-ben, a BL-hez hasonlóan itt is lesz egy döntőnek beillő párosítás: Lazio-Atlético Madrid.
Megyeri Balázs: Mi vagyunk az esélyesek!
Az Olympiakosz magyar kapusát az Európa Liga-sorsolás után kérdeztük az esélyekről.
Kiesett a Tottenham
Hiába verte a Shamrock Roverst, a Rubin Kazany döntetlenje miatt a Tottenham Hotspur búcsúzott az Európa Ligától.
Rooney: Meg akarjuk nyerni az EL-t
A Manchester United csatára kijelentette, nem nézik le a második számú európai kupasorozatot.
EL: Röpködtek a gólok és a piros lapok
Biztos továbbjutó a Sporting, a Lazio, a Besiktas, a Stoke City, a Bilbao, a Salzburg, a Schalke, a Steaua, a Twente, a Wisla, az Anderlecht és a Lokomotiv Moszkva. De a lista még így sem teljes, csütörtökön jön a folytatás.
Tiltott rigmusok Glasgow-ban
Pénzbüntetéssel sújtotta az UEFA a skót Celtic Glasgow-t, mivel szurkolói az ír szeparatista szervezetet éltető rigmusokat énekeltek a lelátón.
Egykori PSV-s vállal munkát Cipruson
Sorsdöntő Európa Liga-meccse előtt cserélt edzőt az AEK Larnaca.
Csoportelső a Sporting, Bilbao és a Schalke
A portugálok a Zürichet, a spanyolok a Slovan Bratislavát verve végeztek csoportjuk élén. A hajrában egyenlített ki és jutott tovább a Stoke, a hosszabbításban nyert a Besiktas, a Salzburg pedig legyőzte, és pontszámban beérte a PSG-t. Szabicsék kiestek, Juhászékat csak a csoda foszthatja meg a csoportelsőségtől, Raúl továbblőtte a Schalkét, Janko pedig a Twentét.
Belga csoda és újabb biztos továbbjutók
Az utolsó csoportmeccsek előtt a Metaliszt Harkiv és az Atlético Madrid biztosította be helyét a továbbjutók között. A Bruges háromgólos hátrányból fordított.
Leszakadtak a szurkoló ujjai
Egy svájci szurkoló több ujját is elvesztette egy pirotechnikai eszköz felrobbanásának következtében a csütörtöki Lazio – FC Zürich Európa Liga-mérkőzésen.
Romániában égett a Sporting, otthon lepték meg a PSV-t
Nem kis meglepetésre a Vaslui legyőzte a Sporting Lisszabont, a PSV Eindhoven döntetlenje ellenére továbbjutó, ahogy az Athletic Bilbao is.
Di Natale az egyetlen olasz jelölt az Aranylabdára
Az Udinese játékosa, Antonio Di Natale az egyetlen olasz a 2011-es Aranylabda jelöltek 50 fős listáján.
EL: Suarez vezérletével hengerelt az Anderlecht
Magabiztos győzelemmel kezdett az Európa-liga csoportkörében a Juhász Rolanddal felálló Anderlecht. A belgák az első perctől kezdve nyomást gyakoroltak az AEK Athénra, így csak a diadal gólaránya volt kérdéses.
Európa-liga: A játéknap első felvonásának eredményei
Megkezdődött az Európa-liga idei kiírásának csoportköre. A játéknap első felvonásán 12 mérkőzést rendeztek. A Besiktas kiütötte a Maccabit, győzött a Bilbao és a PSV, míg a Lazio csak döntetlent játszott a Vaslui ellen.
A „kistestvér” is nekilódul
Csütörtök este kezdetét veszi az Európa-liga csoportmérkőzéseinek végeláthatatlan sorozata. A 48 résztvevő együttes két turnusban kezdi meg az európai klubszinten számítva második legjelentősebb kupáért vívott harcot.
Elkészült az Európa-liga csoportkörének sorsolása
Az Európai Labdarúgó-szövetség elkészítette az Európa-liga csoportkörének sorsolását. Magyar csapat ugyan nem jutott a főtáblára, ám a Juhász Rolandot foglalkoztató Anderlecht, a Vanczák Vilmost soraiban tudó Sion, és Szabics Imre csapata, a Sturm Graz révén a magyar labdarúgás is érdekelt volt.
Egyoldalú meccsen esett ki a Paks
Kis Károly csapatát nem hagyta érvényesülni a Hearts, amely 4-1-es győzelmével könnyedén lépett túl a Pakson. Vége a magyarok nemzetközi kupaszereplésének.
Nem halaszthat a Paks
Az MLSZ versenybizottsága nem járul hozzá a Paks két bajnoki mérkőzésének elhalasztásához.
Botlott az Aalesunds, simán győzött a Tromsö
A norvég bajnokság 16. fordulójában a Ferencváros ellen készülő Aalesunds a Viking otthonában szenvedett 1-0-s vereséget, míg a paksiak ellenfele rendkívül magabiztos játékkal 4-1-re ütötte ki a Valerengát hazai környezetben.
Otten: a Fradi az Fradi
A Ferencváros nyáron szerződtetett játékosa már a második találatát szerezte, ráadásul a tegnapi gólja egy pontot ért a zöld-fehéreknek.
EL: Az Elfsborg ismét Magyarországra jöhet
Sorsoltak az Európa Ligában is. Továbbjutás esetén a Ferencváros ellenfele a Süduva/Elfsborg párharc győztese, a Kecskemété az orosz Alanyija, míg a Paksé a skót Hearts lehet.
Meggyőző játékkal szerzett előnyt a Fradi
A Ferencváros teljesen megérdemelten győzte le az Aalesundst, így egygólos előnnyel utazhat Norvégiába. A Fradi a mutatott játéka alapján a párharc esélyese.
Magabiztos Fradi-győzelem az Európa-ligában
Hat év után győzelemmel tért vissza a Ferencváros a nemzetközi porondra, ami a zöld-fehérek 50. Európa-liga (és jogelődjei) győzelmét jelentette. A magyar bronzérmes végig irányította a mérkőzést és nem hagyott kétséget, hogy jobb csapat, mint az örmény ellenfele.
Kis Károly: Nem lehet panaszunk
A tegnapi Európa-liga sorsolás után Kis Károlynak nem lehet oka panaszra, hiszen csapata verhető ellenfelet kapott.
A Porto nyerte az Európa Ligát
Az FC Porto könyörtelenül használta ki a Sporting Braga védelmének egyetlen komoly hibáját, ezzel pedig 1-0 arányban elhódította az Európa Liga trófeáját. A győztes gólt Falcao szerezte, aki így rekordot jelentő 17 találattal fejezte be a sorozatot.
Elképesztő Braga-siker a Benfica ellen
A Sporting Braga 1-0 arányban múlta felül az SL Benficát az Európa-liga elődöntőinek visszavágóján, így hatalmas meglepetésre bejutott a dublini döntőbe. A Braga hasonló bravúrt hajtott végre, mint tavaly a Fulham Gera Zoltánnal.
Falcao-gála a Villarreal ellen
Az FC Porto 5-1 arányban múlta felül a Villarrealt az Európa-liga elődöntőinek első mérkőzésén. A hazaiaknál Falcao mesternégyesét Guarin egészítette ki. A Porto gyakorlatilag már a dublini döntőben érezheti magát. A másik elődöntőben a Benfica 2-1-re győzte le a Bragát.
Bajban a City
A Dinamo Kijev kétgólos előnyt szerzett a Manchester City ellen az Európa Liga nyolcaddöntőinek első mérkőzésén. A hazaiak roppant precíz játékkal múlták felül ellenfelüket.
Lech – Vége az európai kalandnak
Bár egygólos előnnyel érkezett a Lech Poznań Portugáliába, a Sporting Braga 2-0-ra nyert és fordított, továbbjutva az Európa Liga nyolcaddöntőjébe.
Dzsudzsák főszereplésével továbbjutott a PSV
Bár a Lille-nek állt a zászló a mérkőzés első félidejében, Dzsudzsák Balázs egyenlítése után a PSV-t nem lehetett megállítani. A franciák kapuját a kongói Mouko védte, aki még sosem szerepelt a Lille első csapatában. A hollandokra a Rangers vár a legjobb 16 között.
Matejovsky: Jobb, ha a Liverpool nem becsül le minket
A Sparta Prága cseh válogatott középpályása, Marek Matejovszky figyelmeztette a Liverpoolt, ne becsüljék le őket, mert csapata elég jó ahhoz, hogy akár a Premier League-ben szerepeljen.
Nyert a Sevilla, de a Porto jutott tovább
Hiába játszott óriási mezőnyfölényben az FC Porto, Luís Fabiano találatával a spanyolok szerezték meg a győzelmet. A brazilnak persze nem lehetett felhőtlen az öröme, hiszen csapatával kiestek az Európa Ligából.
A Lech nyerte a hófocit
A hóesésben játszott mérkőzésen Artjoms Rudnevs ismét bebizonyította, hogy érdemes volt őt szerződtetni Szergej Krivjec passzát gólra váltva a Braga ellen, így a Lech előnnyel utazhat Portugáliába.
Nem károsulnak a belépő-tulajdonosok Poznań-ban
Még a hétvégén döntött attól az Európai Labdarúgó Szövettség, hogy a korábban tapasztalat rendezői hiányosságok miatt a Poznań Városi Stadionban legfeljebb félház előtt lehet megrendezni a csütörtöki Lech Poznań – Sporting Braga Európa Líga nyolcaddöntőt.
Gondok vannak a Lech stadionjával
Az Európai Labdarúgó Szövettség (UEFA) azt fontolgatja, hogy nem engedélyezi a Poznań-i stadionban égisze alatt zajló nemzetközi mérkőzések lejátszását.
Győzött a Debrecen a Sampdoria ellen
A Juventus érdeklődik a lett gólvágó iránt?
(www.sports.pl)
Gólzáporos forduló - Európa Liga, csütörtöki játéknap
Összesen 23 gól született csak az első félidőkben, Falcao és Cavani mesterhármast szerzett, A Karpatyn és a Dinamo Zagreben kívül minden csapat betalált. A Palermo is kiesett az olaszok közül.
Olaszok nélkül maradhat az EL – a csütörtöki játéknap beharangozója
Az ezúttal két játéknapon tartott Európa Liga forduló, csütörtöki kínálatából szemezgettük ki a legizgalmasabbnak ígérkező találkozókat. Továbbjuthat a Zágráb, a Kijev, a Prága, a Bukarest, a PAOK, a Sevilla, a PSG, a Liverpool és a Besiktas.
Pokoli hideg, csúszások és neves búcsúzók – Európa Liga, szerdai játéknap
Czvitkovics és Huszti gólt lőtt, Juhász és Dzsudzsák végig játszott. A nagyok közül a Sampdoria és a Juventus meglepetésre búcsúzott.
Ismét kikapott a Debrecen
Bosszantó vereséget szenvedett a Debrecen Harkivban. A hazaiak nagyon gyenge teljesítményt nyújtottak, amit a Loki próbált is kihasználni. A második félidő elején mi szereztünk vezetést, de az ukránok a szerencséjüknek is köszönhetően bezsebelték a három pontot, pedig egy döntetlenre rászolgáltunk volna.
EL-beharangozó - Eindhovenbe látogat a Loki
Az Európa-liga 4. játéknapján kivívhatja továbbjutását a Manchester City, a Sporting Lisbon, a CSZKA Moszkva, a Zenit, a Stuttgart és a Porto is.
Lech - Kirúgták Zieliński-t
Hiába a vasárnapi fényes siker, a csapatot az előző szezonban bajnoki címre vezető Jacek Zieliński-től megvonta a bizalmat a Lech Poznań vezetősége.
NB I: Debrecen - Ferencváros rangadóval zárul a 11. forduló
Nagy várakozások előzik meg a Ferencváros 37. debreceni vendégjátékát. Minden bizonnyal újra megtelik az Oláh Gábor utcai stadion, ahol a debreceniek drákói szigorításokat vezettek be a pirotechnikai eszközök kiszűrésére. A ferencvárosi szurkolók csak Budapesten válthatták meg a jegyeiket a rangadóra, így a vidéki Fradi-szimpatizánsok közül többen a hazai szektorokból szeretnék megtekinteni a mérkőzést. A beléptetés során két alkalommal vizsgálják át a vendégek ruházatát, a hazai szektorokba pedig lakcímkártya felmutatásával lehet majd bejutni.
Dzsudzsák: Alig mertem volna hazamenni Debrecenbe, ha nem nyerünk!
Ahogy az várható volt, Dzsudzsák Balázst lerohanta a sajtó a vegyes zónában. A nevelőklubja ellen gólt „tarkózó” középpályás elismeri, hogy „nehezen ütöttünk rést a pajzson”, de boldog, mert, ha nem is könnyen, de a PSV valahogy megszerezte a három pontot a Debrecen ellen.
Edzői reakciók a DVSC-PSV mérkőzés után
A 2-1-es vendéggyőzelmet hozó Debrecen – PSV Eindhoven Európa Liga találkozót követően így értékelték a látottakat a szakvezetők.
Fordított a PSV, továbbra is pont nélkül a Loki
Harmadik meccsét is elveszítette a Debrecen az Európa-liga csoportkörében, miután a PSV Eindhoven, bár hátrányban is volt, végül fordított és 2-1-re nyerni tudott Budapesten. Az első félidőben még partiban volt a magyar bajnok, a második félidőben viszont a játék valamennyi elemében alulmaradt Dzsudzsák Balázs csapatával szemben, így nem sok esélye volt a pontszerzésre.
Rutten: A PSV komoly próbatétel elé néz
Fred Rutten, a PSV vezetőedzője a mérkőzést megelőző budapesti sajtótájékoztatón úgy nyilatkozott, hogy a ma esti mérkőzésen szerinte komoly erőpróba vár a csapatára.
Messi góljaival nyert a Barca, nem született gól Athénban
Messi duplájával verte a Köbenhavnt a Barcelona, ezzel a D-csoport élére állt. Nem született gól a Panathinaikosz – Rubin Kazany mérkőzésen, a vendégek egy hajszállal jobbak voltak, de a kidolgozott helyzeteik rendre kimaradtak.
Twente - Werder: unalmas döntetlen
Borzasztó első félidő után 1-1-es döntetlennel végződött a Twente és a Werder találkozója. A 75. percben a hazaiak Janssen révén vezetést szereztek, de öt perccel később Arnautovics révén pontot mentettek a németek.
Öngólok okozták a CFR vesztét
A Bayern München 3-2 arányban legyőzte a kolozsvári CFR együttesét a Bajnokok Ligája harmadik fordulójában, így továbbra is száz százalékosan vezeti az E csoportot. A Roma otthon égett nagyot a Basel ellen.
Torres elutazott Hollandiába
Fernando Torres végül bekerült a Liverpool Utrecht elleni Európa Liga-mérkőzésére utazó keretébe, Steven Gerrard azonban otthon maradt.
UEFA Futsal Cup: Gólzáporos döntetlennel kezdett a Rába ETO
Az UEFA Futsal Cup csehországi selejtezőkörének első mérkőzésén a Rába ETO 5-5-ös döntetlent játszott a grúz Iberia Star Tbilisi csapatával. A magyar bajnok kedden a cseh Era-Pack Chrudim gárdájával mérkőzik.
NB I: MTK - Vasas a hetedik forduló nyitányán
AZ MTK kérésére a Magyar Labdarúgó Szövetség módosította az MTK-Vasas bajnoki mérkőzés időpontját. Az összecsapás így ma (szeptember 16-án csütörtökön) 19 órakor kezdődik a Hidegkuti-stadionban.
Hodgson: Nem Dávid és Góliát harca lesz
A Liverpool menedzsere visszautasította a feltételezést, hogy a ma esti Európa-liga mérkőzésükön egyértelmű favoritok lennének a Steaua Bukarest ellen.
EL: Nehéz mérkőzés vár a Lokira a Harkiv ellen
A Debrecen az ukrán Metaliszt Harkiv ellen kezdi meg Európa-liga-szereplését. A ma este 21:05-kor kezdődő mérkőzésen Herczeg András gyorsabb és koncentráltabb játékot vár csapatától.
BL: a Bayern - Roma a mai slágermeccs
Ma folytatódnak a Bajnokok Ligája küzdelmei. Többek között pályára lép a Chelsea, a Roma, a Milan, a Real Madrid, az Arsenal és a Bayern is.
UEFA: nem kell a vuvuzela
Amit a nemzetközi szövetség (FIFA) nem lépett meg a dél-afrikai vb alatt, azt az európai szervezet, az UEFA készséggel megtette: betiltotta az idegesítő hangú vuvuzela használatát.
Nincs kizárás, készülhet a Loki a csoportkörre
Elutasította a Liteksz Lovecs óvását az Európai Labdarúgó-szövetség fegyelemi bizottsága. A Debrecen csak pénzbüntetést kapott.
A Lech megmentette Lengyelország becsületét.
Nem született gól a poznań-i visszavágón az Európa Liga 4. körében, így a Lech révén legalább az ősz végéig lesznek még nemzetközi kupameccsek Lengyelországban.
EL: kedvező helyzetben a Loki, bravúr kell a Győrtől
Kedvező helyzetből várhatja a DVSC a ma esti bulgáriai visszavágót az Európa-liga rájátszásában, hiszen az első mérkőzésen 2-0-s Loki-siker született. A két találat az első félidőben esett, a szünet után azonban már nagyon feljött a Liteksz, bebizonyítva, hogy nem rossz csapat. A Győri ETO FC Zágrábban lép pályára ma este. A zöld-fehéreknek kétgólos hátrányt kellene ledolgozniuk.
Európa-liga - Előny a lengyeleknél!
A Lech Poznań, mint utolsó talpon maradt lengyel gárda értékes győzelmet aratott Ukrajnában a Dnyipro Dnyipropetrovszk ellen.
Herczeg András Garamvölgyi Lajosnak ajánlja a Liteksz elleni győzelmet - edzői nyilatkozatok
Amint arról beszámoltunk, a magyar bajnok Debrecen a Liteksz Lovecs ellen lépett pályára az Európa Liga rájátszásában, s Coulibaly és Laczkó góljainak köszönhetően kedvező helyzetből várhatja a visszavágót a Loki. A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón a bolgárok mestere szerint a magyar bajnok a párharc esélyese, míg Herczeg András a két évvel ezelőtt súlyos, hosszan tartó betegség után elhunyt Garamvölgyi Lajosnak ajánlotta a győzelmet.
Nagyon simán lépett a harmadik körbe az ETO, kiesett a Vidi
Gyenge első félidő után megrázta magát a győri csapat, és hazai pályán is magabiztosan győzte le a kazah FK Atirau gárdáját. A második játékrész elején előbb Rati Aleksidze, majd Mihai Nicorec talált be. Utóbbi gólja egészen látványos volt.
Kazahsztánban próbál szerencsét a Győr
A kazah Atyrau otthonában lép pályára ma 16 órakor a Győri ETO az Európa Liga második selejtezőkörének első összecsapásán. A hófehérben játszó Atyrau csapatánál teltházra számítanak, az EL találkozó nagy politikai eseménynek számít az országban, így a kormány több tagja is képviselteti magát a mai találkozón.
Jegyvásárlás a Zete és a Győr selejtezőjére
Nagyok a várakozások Győrben és Zalaegerszegen. Mi sem mutatja ezt jobban, hogy elkezdték árulni a csütörtöki selejtezőkre a jegyeket.
Döntetlennel kezdett a ZTE Tiranában
Döntetlennel kezdett a Zalaegerszeg az Európa-liga első selejtezőkörének idegenbeli mérkőzésén.
FC Nyitra - Győr 2-2
Az UEFA-kupa jogutódjának tekinthető Európa Ligában először szerepelt a Győr. A selejtező első körében a szlovák FC Nyitra otthonában játszott 2-2-s döntetlent a magyar bronzérmes.
Posztszovjet túrák előtt a lengyel csapatok
UEFA klublicenszért folyamodik a Pompey
A Portsmouth azt tervezi, hogy kérvényt nyújt be az angol futballszövetség (FA) felé, hogy UEFA klublicenszet kaphasson, és így játszhasson a következő szezonban az európai kupaporondon.
Benitez minden fronton sikeres lenne
Rafael Benitez továbbra sem adta fel a reményt, hogy odaérjen a szezon végén a bajnokság legjobb négy csapata közé, minthogy az Európa-liga győzelmet is célul tűzte ki csapata elé a Benfica elleni továbbjutást követően.
Van Nistelrooy kezdőként először lőtt gólt a Hamburg színeiben
A télen igazolt csatársztárt, Ruud van Nistelrooyt először tette be a kezdőcsapatba Bruno Labbadia, a Hamburg mestere, és a holland meghálálta a bizalmat, hiszen betalált az Anderlecht kapujába. A belgák bár nem tudtak egyenlíteni, fontos idegenbeli gólt szereztek. Juhász Roland végigjátszotta a mérkőzést.
Misimovic gólja még sokat érhet a Wolfsburgnak
Bajnokok csatája – így lehetne talán a legjobban jellemezni az orosz bajnok Rubin Kazany és a német bajnok Wolfsburg csatáját. Bár a hazaiak szereztek a vezetést az első félidőben, de a „farkasoktól” elvágyódó Zvezjdan Misimovic egy pazar találattal kiegyenlített, így nem lefutott a párharc ugyan, de a Wolfsburg mégis előnybe került az idegenben szerzett góllal.
Európa-liga előzetes: Juventus – Fulham
Geráék egy újabb nagy skalp begyűjtésére készülnek Torinóban…
Reakciók: Wolfsburg–Villareal, Werder–Twente
Három német csapat is képviseltetheti magát az Európa-liga nyolcaddöntőjében, miután a Hamburg után a Werder Bremen és a Wolfsburg is eljutott oda – sőt, utóbbi kettő egyaránt 4–1 arányban győzte le otthon ellenfelét. A „farkasoknál” a csapategységet, míg Brémában a mesterhármast szerző Claudio Pizarrot emelték ki elsősorban.
A Werder és a Wolfsburg is kiütéssel jutott tovább
Juhász-gól, Gera-továbbjutás
Az Anderlecht és a Fulham is a legjobb 16 között az Európa-ligában.
Európa Liga előzetes: AS Roma – Panathinaikosz
Az AS Roma egygólos hátránnyal kezdi majd a Panathinaikosz elleni visszavágót, miután Athénban, izgalmas véghajrában 3–2-re nyertek a görögök.
Nem kaphatnak gólt Dzsudzsákék az Európa-ligában
Erwin Koeman, a magyar válogatott szövetségi kapitánya is megtekinti a ma esti PSV Eindhoven–Hamburg Európa-liga visszavágót. A holland csapatnak egygólos hátrányt kell majd ledolgoznia német ellenfelével szemben.
Több meccs is képernyőn az Európa-ligából
Európa-liga: Juventus - Ajax előzetes
Kiütötte a Herthát a Benfica az Európa-ligából
Magabiztos, 4–0-s győzelmet aratott a portugál listavezető Benfica a német bajnokság utolsó helyezettje, a Hertha ellen, ezzel elsőként jutott az Európa-liga nyolcaddöntőjébe. A vendégeknél Dárdai Pál a kispadról nézte végig a mérkőzést.
Európa-liga: magyar mérleg
Csütörtökön három magyar futballista lépett pályára az Európa Liga egyenes kieséses szakaszának első fordulójában. Gera Zoltán góllal és gólpasszal járult hozzá csapata, a Fulham Sahtar elleni 2−1-es sikeréhez, Juhász Roland együttese, az Anderlecht 1−1-es döntetlent játszott Bilbaóban, míg a Dzsudzsák Balázst foglalkoztató PSV Eindhoven 1−0-ra kikapott a Hamburg vendégeként.
Gera Zoltán: Imádok Európában játszani!
Gera Zoltán lassan Európa-liga specialista lesz. A Fulham magyarja a Sahtar Doneck elleni 2–1-es sikerből jócskán kivette a részét. A 16 közé jutásért vívott párharc első mérkőzésén egy gól és gólpassz fűződik a nevéhez.
A pénz beszél, a vandál borogat
Az UEFA felügyelő bizottsága elrendelte, hogy az Austria Wiennek két következő európai meccsét zárt kapuk mögött kell játszania, továbbá, 20 ezer euró kifizetésére is kötelezték a lilákat az Európa-ligában történt atrocitások miatt.
Gera és Zamora vezette győzelemre a Fulhamet
Egy gyors Gera-gól, majd gólpassz Zamorának: a Fulham előnyben a Sahtar Donyeck ellen…
Theo Janssen bombagóljával előnyben a Twente
A holland-német párharcok első felvonását a Twente nyerte a tavalyi döntős Werder Bremen ellen...
A Benfica ellen térhet vissza Dárdai Pál
Dzsudzsák Balázs csapata a PSV Eindhoven, a Hamburg ellen kezdi meg a tavaszt az Európa Ligában. Berlinben Dárdai Pál négy hónapos kihagyás után játszhat a Benfica ellen. A Róma Athénba látogat, hogy a görög bajnokság éllovasa, a Panathinaikosz ellen lépjen pályára.
Sztárcsapatok is pályára lépnek az Európa-ligában
A keddi Everton–Sporting után ma újabb tizenöt mérkőzést rendeznek a második számú európai kupasorozatban. Az Európa Liga legjobb 32 együttese között a leginkább várt mérkőzést Amszterdamban rendezik, de nemcsak arra a találkozóra érdemes figyelni.
Júlio César: A hideg nem lehet akadály
A Benfica brazil kapusa szerint ha csapata koncentrál, akkor nyerhet Berlinben.
Stevens hosszabbít
Klubrekord a Rapidnál
A 12-es szám gyakori asszociáció a futballban a közönségre. Gyakran beszélnek úgy róla, mint a tizenkettedik játékosról és a Rapid Wien esetében indokolt is így emlegetni őket, hiszen nem érheti szó a ház elejét meccseik hangulattal kapcsolatban. Most azonban a tizenkettes szám egy új asszociációja jelent meg a Hütteldorfban, hála a zöld-fehérek idei nemzetközi szereplésének.

Régiók
Ligák
Csapatok



LEGFRISSEBB HÍREK