Kapcsolódó cikkek a(z) "Chelsea" kulcsszóra:
Drogba elhagyja a Chelsea-t!
Szörnyű hír sújtotta ma a Chelsea híveit: Didier Drogba bejelentette, hogy új kalandra vágyik, ezért Kínába igazol.
Bunyó a BL-döntőn: a Bayern nyert!
Óriási érzelmeket váltott ki a Bajnokok Ligája-döntő mindenhol a világban, így Magyarországon is, egészen pontosan Fejér megyében, Sárszentmihályon.
Százezren ünnepelték a Chelsea-t! + videó
A Chelsea játékosai és edzői két nyitott tetejű buszon vonultak végig London utcáin, ahol több mint százezer ember ünnepelte őket.
A Chelsea kiütötte Juhász csapatát a BL-főtábláról
Több csapat sorsát is befolyásolta a szombati BL-döntő kimenetele. Közülük a legnagyobb vesztes a Tottenham, mely a Chelsea-siker miatt nem indulhat a következő sorozatban.
Így írtak a külföldi újságok a BL-döntőről
Az angol és német sajtó mellett a világ jelentős médiumai is kiemelt helyen foglalkoztak a szombati Bayern–Chelsea fináléval. Érthetően Angliában nagy a boldogság, Németországban viszont gyászos a hangulat...
BL: Mindenki Drogbát dicséri – nyilatkozatok
A Chelsea edzője és játékosai az egyenlítő gólt jegyző, majd a tizenegyespárbajban az utolsó büntetőt értékesítő csatárt méltatják.
Exkluzív hangulatképek Münchenből!
A FourFourTwo helyszíni tudósítója, Makádi Péter csípte el a következő hangulatképeket útban az Allianz Arena felé. Münchenben kizárólag a piros-fehér a divat, ez egyértelmű.
A láma megmondta: nyer a Chelsea!
Paul polipnak utóda van. Ugyanolyan idétlen. Vagy cuki?
A Bayern eltökélt, a Chelsea viszont kemény!
Marco Materazzi, aki az Interrel 2010-ben BL-t nyert, mindkét döntőbe jutott csapatot méltatta.
Kiütéssel nyert a Bayern – a vonaton!
Plusz hat, plusz kilenc, plusz öt… Kelenföldről Tatabányán keresztül Győrig folyamatosan növelte előnyét a Bayern, a határon túl szépített a Chelsea, de ez csak a tisztes vereségre volt jó. A FFT leginkább italozó vagy másnapos Bayern-drukkereket látott a Budapest-München vasútvonalon.
A Bayern-legenda, akit nem hívtak meg a döntőre
Mindenki ott lesz, aki számít szombat este az Allianz Arena lelátóin, akinek valaha köze volt a Bayern Münchenhez, vagy kicsit is ismert, kivéve egyetlen legendát – Sepp Maiert.
A bíró, aki döntései miatt már hagyta ott a fogát
Érdemes a két döntőbe jutott csapat mellett a finálé játékvezetőjét, Pedro Proencát is megismerni.
BL: a várható kezdőcsapatok a döntőre
Az eltiltások megnehezítik az edzők dolgát, akik így nem tudják a legjobb tizenegyüket kiállítani a Bajnokok Ligája fináléjára, ennek ellenére azonban már mindketten tudják, kiket küldenek pályára.
Visszatérhetnek a Chelsea védői a BL-döntőre
Jó hír a Chelsea híveinek, hogy ismét edzésbe állt David Luiz és Gary Cahill, a csapat két belső védője, akik hosszú hetek óta nem tudtak játszani sérülés miatt, a BL-döntőbe jutást is nélkülük harcolta ki a londoni csapat.
Abramovics 200 millió fontért vinné Messit
A El Confidental című lap értesülései szerint a Chelsea tulajdonosa Lionel Messiért készül ajánlatot tenni – hogy megszerezze Pep Guardiolát...
Gigantikus erőműbe költözne a Chelsea + Fotó
A "kékek" ajánlatot tettek Európa legnagyobb téglaépületének megvásárlására, a londoni Battersea Power Stationre, amelyet futballstadionná alakítanának át.
A Chelsea beszállt a Forma-1-be
Egyedülálló megállapodás jött létre az angol Premier League-ben szereplő Chelsea és a Sauber F1 Team között.
Torres triplázott, Buzsákyék méretes zakót kaptak + Videó
A Premier League 36. fordulójának vasárnapi mérkőzésén a Chelsea 6–1-re kiütötte a Buzsáky Ákost kezdőként bevető Queens Park Rangerst. Fernando Torres triplázott, a QPR a kiesés szélére került...
A Real gólvágója kell a Chelsea-tulajnak
Abramovics kész 35 millió fontot fizetni Higuaínért, aki Didier Drogbát pótolhatná.
Ezzel kiejtené a Barcát a Chelsea!
A Barcelona legyőzése után ezúttal döntetlent játszott a Chealsea. Drogbáék a városi rivális Arsenal otthonából vittek el egy pontot.
A játékos, aki bizonyított Messi ellen
Gary Cahill, a Chelsea védője a Barcelona elleni Bajnokok Ligája-meccsen a világ legjobb játékosát, Lionel Messit fogta. Az eredmény: az argentin Aranylabdás hetedszerre sem tudott gólt szerezni a Kékek ellen.
Mata: A Barca legyőzése gyógyír lenne sebeinkre
A Chelsea spanyol válogatott játékosa, Juan Mata szerint, az esetleges Barcelona feletti győzelem megmentené a londoniak szezonját.
A Newcastle kapusára fáj a Chelsea foga
A Chelsea a Newcastle United holland kapusát, Tim Krult nézte ki magának a gyengélkedő Petr Cech esetleges pótlására.
Akár 300 millió eurót is költhet nyáron a Chelsea + nevek
A 22 pontos lemaradás a bajnoki listavezető Manchester United mögött vásárlásra készteti a Chelsea-t és Roman Abramovicsot, az új edző szabadon válogathat majd a sztárok között, íme, a jelöltek!
BL: Elbukhat-e innen a Chelsea?
Biztosnak tűnik az angol előny, de a Benfica nem megy ki feltartott kézzel.
A Chelsea felvette a kapcsolatot a Barcelona edzőjével
Angol sajtóinformációk szerint Roman Abramovics, a Chelsea trénere már személyesen érdeklődött Josep Guardiola ügynökénél, hogy mik ügyfele tervei a jövőre nézve.
Terry: Nem én vagyok a Chelsea edzője!
John Terry szerint ostobaságot állít, aki azt feltételezi, hogy beleszól Roberto Di Matteo munkájába, hangsúlyozza: ő kizárólag csapatkapitányi feladatát látja el.
Megtört végre a Torres-átok, továbbment a Chelsea + videó
Magabiztos győzelemmel jutott tovább a Chelsea az FA-kupában a Leicester City ellen, Fernando Torres újra betalált.
A Chelsea-tulaj visszavág: Drogbát és Terryt is kidobhatja
Roman Abramovics nem bocsát meg az André Villas-Boas munkáját megnehezítő Chelsea-sztároknak: a BL-továbbjutás ellenére radikális változásokat tervez.
A Chelsea-edző történelmi sikerről beszél
Roberto Di Matteo éppen azokat a kulcsjátékosokat emelte ki a Napoli elleni továbbjutást követően, akiknek gyengélkedése André Villas-Boas vesztét okozta...
A Chelsea nyerte az olasz edzők csatáját
Hosszabbításban búcsúztatták a londoniak a Napolit a BL-ben.
Di Matteo: Torres pszichológiai eset
Roberto di Matteo, a Cheslea ideiglenes menedzsere szerint Fernando Torres pszichológiai problémákkal küzd.
Drogba kipipálta a századikat, kínos vereségbe szaladt a Liverpool + videó
A hajrában csikarta ki a győzelmet az Aston Villa a Fulham FC ellen az angol bajnokságban, a Liverpool pedig egygólos, és kissé kínos vereséget szenvedett a Sunderland otthonában.
Mourinho inkább hosszabbít a Reallal
José Mourinho, a Real Madrid vezetőedzője angol lapértesülések szerint lerántotta a jövőjével kapcsolatos titkokról a leplet.
A pénz nem minden: kétszer is kikosarazták a Chelsea-t
Roman Abramovics, a Chelsea FC orosz tulajdonosa aktívan keresi a kirúgott André Villas-Boas utódját a kispadon, és már kétszer is tárgyalni akart az Athletic Bilbao trénerével. Hiába.
Ferguson: Mindenért a média a hibás!
A Manchester United menedzsere szerint André Villas-Boas menesztését a sajtó erőszakolta ki.
Lukaku el akar menekülni a Chelsea-ből
A nyáron nagy reményekkel érkezett a Stamford Bridge-re Romelu Lukaku távozni akar a Chelsea-ből. Villas-Boas nem számít rá, ő viszont játszani akar. Ha nem a Chelsea-ben, hát akkor majd máshol.
Torres már-már Sevcsenkót idézi
Tavaly szeptember óta képtelen Fernando Torres gólt szerezni a Chelsea színeiben, edzője prominens játékoshoz hasonlította.
Villas-Boas Ancelotti sorsától fél
André Villas-Boas, a Chelsea menedzsere először beszélt félelmeiről, mióta a sajtó menesztését lebegteti.
85 millió fontot érő csatárt akar a Chelsea
André Villas-Boas már a nyári erősítéseket tervezi: a Chelsea edzője a Porto klasszisát, Hulkot hozná Londonba.
Hiába az ellenszenv, kell Lampard a Chelsea-edzőnek
André Villas-Boas kijelentette: szeretné, ha Frank Lampard maradna a Chelsea csapatában.
Mi köze Ashley Cole-nak a maffiához?
A The Sun angol bulvárlap megtudta, a Chelsea-védő Ashley Cole egyik londoni ingatlanját a leghírhedtebb angol gengszterek egyikének, Terry Adamsnek a felesége bérli. Ráadásul maga a bűnöző is ott lakott két ítélet között.
Terry hat hétre kidőlt, Torres is beteg
Az ág is húzza a Chelsea-t.
Öt dolog, amit tennie kell Villas-Boasnak, ha ősszel is ő marad az edző
A Chelsea menedzserének, a portugál André Villas-Boasnak finoman szólva sem áll jól a szénája Londonban: ötödik hely a bajnokságban, és pillanatokon belül búcsú a BL-től. Ha mégsem rúgják ki, érdemes lesz meghallgatnia tanácsainkat. Mit kell tennie, ha marad?
Benítez lehet Villas-Boas utódja
André Villas-Boas biztos benne, hogy a keddi eredmények után, a Roman Abramovicshoz közelálló források tesznek róla, hogy nőjön a jövőjével kapcsolatos spekulációk száma. A tulajdonos már gondolkodik a váltáson, rövidtávú megoldás lehet Rafa Benítez, a Liverpool és az Inter korábbi vezetőedzője.
Anelka Sanghajba csábítja Drogbát
A Shanghai Shenshua legújabb szerzeménye korábbi csapattársa mellett kampányol, Nicolas Anelka újra egy csapatban játszana Didier Drogbával, mint egykor a Chelsea-ben, csak a helyszín, a csapat és a kontinens lenne más.
Mourinho szabotálja Villas-Boas munkáját
A Porto elnöke szerint José Mourinho üzenetei aláássák André Villas-Boas edzői működését a Chelsea menedzsereként.
Égett a Chelsea a Goodison Parkban
Kikapott a Chelsea idegenben az Evertontól, fordított az Arsenal, Bogdán Ádámék otthon vesztettek, fordulatos mérkőzésen nyert a Norwich idegenben.
Villas-Boas több figyelmet szeretne
André Villas-Boas, a Chelsea menedzsere szerint elszaporodtak a Premier League-ben a műesések, amire a bíróknak kellene jobban odafigyelniük.
Már szülő is kritizálja Villas-Boast
Daniel Sturridge édesapja szerint Andre Villas-Boas Chelsea-edző elpazarolja fia tehetségét azzal, hogy kiteszi a szélre, és nem középső támadóként számít rá.
Villas-Boas: A Chelsea-nél nincs üresedés!
Terry nélkül várja a Unitedet a Chelsea
John Terrynek nem jött rendbe a térdsérülése, így kihagyja a Chelsea Manchester United elleni rangadóját.
Rooneyt és Lampardot is megvenné a PSG
A katari olajpénzből finanszírozott Paris Saint-Germain kispadján ülő Carlo Ancelotti 70 millió fontért Frank Lamparddal és Wayne Rooneyval erősítené meg csapatát.
Terry tüdejével reklámoz egy indiai dohánygyár
John Terry pert fontolgat, mivel az indiaiak az ő tudta és engedélye nélkül használták fel képét cigarettájuk dobozán.
Drogba nem akar Kínába menni
Három kínai klub is vinné Drogbát, az egyikük a világ legjobban fizetett labdarúgójává tenné a Chelsea csatárát, de ő inkább maradna Londonban.
Lampard: Szerencsém volt, hogy nem állítottak ki
Frank Lampard, a Chelsea középpályása elismerte, akár ki is állíthatták volna a Wolves elleni csúnya becsúszásáért.
Kínkeservesen győzött a Chelsea
A Premier League ma délután rendezett mérkőzésein a vendégek örülhettek. A Swansea, a Stoke, a Chelsea és a Norwich idegenben szerezte meg a három pontot.
Villas-Boas csalódott az elvesztett pontok miatt
André Villas-Boas úgy érzi, csapata hatalmas lehetőséget szalasztott el december második felében, a sorozatos hibák után nemhogy javulás, hanem visszaesés következett be.
A Chelsea is leszerepelt
Drogba büntetőjével vezetett a Chelsea, de az Aston Villa három gólt rúgva fordított a Stamford Bridge-en. Az Arsenal is szenvedett, az utolsó pillanatokban mentett pontot a Norwich a Swansea és a Wigan.
Leigazolta Cahillt a Chelsea
A Chelsea megegyezett a Bolton Wanderersszel Gary Cahill szerződtetéséről.
A Chelsea kiszállt
Andre Villas-Boas szerint szinte elérhetetlen messzeségbe került a bajnoki cím a Fulham elleni 1–1-es döntetlen után.
Villas-Boas nenm csak Cahillt szemelte ki
Andre Villas-Boas, a Chelsea menedzsere elmondta, megpróbálják leigazolni Gary Cahillt, de azt is elárulta, nem a Bolton védője az egyetlen célpontja.
Mata bombagólja is kevés volt a Chelsea-nek
Juan Mata óriási góljával hiába vezetett a Chelsea, a Fulham pontot rabolt a Stamford Bridge-ről.
Torres: Liverpoolban csak hazudoznak
A spanyol csatár azt mondja, volt klubjánál hazudnak távozása igazi okairól.
A Chelsea 20 milliót adna Rodwellért
Andre Villas Boas, a Chelsea menedzsere tovább építgetné csapatát, a legújabb tégla 20 millióba kerülne, és Jack Rodwellnek hívják.
Elmaradhat a Chelsea és az Arsenal karácsonyi meccse
Egy éven belül már harmadjára variálhatják át drasztikusan a PL menetrendjét, most a Boxing Day került veszélybe a londoni metróvezetők sztrájkja miatt.
Hamsík: Csak a spanyolokat akartuk elkerülni
Marek Hamsík elégedett a BL-sorsolással, és örül, hogy a Chelsea-vel, és nem a Real Madriddal vagy a Barcelonával kell játszania a Napolinak.
Villas-Boas: Nincsen szabályom a gólörömre
Andre Villas-Boas, a Chelsea menedzsere cáfolta azokat a híreket, melyek szerint megparancsolta játékosainak, vegyék bele őt is gólörömeikbe.
A Chelsea elvette a City veretlenségét
A Manchester City már a második percben vezetett, de emberhátrányban nem tudta tartani a Chelsea-t. A hajrában Frank Lampard büntetője döntött.
Villas-Boas: Nem leszek kirúgva
A portugál szakember elmondta, Roman Abramovics megígérte neki, akkor sem rúgja ki, ha idén még semmit nem nyer a Chelsea-vel.
A Liverpool a Cityt kapta a Ligakupában
A negyeddöntők befejezése után rögtön kisorsolták az elődöntők párosítását az angol Ligakupában.
A Liverpool a Chelsea-t, a City az Arsenalt ütötte ki
A Liverpoolnak egy kihagyott büntető is belefért, két védelmi hibát kihasználva nyertek a Stamford Bridge-en. A másodosztályú Cardiff City is könnyedén verte a Blackburnt, s szintén elődöntős. Az Arsenal vesztét saját szöglete okozta a hajrában.
Cech: Nem Villas-Boas a hibás
A Chelsea kapusa, Peter Cech hangsúlyozta, nem a nyomás alatt lévő portugál menedzser, hanem a játékosok hibáztathatók a csapat rossz formájáért.
Anelka Kínában folytathatja
Nicolas Anelka, a Chelsea francia támadója sajtóinformációk szerint Kínában folytathatja pályafutását.
A Liverpool a hajrában verte a Chelsea-t
Az első félidőben jobban játszott, s vezetett a Liverpool, a másodikban magához tért és egyenlített a Chelsea, de a végén Glen Johnson egyéni akciója döntött.
Cech lenullázná a Liverpoolt
Petr Cech a Vörösök ellen tovább növelné kapott gól nélküli meccsei számát.
Hiddink visszatérhet a Chelsea-hez
Alighogy elküldték Törökországból, Guus Hiddinket szóba hozták korábbi munkaadójával.
Cech: Nem veszíthetünk pontokat a Rovers ellen
A Chelsea kapusa azt reméli, a Blackburn elleni meccs fordulópont lesz a csapat felemás szezonjában.
Drogba és Obi Mikel nem utazott el Belgiumba
A Chelsea két játékosa kihagyja a Genk elleni Bajnokok Ligája mérkőzést.
Ötöt kapott a Chelsea az Arsenaltól
Hiába vezetett kétszer is a Chelsea, Robin van Persie mesterhármasával 5-3-ra győzött az Arsenal.
Moyes: Nyernünk kellett volna
David Moyes, az Everton menedzsere szerint csapata nem érdemelt kiesést a Chelsea elleni Ligakupa mérkőzésen.
Lampard: Sok van még bennem
A Bolton ellen mesterhármast szerző Frank Lampard úgy véli, frappáns választ adott a kritikusoknak, akik szerint a középpályásnak már csak epizódszerepet kellene szánni. A Chelsea könnyedén nyerte meg a mérkőzést öt gólt szerezve, Lampard egyértelműen a meccs legjobbja volt az 5-1-es londoni sikerrel végződő találkozón.
A keddi BL-nap a német csapatok szemszögéből nézve
Nem sokkal a Borussia Dortmund Arsenal elleni egyenlítő gólja előtt az „Anglia–Németország 2–0” felirat virított a Kicker című sportlap weboldalán. De mivel a Dortmund végül egalizált, így már nem is volt annyira csúnya ez az este a német csapatok szemszögéből nézve. Összeállításunkban természetesen az ellenfelek nyilatkozataiból is szemezgetünk.
Nyert a Chelsea, döntetlent értek el Tőzsérék
David Luiz és Juan Mata találata jó BL-rajthoz segítette a londoni Kékeket, Tőzsér és Köteles csapata megszerezte idei első BL-pontját.
Sidney Sam is a közösségi háló áldozatául esett
Vékony határmezsgye választja el egymástól a tréfát, és a sértegetést. Ennek a megfelelő felmérését most Sidney Sam is elhibázta: hergel, vagy poénkodik?
Ballack elszomorítaná a Chelsea-t
A Bayer Leverkusen középpályása szerint csapatának reális esélye van arra, hogy meglepje korábbi klubját.
Ferguson óvatos a Chelsea-vel kapcsolatban
A Manchester United menedzsere, Sir Alex Ferguson ragaszkodik ahhoz, a Chelsea ebben a bajnokságban is nagy veszélyt jelent majd csapatára.
Michael Ballack a Chelsea-ről és a jövőről
Szeptember 13-án Michael Ballack szembenéz a múltjával, a Bayer Leverkusen és a Chelsea ekkor találkozik a Bajnokok Ligája csoportkörében először. Ballack számára ez kiváló alkalom, hogy a londoni szurkolókkal utoljára kapcsolatba kerüljön. „Soha nem volt rá alkalmam hivatalosan Goodbye-t mondani nekik.”
Terryt meglepte Meireles leigazolása
A Chelsea angol válogatott csapatkapitánya, John Terry meglepődött Raúl Meireles leigazolásakor, de nem azért, mert a portugál középpályást nem tartja jó játékosnak, hanem azért, mert klubja tényleg az utolsó pillanatokban szerződtette.
Ribéryre vadászik a Premier League
Angol sajtóinformáció szerint a Chelsea és az Arsenal is élénken érdeklődik a Bayern München francia szélsője, Franck Ribéry iránt.
Chelsea: Volt csapatától venne balhátvédet Villas-Boas
André Villas-Boas, a Chelsea menedzsere elismerte, hogy ajánlatot tettek előző klubja, a Porto balhátvédjéért, Álvaro Pereiráért, de elmondása szerint „nem túl magabiztos” a játékos leigazolását illetően. Pereira érkezésével Ashley Cole-nak is lenne vetélytársa, akivel meg kellene küzdenie az eddig beton biztosnak vélt kezdőcsapatbeli helyéért.
A Valencia elfogadta a Chelsea ajánlatát Matáért
Hivatalos bejelentésre még nem került sor, de a Marca és az AS is kész tényként kezeli, hogy a már spanyol nagyválogatottban is bemutatkozó Juan Mata a Chelsea-ben folytatja pályafutását.
Chelsea: Mata és Modric érkezhet
Harry Redknapp, a Tottenham Hotspur menedzsere bevallotta, Luka Modric valószínűleg “egy jobb csapathoz” igazol, Juan Mata pedig elvágyódik a Valenciából, legfőbb célja a Stamford Bridge-re való költözés.
PL: Debütál Villas-Boas, pályán a címvédő
A Chelsea új menedzserrel fut neki a szezonnak, hogy visszahódítsa a bajnoki címet a Manchester Unitedtől, amely a Gera Zoltánt és Fülöp Mártont is foglalkoztató West Bromhoz látogat.
Desailly: Ancelotti Torres érkezése miatt távozott
A Chelsea legendás alakja szerint az olasz menedzser kénytelen volt játszatni a spanyol csatárt, ami nem egy mérkőzésen az eredmény rovására ment. Nagyjából három héttel az új idény megkezdése előtt Marcel Desailly, a Chelsea korábbi játékosa egy kissé megkésve, de elmondta véleményét Carlo Ancelotti májusi kirúgásával kapcsolatban.
Terry: A Chelsea menedzsere akarok lenni
A Chelsea csapatkapitánya, John Terry elmondta, hogy a jövőben szívesen menedzselné jelenlegi klubját, de reméli, André Villas-Boas sokáig marad. A 30 éves védő szerint a portugál edző kinevezésével a Chelsea megmutatta, fiatal szakember is irányíthatja a csapatot, és rámutatott, aktuális szerződése lejártával ő is 33 éves lesz, ahogyan Villas-Boas most.
Lampard: Mi több vagyunk, mint egy csapat
Az idő meg fogja mondani, hogy André Villas-Boas kit fog a csapathoz hozni. Frank Lampard megígéri menedzserének, akárkik lesznek a Stamford Bridge öltözőjében, azok mindenképpen becsületesen fognak harcolni a minél jobb eredmény elérése érdekében.
Bizonytalan Zsirkov jövője
Az orosz játékos elárulta, nem kizárt, hogy távozik a Stamford Bridge-ről. Jurij Zsirkov lenyilatkozta, nem folytatott tárgyalásokat a Dinamo Moszkvával, ám nem tagadja, hogy nyílt marad más csapatok ajánlataira.
Alex több mint Boateng-alternatíva
A Bayern München intenzíven érdeklődik a Chelsea brazil középhátvédje, Alex iránt, akinek megszerzése alig fele annyiba kerülne, mint a Manchester City-ből elvágyódó Jerome Boatengé.
Levy: Modric semmi pénzért nem eladó
A Tottenham Hotspur elnöke, Daniel Levy kategorikusan kijelentette, hogy nagyobb összeg esetén sem adja el Luka Modricot a Chelsea-nek.
Villas-Boas egyelőre nem foglalkozik az igazolásokkal
André Villas-Boas elmondta, hogy nem fogja elsietni az igazolásokat, mivel előbb fel szeretné mérni jelenlegi keretének az erejét. Az új menedzser július 6-án találkozik először a csapat tagjaival, miután azok visszatérnek nyaralásukból, és ezt követően dönt a játékosok sorsáról.
Öt klub ajánlata egyezik Neymar kivásárlási árával
A Santos közleményben tudatta, hogy öt klub fizetné ki a 45 millió eurós (40.3 millió fontos) kivásárlási árat, és mindannyiuk megkapták az engedélyt, hogy egyeztessenek a brazil tinisztárral. Ezen klubok név szerint a Real Madrid, a Barcelona, a Chelsea, a Manchester City, valamint az Anzsi Mahacskala.
Lineker: Villas-Boasnak erősnek kell lennie
A korábbi kiváló angol válogatott csatár a The News of the World-ben megjelent cikkében látta el tanácsokkal a Chelsea frissen kinevezett menedzserét.
Falcao közelít a Chelsea-hez
Abban a pillanatban, amikor hivatalossá vált André Villas-Boas kinevezése a Chelsea-nél, elkezdődtek a találgatások az érkező játékosok kilétéről. Úgy tűnik a sorban az első a kolumbiai csatár, Radamel Falcao lesz.
Hilario szerződést hosszabbított
A Chelsea 35 esztendős kapusa, a portugál Henrique Hilario egy évvel meghosszabbította az ezen a nyáron lejáró szerződését, így hatodik szezonját fogja kezdeni augusztusban a Stamford Bridge-en.
Lukaku 20 millióért érkezhet a Stamford Bridge-re
A Chelsea stábja ezen a hétvégén tárgyalásokat folytat a játékossal és képviselőivel. A londoni delegáció szombaton Monacóban találkozik Lukakuval, az ügynökével, illetve az Anderlecht vezetőivel.
Mancienne Hamburgba igazolt
A Chelsea megerősítette, hogy Michael Mancienne a Hamburgban folytatja. Sajtóhírek szerint a német klub 3 millió fontot fizet a fiatal védőért.
Terry Ancelotti maradása mellett
A Chelsea csapatkapitánya, John Terry nem akarja, hogy Carlo Ancelotti nyáron elhagyja a klubot, maximális támogatásáról biztosítva az olasz mestert.
Mata kell a Chelsea-nek
Az angol sajtó arról számolt be, hogy a Chelsea igyekszik a nyáron megszerezni a Valencia középpályását, Juan Matát.
Drogba marad a Chelsea-nél
Ügynöke szerint Didier Drogba nem keres új csapatot magának a nyár folyamán.
Pak biztosította be a manchesteri sikert
A Manchester United Hernández és Pak góljaival 2-1 arányban legyőzte a vendég Chelsea-t, így már ott van a Bajnokok Ligája elődöntőjében. Giggs adta mindkét gólpasszt.
Cech: az Arsenalnál lemondtak rólam
Petr Cech elárulta, 2002-ben az Arsenal elszalasztotta az esélyt, hogy leigazolja, mivel az Ágyúsok úgy gondolták, a cseh válogatott kapus nem elég jó a Premier League-hez.
Brazil gólokkal nyert a Chelsea
Ballack nyáron távozhat Leverkusenből
A Bayer Leverkusen veteránja nyáron valószínűleg elhagyja a BayArenát, miután csapata legutóbbi mérkőzésén a Wolfsburg ellen nem akart kispadozni.
Könnyed Chelsea-siker
A Premier League 29. fordulójának zárómérkőzésén a Chelsea magabiztosan gyűjtötte be a három pontot a Blackpool otthonában, tovább zárkózva ezzel az élmezőnyhöz. Drogbát a második félidő elején sérülés miatt le kellett cserélni.
A Chelsea legyőzte a Unitedet
Rooney révén a Manchester United fordult előnnyel, a második félidőben azonban nem bírta a nyomást a Vörösök védősora, előbb Luiz, majd Lampard vette be van der Sar kapuját. Vidicsnél elszakad a cérna, második sárgája után kiállították.
Zsirkov elhagyhatja a Stamford Bridge-et
Jurij Zsirkov a Chelsea elhagyását fontolgatja, ha a szezon végéig nem sikerül bekerülnie a kezdőcsapatba.
Ancelotti a BL-teljesítményt akarja látni a MU ellen is
Carlo Ancelotti azt szeretné, ha a Chelsea legalább olyan teljesítményt nyújtana az egy hét múlva esedékes Manchester United elleni bajnokin is, mint az FC Köbenhavn elleni Bajnokok Ligája nyolcaddöntő első meccsén.
Wenger: a Chelsea túl sokat fizetett Torresért
Az Arsenal menedzsere, Arsene Wenger jó szokásához híven fűzött néhány gondolatot Fernando Torres átigazolásához is. Szerinte a Chelsea többet fizetett a reálisnál a spanyol csatárért, viszont csapatuk jobb lett a játékos érkezésével.
Könnyed Chelsea-siker Koppenhágában
Anelka duplájának köszönhetően kétgólos előnnyel várhatja a londoni visszavágót a Chelsea. A Koppenhága csak ritkán találta a megfelelő ritmust, a Chelsea viszont megmutatta, hogy nem felejtett el játszani.
Mourinho még mindig „szerelmes” a Chelsea-be
Saját elmondása szerint még mindig érzékeny szálak fűzik Jose Mourinhót a Chelsea-hez, amellyel az utóbbi időben ismét összefüggésbe hozták.
Éhes-e még a dán oroszlán? Koppenhága – Chelsea előzetes
Hatalmas nemzeti sikert ért el az FC Koppenhága azzal, hogy első dán együtteséként megélte a BL-tavaszt. Az északiak persze ezután sem fognak feltett kézzel kimenni a pályára, szándékuk az, hogy megőrizzék hazai veretlenségüket a sorozatban. Ancelottinak és a Chelsea-nek létfontosságú, hogy megnyerje a párharcot, hiszen az FA-kupából kiestek, a bajnoki címvédés pedig már nagyon távolinak látszik.
Ancelotti: nem mondok le
A Chelsea menedzsere, Carlo Ancelotti semmiképp sem mond le posztjáról, Roman Abramovicsra bízza sorsát.
FA-kupa, beharangozó: február 19.
Négy kiváló mérkőzéssel is kecsegtet a szombati játéknapon az FA-kupa, amely egy 4. fordulóból maradt újrajátszás mellett az 5. fordulóból is tartogat három mérkőzést - az egyik Dávid és Góliát csatájával is kecsegtet.
Lampard „katasztrófára" figyelmezteti a Chelsea-t
Egy „katasztrófával” érne fel Frank Lampard szerint, ha a csapat nem kvalifikálná magát a következő szezonra a Bajnokok Ligájába.
Cech támogatásáról biztosította Torrest
A Chelsea kapusa, Petr Cech biztos benne, hogy Fernando Torres sikeres lesz a Stamford Bridge-en annak ellenére, hogy most még küszködik.
Lampard: a BL az első
A Chelsea középpályása, Frank Lampard nyilvánvalóvá tette, hogy a csapat elsődleges célja a szezonban már nem is lehet más, mint a Bajnokok Ligája megnyerése.
Hodgson: Torres távozása nem meglepő
A West Bromwich Albion frissen kinevezett menedzserét, Roy Hodgsont nem sokkolta hír, miszerint korábbi játékosa, Fernando Torres a Chelsea együtteséhez igazol. Torres, aki 50 millió fontért igazolt a kékekhez, azóta is jó kapcsolatot ápol egykori menedzserével.
Londoni derbi Valentin napra
Ancelotti: Senkinek nincs bérelt helye
A Chelsea menedzsere, Carlo Ancelotti állítja, mostantól egyik védőjének sincs garantált helye a kezdőcsapatban. Fernando Torres pedig közben esküdözik, hogy gólokkal fogja meghálálni Roman Abramovics ötvenmillió fontos bizalmát, mivel a Liverpoolnál „nem volt fény az alagút végén”.
A Chelsea-nek még mindig kell Neymar
Úgy tűnik, a Chelsea-nél még Fernando Torres megszerzése után sem érzik elégedettnek magukat a csapat támadósorát illetően és a hírek szerint a nyáron ajánlatot készülnek tenni a brazil csodagyerekért, Neymarért.
Ivanovics 2016-ig hosszabbított
A 26 éves szerb védő öt és fél éves kontraktust írt alá a Chelsea-vel, így 2016 nyaráig Londonban marad.
Chelsea: Ilicic a radaron
Javier Pastore után a Palermo egy másik középpályása, Josip Ilicic is nagycsapatok célkeresztjébe került – ügynöke szerint a Chelsea mellett a Liverpool és a Tottenham is élénken érdeklődik a játékos iránt.
Ashley Cole az Év játékosa Angliában
A Chelsea játékosa annak is köszönheti az elismerést, hogy Steven Gerrarddal együtt csak neki nincs szégyenkeznivalója a világbajnokságon nyújtott teljesítményéért.
Már Fernando Torres a legdrágább spanyol játékos
Mától Fernando Torres minden idők legdrágább spanyol játékosa, miután a Chelsea 58 millió eurót sem sajnált érte kifizetni a Liverpoolnak. Ezzel véget ért a téli átigazolási időszak legviharosabb ügylete.
Fernando Torres a Chelsea-ben folytatja
Az utolsó előtti pillanatban megoldódott a téli átigazolási időszak egyik legnagyobb talánya. Fernando Torres most már gyakorlatilag hivatalosan is a Chelsea játékosának tekinthető, miután a Liverpool nem sokkal éjfél előtt megerősítette a megállapodás létrejöttét.
Döntetlen az FA-kupa rangadóján
Nem bírt egymással az Everton és a Chelsea az FA-kupa negyedik fordulójának szombati játéknapján. A mérkőzésen hol az egyik, hol a másik fél vette kezébe az irányítást, így az 1-1-es végeredmény igazságosnak mondható.
A Chelsea ajánlatot tett Torresért
A londoni klub 35 millió fontot ajánlott Fernando Torresért, de a Liverpool visszautasította azt.
Chelsea-henger Boltonban
A Chelsea elmúlt időszakban mutatott formáját tekintve nehéz mérkőzésre számíthattak a londoniak, ám az első néhány perctől eltekintve a Boltonnak nem sok köze volt az összecsapáshoz.
A Chelsea képtelen kicsikarni a győzelmeket
A londoni kéket menedzsere szerint csapata jelenleg legnagyobb hátránya a Manchester Uniteddel szemben, hogy ha nem játszik jól, kikap.
Lampard szívesen segíti McEachrant
Frank Lampard örömmel játszik kulcsszerepet a fiatal Chelsea-tehetség, Josh McEachran fejlődésében.
Premier League-beharangozó: január 15.
Bár Angliában a 23. forduló összes rangadóját vasárnapra időzítették, szombaton is lesz mitől megnyalni mind a tíz ujját minden angol futball-szimpatizánsnak.
Bosingwa Milánóba tart?
Az AC Milan érdeklődik a Chelsea jobbhátvédje, José Bosingwa iránt. A 28 éves portugál 20.6 miilió euróért igazolt Londonba a Portótól 2008-ban, első idénye remekül sikerült, azóta viszont sérülései miatt keveset játszik. (imscouting.com)
Premier League-beharangozó: január 5.
Szerdán hét mérkőzéssel folytatódik a Premier League 22., hétközi fordulója, amely rangadót is tartogat a szurkolók számára.
Drogba: Nem jó a hangulat a csapatnál
Didier Drogba elismerte, mostanában nem a Chelsea öltözője a legvidámabb hely a világon.
Tovább szenved a Chelsea
Idei első mérkőzésén is folytatódott a Chelsea vesszőfutása a Premier League-ben, hazai pályán nem bírtak a londoniak a szintén gyengélkedő Aston Villával.
Mourinho: nincs bajom Valdanóval
A Real Madrid edzője cáfolta a híreket, amelyek szerint megromlott a viszony közte és a klub igazgatója, Jorge Valdano között majd hozzátette: ki akarja tölteni négy évre szóló szerződését a királyiaknál.
Ancelotti: Újra versenyben vagyunk a bajnoki címért
Carlo Ancelotti szerint a Chelsea újra bajnokesélyes csapat, köszönhetően annak, hogy véget vetett rossz szériájának és szerda este egy góllal legyőzte a Boltont.
Dzeko télen még biztos Wolfsburgban marad
A bosnyák csatár szerint valószínűtlen, hogy januárban a Chelseahez vagy a Manchester Cityhez igazol.
Az Arsenal nem kegyelmezett
Ágyúgolyóként zúzta szét az Arsenal a Chelsea gyengécske bástyáját a Premier League 19. fordulójának záró mérkőzésén. Walcott gólpasszt adott és gólt lőtt, Fabregas ismét eredményes volt.
Az év utolsó szuperrangadója
Londoni derbivel zárul a Premier League 19. fordulója, a tabella harmadik helyén álló Arsenal a negyedik Chelsea-t fogadja az Emiratesben.
Chelsea - Man United márciusban
A Premier League-rangadót 2011. március 1-én pótolja a Chelsea és a Manchester United.
Kakuta hosszabbított
Négy és fél évvel, 2015-ig hosszabbította meg szerződését a Chelsea fiatal francia támadója, Gael Kakuta. A 19 éves játékos megállapodása eredetileg jövő nyáron járt volna le, és már több európai sztárcsapat érdeklődött iránta.
Terry: Szükségünk van a szurkolók támogatására
John Terry e hónap elején tért vissza a pályára három hetes kihagyás után, azonban győznie még nem sikerült azóta a csapattal. A sajtóban kérdések merültek fel a Chelsea formájával és JT állapotával kapcsolatban is. Ezekre reagálva Terry a következő interjút adta a The Sentinelnek:
Hét meccs marad el a Premier League-ben
Az összes vasárnapi meccs, így a hétvége csúcsrangadója, a Chelsea - Manchester United találkozó is áldozatául esett az Angliában tomboló havazásnak.
Sir Alex: A Chelsea játékospolitikája rosszul sült el
Sir Alex Ferguson feltételezi, hogy a Chelsea új játékospolitikája, mely a fiatal játékosokat beépítését célozza, az oka a kékek jelenlegi formájának.
Malouda: Ray közel állt hozzánk
A Chelsea középpályása, Flourent Maloda szerint a csapata rossz formája főként Ray Wilkins másodedző távozásának köszönhető.
Ancelotti: Győzelmet érdemeltünk volna
Carlo Ancelotti szerint a Chelsea a vasárnapi döntetlennel bizonyította, hogy kilábalt a hullámvölgyből.
Fej-fej mellett a Chelsea és a Tottenham
A Tottenham és a Chelsea 1-1-es döntetlent játszott egymás ellen a Premier League 17. fordulójának vasárnapi játéknapján. Drogba gólt lőtt, majd büntetőt hibázott.
Londoni derbi a Premier League vasárnapi játéknapján
Három mérkőzést rendeznek meg vasárnap az angol bajnokság 17. fordulójából. A találkozók közül természetesen a Tottenham és a Chelsea összecsapása tűnik a legpikánsabbnak, de a Wolverhampton – Birmingham is sok mindenről dönthet az alsóházban.
Ancelotti: Ki kell lábalnunk a gödörből
A Chelsea szerdán este utolsó csoportmérkőzését vívta az idei Bajnokok Ligája kiírásában. Ancelotti több fiatalnak is bizalmat szavazott, de ettől függetlenül szurkolóik várták a javulást a már hosszú ideje tetszhalott állapotban lévő csapattól.
Nani: Az Arsenal nagyobb fenyegetés
Nani szerint az Arsenal jelenleg komolyabb fenyegetést jelent a Manchester Unitedre nézve, mint a bajnok Chelsea csapata.
Megint nem tudott nyerni a Chelsea
A londoniak Drogba véleményes büntetőjével megszerezték ugyan a vezetést, de a hajrában Beckford ki tudott egyenlíteni. Az Arsenal ugyan nem könnyen, de végül Nasri duplájával nyert a Gerával felálló Fulham ellen, és a tabella élére állt. Nyert a Man City és a Blackburn, a Tottenhamnek viszont csak döntetlenre futotta a Birmingham City ellen.
Fabregas szerint jobb, hogy nem játszik
Az Arsenal csapatkapitánya, Cesc Fabregas kijelentette: visszatérésével addig fog várni, amíg teljesen felépül, egyúttal nem akarta legközelebbi pályára lépésének időpontját megmondani, annak ellenére, hogy az Ágyúsok a Manchester United és a Chelsea ellen is készülnek.
Carrick következetességet kér
Michael Carrick természetesen elégedett volt a Vörös Ördögök szombati teljesítményével, de azt mondja, ezután az a kihívás, hogy fenn tudják tartani ezeket a normákat.
Tanulhatna Kevin Daviestől a Chelsea
A Chelsea példát vehetne a Bolton támadójától.
Malouda: Már nem vagyunk félelmetesek
Florent Malouda szerint a Chelsea botlásai után az ellenfelek már nem tartanak tőlük annyira, mint a szezon elején.
Premier League-beharangozó: november 20.
A válogatott mérkőzések miatt egy pillanatra megállt az élet az angol futballban, ám szerencsére a barátságos találkozókat követően újra a Premier League-re szegeződhet minden tekintet, amely egy rangadót is tartogat a pontvadászat szerelmesei számára.
Emenalo az új másodedző
Michael Emenalo a Chelsea új másodezdője, aki mint vezető megfigyelő tevékenykedett eddig a csapatnál.
Ezerszeres pénzt fizetett a Sunderland győzelme
Bátor Sunderland drukkerek boldogan dörzsölhetik a tenyerüket a Chelsea felett aratott győzelmüket követően. A Fekete Macskák a Stamford Bridge-en ütötték ki a listavezetőt.
Ancelotti: Ez volt a legrosszabb meccsünk
A Chelsea hazai pályán kapott ki 3-0-ra a Sunderlandtől a Premier League 13. fordulójának záró mérkőzésén.
A Sunderland sokkolta a Chelsea-t
A Sunderland teljesen megérdemelt, háromgólos győzelmet aratott a bajnok felett a Stamford Bridge-en. Az Arsenal a Goodisonban verte az Evertont, ezzel feljött a második helyre és két pontra csökkentette hátrányát a Chelsea-vel szemben.
Ray Wilkins elhagyja a Chelsea-t
Meglepő hír jelent meg a Chelsea FC hivatalos honlapján: Ron Gourlay ügyvezető bejelentette, hogy a vezetőség nem hosszabbítja meg Ray Wilkins másodedző szerződését, aki így távozik a klubtól.
Gyenge döntetlen a derbin
Gól nélkül ért véget a manchesteri derbi, a Chelsea otthon győzte le a Fulhamet, Samah duplájával mindhárom pontot elhozta az Arsenal a Molineux-ból, Wiganben ikszelt a Liverpool.
A Chelsea ajánlatot készül tenni Busquetsért?
A katalán Sport és a brit Daily Mail értesülései szerint a londoni klub szeretné szerződtetni a Barcelona világbajnok középpályását.
Lucas: Hogyan értem el legjobb formám?
A kritikákra Chelsea elleni teljesítményével frappánsan válaszoló Lucas Leiva elmondta, hogy a kezdőcsapatba kerülésért folytatott verseny nagyban segítette őt abban, hogy elérje legjobb formáját.
Hodgson és Ancelotti a Liverpool-Chelsea után
Carlo Ancelotti szerint szerencséje sem volt a Chelsea-nek, Roy Hodgson Torrest dicséri. Edzői értékelések az anfieldi rangadóról.
Könnyed liverpooli siker a rangadón
Fernando Torres remek góljainak köszönhetően esélyt sem adott a Liverpool a Chelsea-nek.
Hodgson a Chelsea elleni rangadóról
A Liverpool trénere tizenegy Gerrardot szeretne látni a pályán vasárnap délután, és azt szeretné, ha mindenki olyan elszántsággal játszana, mint a csapatkapitány.
Továbbjuthatnak a BL-csoportok favoritjai
A mai játéknapon a Bayern München, a Chelsea, a Real Madrid és az Arsenal matematikailag is továbbjuthat az egyenes kieséses szakaszba.
Alex is elutazott Londonba
A Valerij Karpin által irányított Szpartak Moszkva csapatkapitánya, Alex tegnap már együtt edzett a többiekkel.
Schweinsteiger angol klubok célkeresztjében
Német források szerint a Manchester United, a Chelsea és a Tottenham is ajánlatot tehet Bastian Schweinsteigerért a téli átigazolási időszakban.
Premier League, 9. forduló, szombat - beharangozó
Bár a Premier League 9. fordulójának rangadóját a vasárnapi játéknapon játsszák, szombaton is lesznek csemegék az angol futball szerelmeseinek.
Drogba igen, Lampard még nem játszhat a Wolves ellen
Úgy tűnik, Didier Drogba a hétvégén a Wolverhampton ellen már újra pályára léphet, Frank Lampard játékára azonban még várni kell.
Az oroszok a spájzban maradtak
Bár a Real Madrid–Milan csúcsmérkőzés mellett viszonylag kevés figyelem szegeződött az F csoport rangadójára, a Szpartak Moszkva–Chelsea összecsapására, nem szabad elfeledni, hogy a játéknapnak mindkét csapat hat ponttal vágott neki. A mérkőzést az orosz fővárosban tartották, műfüvön. A vendégek számára nem lehetett kellemes ez a helyszín, hiszen a 2008-as BL-kiírás döntőjét éppen itt, a Luzsnyiki Stadionban veszítették el a Manchester Uniteddal szemben.
Ancelotti: 2008 emléke nem fog kísérteni Moszkvában
Carlo Ancelotti szerint nem fogja kísérteni a Chelsea-t legutóbbi moszkvai BL-szereplésének emléke, amikor a londoniak két évvel ezelőtt tizenegyesekkel maradtak alul a Manchester Uniteddel szemben az akkori kiírás döntőjében.
Premier League-beharangozó: október 16.
A válogatott mérkőzések miatti hosszúra nyúlt szünetet követően újra útjára indul a labda a Premier Leagueben, ahol a 8. forduló szombati játéknapján ismét remek összecsapásokra van kilátás.
Essien: Nem szabad félvállról venni a Manchester Cityt
Michael Essien szerint a Manchester City lehet a Chelsea legnagyobb ellenfele a bajnoki címért vívott harcban.
Chelsea-győzelem a londoni rangadón
Ismét nem tudta semlegesíteni Didier Drogbát az Arsenal, a Chelsea csodafegyvere vezérletével a hazaiak nyerték a Stamford Bridge-en rendezett városi rangadót.
Premier League-beharangozó: október 3.
Négy nagycsapat is a pályán lesz a PL 7. fordulójának vasárnapi játéknapján, ám az biztos, hogy a legtöbb szem majd a londoni derbire szegeződik.
Menedzsere nélkül készül rangadóra a Chelsea
A Chelsea-nek menedzsere nélkül kell készülnie a vasárnapi, Arsenal elleni rangadóra, miután Carlo Ancelotti édesapja, Giuseppe elhunyt.
Terry: Abramovics mindent akar
John Terry, a Chelsea csapatkapitánya elmondta, Roman Abramovics, a klub tulajdonosa igen magasra tette a mércét erre a szezonra: minden kupát meg akar nyerni.
Fabregas talán igen, Vermaelen biztosan nem játszik a Chelsea ellen
Arsene Wenger, az Arsenal menedzsere szerint van egy kis esély arra, hogy Cesc Fabregas pályára tud lépni a Chelsea elleni hétvégi bajnoki rangadón.
Ancelotti Anelka mellett áll
A Chelsea menedzsere bízik Nicolas Anelka képességeiben, és örül, hogy ő fogja vezetni a csapatot a Marseille ellen.
Tevez döntött a Chelsea ellen
A Manchester City masszív védekezésének és Carlos Tevez villanásának köszönhetően 1-0-ra legyőzte a Chelsea-t – Ancelottiék elbukták első rangadójukat.
Premier League-beharangozó, szeptember 14.
A nap rangadóján a Manchester City a listavezető Chelsea-t fogadja, a Liverpool pedig a Sunderland ellen próbálja feledtetni a Northampton elleni csúfos Ligakupa-búcsút. A sérülések által gyengített Arsenal a West Bromot látja vendégül, az Everton pedig a Craven Cottage-re látogat.
Drogbáról stadiont neveznek el Franciaországban
A Chelsea kiválóságáról, Didier Drogbáról neveznek el egy francia futballstadiont.
Botlottak a nagyok a Ligakupában
Három nagycsapat is búcsút intett a Ligakupától: kiesett a Chelsea, a Liverpool és a Manchester City is.
Angol Ligakupa, beharangozó: szeptember 22.
A szerdai játéknap hat mérkőzésével folytatódik a Ligakupa 3. fordulója, ahol két kiscsapat, a Northampton és a Scunthorpe próbál óriásölő státuszt nyerni, amikor a Liverpoollal, illetve a Manchester Uniteddel néznek farkasszemet.
Ancelotti: Baj volt a koncentrációnkkal
Carlo Ancelotti a dekoncentráltságot hibáztatja, amiért játékosai nem tudták nagyobb különbségű győzelmet aratni tegnap a Blackpool ellen.
Kroost vinné a Chelsea
A The People értesülései szerint a Chelsea vezetőedzője, Carlo Ancelotti szívesen látná csapatában Toni Kroost.
Nyertek az esélyesek a Premier League-ben
Gólgazdag volt a Premier League 5. fordulójának vasárnapi játéknapja, mivel nem csak a Manchester United – Liverpoolon, de a másik két mérkőzésen is szép számmal születtek gólok.
Premier League beharangozó: szeptember 19.
Vasárnap három mérkőzéssel folytatódik a Premier League 5. fordulója, ám a Manchester United – Liverpool örökrangadón kívül is rendeznek majd érdekes meccseket.
Ancelotti: Lampard vasárnap már játszhat
A Chelsea menedzsere, Carlo Ancelotti reméli, hogy az angol válogatott középpályása, Frank Lampard már a hétvégi Blackpool elleni mérkőzésen is csapata rendelkezésére állhat a Stamford Bridgen.
Cech: meg tudjuk nyerni a BL-t
A Chelsea kapusának, Petr Cechnek meggyőződése, hogy klubja ebben a szezonban végre véget vethet a Bajnokok Ligája-átoknak.
Essien: Ne legyünk önteltek!
A Chelsea középpályása, Michael Essien óva inti csapattársait attól, hogy elbízzák magukat a remek Premier League-rajtot követően.
Bogdán nem tudott túljárni az Arsenal eszén
Folytatta veretlenségi sorozatát az Arsenal, miután 4-1-re legyőzték a mérkőzést tíz emberrel befejező Bolton Wandererst. A Chelsea simán nyert az Upton Parkban, a Manchester City hazai pályán nem bírt a Blackburnnel.
Premier League-beharangozó: szeptember 11.
A válogatott mérkőzések miatt közel két hetes kényszerszünet után újraindul a Premier League, amely küzdelmei a 4. fordulóval folytatódnak, ahol parázs összecsapásokra lehet számítani.
Ancelotti évtizedekig irányítaná a Chelsea-t
Carlo Ancelotti célul tűzte ki maga elé, hogy ő legyen a Chelsea menedzsere a következő 25 évben – mielőtt válogatott szövetségi kapitány lenne, akár Angliában!
Lampard vasárnap már visszatérhet
Frank Lampard két héttel a sérvműtéte után már pályára léphet a West Ham ellen.
Az Inter elhappolná Lukakut
Rafa Benítezt már a téli átigazolási időszak foglalkoztatja. Az Internazionale vezetőedzője az Anderlecht támadóját, Romelu Lukakut szeretné megszerezni, de ehhez a Chelsea, a Liverpool és a Real Madrid ügynökeinek is lesz egy-két szava.
Izrael győzelmével indult a hétvége
Josszi Benajun mesterhármasával a hazai pályán játszó Izrael legyőzte Máltát, az Eb-selejtezők első hétvégi mérkőzésén Tel-Avivban.
Bővítette internetes szolgáltatásait a Chelsea
A Chelsea elindította a Chelsea TVC Online-t, új hírforrást biztosítva ezzel szurkolóinak.
Megcélozza az ázsiai piacot a Chelsea?
Tárgyalásokat folytat a Chelsea a dél-koreai sztár, Park Chu-Young megszerzéséért, aki 8 millió fontért igazolhatna a Stamford Bridge-re.
William Gallas a Spursben folytatja
Az egykori Ágyús a legnagyobb riválishoz igazolt.
Negyvenmilliót fizetne a Chelsea Sergio Ramosért?
Világválság ide, pénzügyi összomlás oda, Roman Abramovics kész bankot robbantani Sergio Ramos megszerzéséért.
Ferguson: a Chelsea a legnagyobb vetélytársunk
A Manchester United menedzsere elmondta, idén is a Chelsea-re kell majd a leginkább figyelniük a bajnoki versenyfutásban.
A Chelsea fiatalját figyeli a Bayern
A The People információi szerint az elmúlt idényben Bajnokok Ligája-döntős Bayern München még az idén nyáron megszerezné a Chelsea fiatal tehetségét, Gäel Kakutát.
Alaposan bekezdett a címvédő
A Chelsea 6–0-ra verte az újonc West Bromwich Albiont a nyitófordulóban, Didier Drogba három gólt szerzett.
Carvalho a Real Madridé
A Chelsea hivatalosan is megerősítette, hogy megegyeztek a madridi klubbal Ricardo Carvalho átigazolásával kapcsolatban.
Drogba újra jól van
Didier Drogba végre teljesen egészségesnek érzi magát, miután sérvét megoperálták. Megszűntek az életét hat szezonon át megkeserítő és játékát nagyban befolyásoló fájdalmak.
A Manchester United nyerte a Community Shieldet
A manchesteriek 3-1-re verték a Chelsea-t a Wembleyben.
Anelka bizakodó
Nicolas Anelka úgy gondolja, a Chelsea felkészülten érkezik a vasárnapi Community Shieldre, a gyenge szezon előtti produkciójuk ellenére.
Ancelotti: Nem elég jó a Chelsea
Carlo Ancelotti elégedetlen csapatával, miután zsinórban a harmadik felkészülési meccsüket is elveszítették. Attól tart, hogy erőnléti és koncentrációs hiányosságok hátráltathatják a tervezett jó bajnoki rajtot.
Lábtörés miatt pihenő vár a Hamburg tehetségére
A Hamburger SV fiatal csatára, Hyung Min Son lábtörés miatt két hónapig nem állhat csapata rendelkezésére.
Kikapott a Chelsea és a ManCity, gálázott a United
Ismét kikapott felkészülési meccsen a Chelsea és a Manchester City is Németországban, parádézott a Manchester United az ír ligaválogatott ellen. Az angol Everton legyőzte névrokonát, a Wigan a Zaragozától kapott ki.
Ancelotti megkérdőjelezi Joe Cole intelligenciáját
Carlo Ancelotti kritizálta Joe Cole taktikai érettségét. Az új igazolás Josszi Benajun remek választás, mert ellenben Cole-lal „megérti, amit mondok neki”.
Ashley Cole nem eladó
A Chelsea menedzsere, Carlo Ancelotti nem engedi el a balhátvédet Madridba.
Ancelotti: Kaká nem jön a Chelsea-be
A Chelsea menedzsere, Carlo Ancelotti kizárta Kaká leigazolását a Real Madridtól, miközben hírek szerint José Mourinho megszabadulna a brazil válogatott középpályástól.
Az Arsenalé az Emirates Cup
Joe Cole vereséggel debütált a Liverpoolban, szintén német ellenféltől kapott ki a Chelsea, sima Inter-siker a Manchester City ellen – napi barátságos kitekintő Premier League-szempontból.
Van der Vaart: Chelsea vagy Liverpool?
A holland középpályás nagyon tiszteli a Real Madridot, és nem igazolna más spanyol klubba. Az angol topklubok hívását viszont nem utasítaná vissza.
Drogba a legújabb név a Chelsea sérültlistáján
Carlo Ancelotti helyzete egyre nehezebb a Premier League rajtja előtt, mert Petr Cech és Alex után Didier Drogba is megsérült a Chelsea-ben.
Alex sem játszhat a bajnokság első fordulóiban
Főhet a feje Carlo Ancelottinak, a Chelsea menedzserének, Petr Cech után ugyanis Alex is komoly sérülést szenvedett.
A Chelsea Ramiresre pályázik
A londoni csapat 20 millió fontot adna a Benfica brazil középpályásáért.
Cech megsérült
Vádlisérülés miatt egy hónapot fog kihagyni Petr Cech, a Chelsea első számú kapusa.
Drogba nem eladó!
A Chelsea gyorsan cáfolta a Didier Drogba távozásáról szóló pletykákat.
A Santos kevesli Neymarért a 20 millió Eurót
A Chelsea-nek emelnie kell a tétet, hogy Angliába hozza a 18 éves csatártehetséget.
Drogba a Man Citybe tart?
Didier Drogba ügynöke azt állítja, tárgyalásokat folytat a Manchester Cityvel a Chelsea sztárjának 20 millió fontos átigazolásáról.
Joe Cole a Liverpoolhoz igazolt
A korábbi Chelsea-játékos négy évre írt alá a Vörösökhöz.
Ashley Cole marad, Torres nem kell
A londoni Kékek nem engedik el balhátvédjüket és nem tervezik a világbajnok csatár leigazolását.
Cantona: angol vb-győzelemhez korlátozásokra van szükség
Eric Cantona szerint Anglia addig nem fog vb-t nyerni, amíg nem korlátozza a külföldi játékosok számát.
Schweinsteiger búcsút inthet Münchennek
A német középpályás utalást tett rá, hogy eligazolhat a Bayernből, miután szerinte nem „házasságot kötött” a bajor egyesülettel.
Khedira a Chelsea-ben folytatja?
A német válogatottal vb-elődöntős Sami Khedira kiváló teljesítményével felkeltette az Angliában duplázó Chelsea érdeklődését.
Átigazolási hírek a Premier League-ből
Sir Alex Ferguson Wesley Sneijdert, Carlo Ancelotti Sami Khedirát igazolná le. A legfrissebb átigazolási pletykák Angliából.
Abramovics Dél-Afrikában Torresre vadászik
A Cheslea tulajdonosa, Roman Abramovics Dél-Afrikába utazott, ahol mindent megtesz, hogy megszerezze Fernando Torrest.
Deco közel áll a távozáshoz
Fluminense heteken belül hivatalossá teheti a Chelsea középpályásának leigazolását.
Sergio Ramos Londonban?
A Chelsea 48 millió fontos ajánlatot készül tenni Sergio Ramosért. Abramovics nagy rajongója a jobbhátvédnek, aki évi 8.3 millió fontot keresne a londoni kékeknél.
Benajun közel a Chelsea-hez
Joszi Benajun a hírek szerint négyéves szóbeli megállapodást kötött a londoni klubbal, ami miatt a héten már az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon is áteshet. A két klub még nem állapodott meg a pontos vételárról.
A Chelsea-ből igazolt a Fener
A Fenerbahce a hivatalos oldalán bejelentette, hogy szerződtette Miroslav Stochot.
Chelsea: német ment, német jöhet
A londoni klub kinézte magának a Bayern München középpályását.
Ballack elhagyja a Chelsea-t, és hazatérhet
Az elmúlt hetek huzavonái után véglegesé vált, hogy a világbajnokságot sérülés miatt kihagyó Michael Ballack négy év után elhagyja a Chelsea csapatát, mivel nem tudott a klubbal megegyezni a szerződéshosszabbításról. Következő állomáshelye egyelőre nem ismert, de egyes médiumok tudni vélik, hogy a német válogatott korábbi kapitánya visszatér a Bundesligába.
Lampard: A drukkereink szerepe óriási volt
Frank Lampard, a Chelsea középpályása szerint, sikereiket nagyrészt a szurkolóiknak köszönhetik.
Londoni vadászat a Barca izraeli tinijéért
Az Arsenal és a Chelsea egyaránt megszerezné Gai Assulint.
A Chelsea ajánlatot tehet Modricért
Újabb kérője akadt a horvát középpályásnak.
„Miért ne igazolhatna Yaya a Chelsea-be?"
Dimitri Seluk, az FC Barcelona elefántcsontparti válogatott középpályásának képviselője nem látja akadályát a Chelsea-be igazolásnak.
Nagy valószínűséggel a PL-ben folytatja Yaya Touré
Ha nem is az Arsenalban, de jó eséllyel Londonban köt majd ki az elefántcsontparti középpályás – írja az Inside Futbol.
Ancelotti nemet mondott a Farkasoknak
Nem lesz kölcsönadva a következő idényben Michael Mancienne.
Ballack szerződést hosszabbítana a Chelsea-vel, és megnevezte helyettesét a válogatottban
A Chelsea sérült középpályása pár héten belül új szerződést szeretne kötni klubjával.
A PL 2009–2010-es idényének álomcsapata
A tekintélyes angol szaklap, a goal.com saját értékelése alapján elkészítette az idei szezon álomtizenegyét a Premier League-ben.
Cech többet akar
Petr Cech, a Chelsea kapusa szerint csapatának idei duplázása csak a kezdete egy hosszú sikerszériának.
Ancelotti: Egy vicc, hogy Lampardot vinné Mourinho
Carlo Ancelotti üdvözölné, ha az általa képtelenségnek vélt híresztelések befejeződnének.
Történelmi Chelsea-dupla, könnyes Pompey-búcsú
0–0-nál büntetőt hibázott a Portsmouth, végül Drogba góljával FA-Kupa-győztes a Chelsea! Ancelotti duplával nyitott első angliai idényében.
A Chelsea már tárgyal a Milannal Pato szerződtetéséről
Jól jött a londoni klubnak, hogy a „Kacsa” nem került be Dunga vb-keretébe.
Ancelotti: Játszik Terry a kupadöntőben
A Chelsea menedzsere közölte, hogy nincs nagy baj.
Drogba örülne Torres érkezésének
Minden segítség jól jön – véli a Chelsea elsőszámú gólfelelőse.
Mégsem tört el Terry lába
Fellélegezhet Anglia: John Terry, a Chelsea középhátvédje megsérült ugyan csapata edzésén, és lábközépcsonttörés gyanújával kórházba is szállították, ám nagyobb volt a dolog füstje, mint a lángja: mégsem tört el a védő lába, így ott lehet a világbajnokságon.
Mourinho az elsők között gratulált Ancelottinak
Korábban fagyos volt a viszonyuk, de Carlo Ancelotti elárulta, hogy az Inter edzője az elsők között gratulált neki, miután a Chelsea megnyerte a bajnokságot.
Ancelotti: Fogd be, Drogba!
A Chelsea menedzsere elárulta, hogy a félidőben csendre intette elefántcsontparti támadóját.
Joe Cole külföldön is kiköthet
A Goal.com egy forrásra hivatkozva azt írja, hogy nem feltétlenül marad a Premiershipben a Chelsea szélsője.
Ancelotti: Koncentrálnunk kell
A Chelsea menedzsere, Carlo Ancelotti szerint játékosainak nem szabad csődöt mondaniuk fejben a Wigan ellen.
Drogba örülne Ribéry érkezésének
Az elefántcsontparti támadó szeretné, ha a Chelsea sikerrel járna Franck Ribéry (27) ügyében.
Joe Cole a Spursben?
Elképzelhető, hogy csapatot vált, de marad Londonban az angol válogatott szélső.
Ifjúsági FA-kupa győztes a Chelsea
A Chelsea ifjúsági együttese nyerte a 18 éven aluliaknak kiírt ifjúsági FA-kupa idei kiírását kedden az Aston Villa legyőzésével.
Mégis hosszabbíthat Anelka a Chelsea-vel
Valószínűleg nemcsak egy évig lesz még a Kékek játékosa a francia válogatott csatár.
Ballack a Schalkéban folytathatja?
A Kölner Express című lap információi szerint a Schalke csapata érdeklődik a jelenleg a Chelsea alkalmazásában álló, ám ott új szerződést aligha kapó Michael Ballack iránt.
Lampard: Megérdemeljük a bajnoki címet
Frank Lampard szerint, ha vasárnap megnyernék a Premier League idei szezonját, az legalább ugyanolyan nagy siker lenne, mint korábbi két bajnoki címüket José Mourinho alatt és úgy gondolja, hogy meg is érdemelnék, hogy idén ők emelhessék magasba a trófeát a „rögös úton” át vezető szezonban nyújtott alkalmazkodóképességük miatt.
Pato és Silva a Chelsea célkeresztjében
Carlo Ancelotti 75 millió fontnál többet is hajlandó áldozni az AC Milan két braziljára. A Stamford Bridge-en Alexandre Patót és Thiago Silvát nevezték meg elsőszámú nyári átigazolás célpontként. (metro.co.uk)
Wigani figyelmeztetés a Chelsea-nek
Roberto Martinez, a Wigan menedzsere figyelmeztette a bajnokaspiráns Chelsea-t, hogy a Latics képes lehet szertefoszlatni az aranyéremről szövögetett álmaikat.
Lampard a Stamford Bridge-en ünnepelne
Frank Lampard nagy örömére a Chelsea-nek megvan rá az esélye, hogy a Stamford Bridge-en emelhesse magasba a Premier League győzelméért járó trófeát.
Ancelotti: Nagy lépést tettünk a bajnoki cím felé
Az olasz tréner áradozott csapatáról.
Egy lépésre a bajnoki címtől a Chelsea
A takaréklángon működő Chelsea könnyedén, két góllal verte meg a lélektelenül játszó Liverpoolt, így fél kézzel már a bajnoki trófea fülét markolja.
A Chelsea kinézte magának Pablo Hernándezt
A Newcastle United után újabb angol kérője van a Valencia szélsőjének.
Ivanovics: A szezon legfontosabb mérkőzését játsszuk
Egyelőre még nem lehet jó évadról beszélni a szerb szélsővédő szerint.
Ancelotti: Terry visszatér
A Chelsea menedzsere, Carlo Ancelotti megerősítette, hogy John Terry visszatér a kezdőcsapatba a Liverpool elleni sorsdöntő bajnoki mérkőzésen.
Lampard: Nem igaz, hogy nem bírjuk a nyomást
Frank Lampard szerint Alex Ferguson téved, amikor azt állítja, a Chelsea nem képes kezelni a bajnoki hajrá okozta nyomást.
Salomon Kalou: Ki fogunk kapni, ha…
A Chelsea támadója óva intette csapattársait, hogy ne úgy játsszanak az Anfield Roadon, ahogy a Tottenham ellen tették, mert akkor el fogják veszíteni a találkozót.
Lampard megvédte Terryt
John Terry az utóbbi időben sok kritikát kap, ezzel kapcsolatban szólalt meg klub- és válogatottbeli csapattársa, Frank Lampard.
Kalou: A bajnoki cím nem hullik az ölünkbe!
Salomon Kalou, a Chelsea játékosa bizakodó utolsó két bajnoki meccsük előtt.
Gerrard figyelmeztette a Chelsea-t
A Liverpool a győzelemre játszik majd a Chelsea ellen – még akkor is, ha ez a Manchester United bajnoki címét jelentheti.
Tommy Smith: A Liverpool nem fogja segíteni a Chelsea-t
Tommy Smith, a Liverpool legendás játékosa kijelentette, akkor is teljes erőbedobással fognak játszani a Chelsea ellen, ha azzal a Manchester United kezébe adják a bajnoki címet.
Ancelotti: A kezünkben van a bajnoki cím
A fővárosiak menedzsere kijelentette, már csak rajtuk múlik, hogy megnyerik-e a Premiershipet.
Hetedik mennyországban a Chelsea
Többek között Salomon Kalou mesterhármasa és Frank Lampard duplája kellett ahhoz, hogy a Chelsea ellentmondást nem tűrő módon, 7–0-ra kiüsse a Stoke Cityt.
Deco „háborút" nyerne
Deco arra bíztatta csapattársait a Chelsea-nél, hogy ragadják meg az alkalmat és nyerjék meg a Premier League bajnoki címéért folytatott „háborút”.
Lampard: John Terry remek kapitány
A Chelsea középpályása, Frank Lampard szerint John Terrynek semmi szégyellnivalója nincs a Tottenham ellen kapott piros lapja miatt.
A Manchester United a világ legértékesebb fociklubja
A tekintélyes Forbes magazin idén is elkészítette a TOP 20-as listáját, amit idén a Man Utd vezet.
Liverpooli rémálom: az MU 19. bajnoki címe
Új fordulatot vett az angol bajnokság az utolsó fordulók előtt, ugyanis a Tottenham az Arsenal és a Chelsea legyőzésével nagy esélyt adott annak a Manchester Unitednek a kezébe, amellyel szombat délután csapnak össze az Old Traffordon.
Újabb rossz hírek Essienről
A Chelsea-nél megerősítették, nagyon valószínű, hogy Essien már nem lép pályára ebben a szezonban.
Agüero szívesen igazolna a Chelsea-hez
Az argentin csatárklasszis biztos benne, hogy jól járna, ha Londonba szerződne.
Premier League – A hét álom- és rémálomcsapata
A Tottenhamben játszó Gareth Bale érdemelte ki a hét játékosa díjat, a Chelsea ellen mutatott remek játéka és gólja miatt. Bemutatjuk a hét álom- és rémálomcsapatait, valamint a szezon eddigi legjobb és leggyengébb csapatát.
Újra izgalmassá tette a bajnokságot a Spurs
Keresztbe tett a Chelsea bajnoki álmainak a Tottenham, miután emberelőnyben játszva 2–1-es győzelmet aratott a White Hart Lane-en, amellyel nagy lökést adott Bajnokok Ligája-indulással kapcsolatos reményeinek.
Chelsea-bérletes a Liverpool új elnöke
Mint arról korábban írtunk: A Liverpool tulajdonosai, Thomas Hicks és George Gillett Jr. el kívánják adni a klubot. Az átmeneti időszakban az elnöki posztot a British Airways PLC jelenlegi elnöke, Martin Broughton fogja betölteni, akinek legfőbb feladata az eladási procedúra sikeres levezénylése lesz.
Újabb fontos meccsek Angliában
Nehéz meccsre készülhet a Chelsea és a Manchester United is. Mindkét csapat városi derbin lép ma pályára, a listavezető Kékek a Tottenhamhez látogatnak, míg a United a „hangos szomszéd” Cityhez látogat.
Giggs - Tovább fogunk harcolni
Bár a Chelsea egyértelmű esélyese a Premier League idei bajnoki címéért folytatott versenyfutásának, Ryan Giggs mégis úgy véli, hogy a United folytatja a harcot és nyomást fog gyakorolni riválisára a legvégsőkig.
Ancelotti: Kezünkben van a bajnokság
A Chelsea vezetőedzője, Carlo Ancelotti bízik benne, hogy csapata megtartja az előnyét a hátralévő négy fordulóban.
Belletti Twitteren közölte távozási szándékát
Érdekes módját választotta a búcsúzkodásnak a Chelsea alulértékelt mindenese, Juliano Belletti, akinek Twitteren mutatott őszintesége miatt tényleg meg lehetnek számolva a napjai a Stamford Bridgen.
Megizzadt, de nyert a fásult Chelsea
Nyögvenyelős győzelmet aratott hazai pályán a Chelsea, amely így már négypontos előnyre tett szert a bajnoki táblázaton.
Ancelotti: A Bolton elleni lesz a szezon legfontosabb mérkőzése
Négy pontra elléphet kedd este a listavezető Chelsea a második helyen álló Manchester Unitedtől.
Terry: Nem engedhetjük át még egyszer az első helyet
A Chelsea nagy lehetőséghez jutott, és ezzel az angol válogatott védő szerint muszáj élni.
Döntős a Chelsea
Lett volna miért visszavágnia az Aston Villának a mai mérkőzésen, de néhány vitatható bírói ítéletnek és a második félidőre felpörgő Chelsea-nek köszönhetően ez nem sikerült, így – bár a végeredmény nem erről árulkodik – ha nehezen is de a Chelsea életben tartotta a címvédésről dédelgetett álmait.
FA-kupa-elődöntő: Aston Villa – Chelsea
Szombaton rendezik az egyik legrangosabb kupasorozat első elődöntőjét, amelyen az Aston Villa gárdája a Chelsea-vel fog megmérkőzni.
Gödörben az angol futball?
A Chelsea menedzsere, Carlo Ancelotti szerint semmisnek tekinthetőek azok a viták, amelyek akörül folynak, hogy a Premier League színvonalában minőségi visszaesés figyelhető meg.
Ancelotti nem örül az MU BL-kudarcának
A Chelsea menedzsere a nagy riválisnak drukkolt a legrangosabb európai klubkupában.
Drogba: Ez a bajnoki cím megéri a várakozást
Didier Drogba szerint, ha a Chelsea meg tudná nyerni a Premier League idei szezonját, az sokkalta különlegesebb érzés volna, mint a 2006-os győzelem.
Zsirkov: Nincs még vége a bajnokságnak
Jurij Zsirkov kijelentette, „még túl korai” lenne elhinnie a Chelsea-nek, hogy ők lesznek a Premier League idei szezonjának bajnokai, miután a hétvégén újra átvették a vezetést a tabellán.
Segíti Ancelottiékat a BL-búcsú
Carlo Ancelotti elismerte, a Chelsea búcsúja a Bajnokok Ligájából még sokat érhet a bajnoki végelszámolásnál.
Ashley Cole felépülhet a vb-re
Az angol válogatott balszélső védője, Ashley Cole még időben teljesen felépülhet bokatöréséből, így ott lehet a nyári világbajnokságon.
Ancelotti: Lampard a kulcs
Carlo Ancelotti szerint középpályása, Frank Lampard kulcsszerepet játszhat, amikor a Chelsea szombaton a bajnoki címért folytatott harcban legnagyobb riválisával, a Manchester Uniteddel csap össze.
Brazil csapat vinné Decot
A Fluminense hivatalosan is megerősítette érdeklődését a Chelsea középpályása iránt.
Hét góllal küldte haza a Chelsea az Aston Villát
Lampard négyet rúgott, a birminghami csapat összeomlott, 7–1 a végeredmény.
Terry: A szezon első felében leírtam az Arsenalt
A Chelsea angol válogatott hátvédje elismerte, hogy alábecsülte az Ágyúsokat.
Rájár a rúd a Chelsea védelmére
Ancelotti: Vége a rossz sorozatunknak
A Chelsea menedzsere igencsak elégedett csapata Portsmouth ellen mutatott teljesítményével.
Nagy verést kapott a Pompey a Chelsea-től
Florent Malouda megúszta a kiállítást, majd duplázott.
Van der Vaartot akarja Ancelotti?
A hírek szerint a Chelsea menedzserének egyik legfőbb kiszemeltje a holland játékmester.
Paulo Ferreira a Chelsea-nél fejezné be pályafutását
A 31 esztendős portugál válogatott szélsőhátvéd szerint semmi alapja azoknak a híreszteléseknek, melyek szerint az idényt követően távozik a Stamford Bridge-ről.
Ancelotti: Bármi lesz, maradok
A Chelsea menedzsere úgy érzi, hogy jövőre is ő lesz a londoni Kékek edzője, függetlenül attól, hogy mi lesz a bajnoki versenyfutás eredménye.
Cech már védhet a következő bajnokin
Carlo Ancelotti, a Chelsea menedzsere a Portsmouth-szal megvívandó találkozón már bevetheti első számú kapusát.
Botlott a Chelsea
Az Arsenal tegnapi és a Manchester United kora délutáni győzelme miatt igencsak nagy nyomás nehezedett a Chelsea-re, amikor a kieső helyektől tíz pontra tanyázó és otthon remek mérleggel rendelkező Blackburn Rovershez látogatott.
A Chelsea idősebb játékosai aggódnak
Az idő telik, de BL-győzelem még mindig nincs – Paulo Ferreira elmondása szerint ilyen és ehhez hasonló gondolatok járnak az ő és rutinos csapattársai fejében.
Schweinsteiger: Inkább a Bayern
Roman Abramovics, a Chelsea orosz tulajdonosa 100 millió angol fontot áldozna új játékosok leigazolására. A bevásárló listán olyan nevek szerepelnek, mint Fernando Torres a Liverpool, vagy Bastian Schweinsteiger a Bayern München kiválósága.
A piros jel
Az Austria Wien vasárnap rangadót játszik a Red Bull Salzburggal (15.30, ORF 1 és SKY) emellett részt vesz egy egyszeri Aids-elleni kampányban, amit a Nike vezényel le és olyan világsztárok is feltűnnek majd benne, mint a U2 énekes Bono és a Chelsea csatára, Didier Drogba, nem is beszélve a számos Nike által szponzorált klubról, mint az Arsenal, vagy a Werder Bremen. A kampány a „Red” fedőnév alatt fut.
Drogba reméli, hogy jövőre összejön a BL-győzelem
A Chelsea elefántcsontparti csatára elmondta, nem tehetnek mást, mint, hogy abban bízzanak, a következő idényben sikerül végre elhódítani a legrangosabb európai klubkupa trófeáját.
Mourinho: Az enyém volt a jobb csapat
José Mourinho, az Inter vezetőedzője több szempontból is kifejtette véleményét korábbi együttese, a Chelsea BL-ből való búcsúztatása kapcsán. A portugál szakvezető nagyon sportszerűen nyilatkozott volt csapatáról, de többször is megemlítette, az övé volt a jobb alakulat.
Az Inter kiverte a Chelsea-t, a CSZKA Sevillában nyert, s jutott tovább
A Nerazzurrik kettős győzelemmel harcolták ki a negyeddöntőt.
Londonban másodszor is kirúghatják Mourinhót
Az olasz sportlapok úgy vélik, ha az Inter nem jut tovább ma este a Chelsea ellen, a csapat edzője, Jose Mourinho a nyáron elhagyja az Intert.
Mourinho: nekem nem kell bizonyítanom a Chelsea-nek
José Mourinho az Inter szókimondó edzője megkezdte a nyilatkozatháborút a Chelsea elleni Bajnokok Ligája-meccs előtt.
Malouda: Fontos a jó kezdés az Inter ellen
Már az első pillanattól kezdve nagyon oda kell tennie magát a Chelsea-nek a keddi BL-nyolcaddöntő visszavágón – mondja a londoniak francia szélsője.
Ferguson – Tartok az Arsenaltól
Sir Alex Ferguson szerint az Arsenal jelenti a legnagyobb veszélyt a Manchester United sorozatban negyedik Premier League bajnoki címére.
Balotelli nem játszik a Chelsea ellen
Nem kap bizonyítási lehetőséget a fiatal támadó a londoniak elleni visszavágón a BL nyolcaddöntőjében.
Nyert és élre állt a Chelsea
Alex góljára még volt válasza a West Hamnek, de utána beindult a Chelsea, és végül 4–1-re nyert.
Szerződéshosszabbítás előtt a Chelsea fiatalja
A Chelsea csatára, Fabio Borini tárgyalásokat folytat a Kékek vezetőségével egy új szerződés megkötéséről, állítja a játékos ügynöke.
Joe Cole elhagyná a Chelsea-t
Joe Cole a szezon végén minden bizonnyal elhagyja a Kékeket, akinek kérői készek megvívni érte a “városi” csatát. A két manchesteri együttes, a United és a City is szívesen látná soraiban a Chelsea-ben mellőzött középpályást.
St. Gallen - Az évtized meccse
A St- Gallen honlapján a szurkolók megválaszthatják, mi volt az évtized meccse. Íme a jelöltek:
A Chelsea szélsőjét akarja a PSV és az Ajax is
A Chelsea szélsőjének, Miroslav Stoch-nak a játékjogát szeretné megszerezni mindkét holland óriás, a PSV és az Ajax is
Sorsoltak az FA-kupában
Vasárnap délután kisorsolták az FA-kupa eldöntőinek párosításait. A címvédő Chelsea az Aston Villával, míg a csődeljárás alatt álló Portsmouth a Fulham–Tottenham meccs győztesével mérkőzhet.
Legjobb négy között a Chelsea is
Míg a játéknap első összecsapásán fordulatokkal színesített játékot láthattak a nézők az FA-kupában, addig a második mérkőzésen simán győzött, és így továbbjutott az elődöntőbe a Chelsea az egyébként korábban már így is meglepetést meglepetésre halmozó Stoke City ellen.
Ballack: Bizonytalan a helyzetünk, de otthon erősebbek vagyunk
A Chelsea német középpályása nehéz visszavágóra számít a BL-ben.
Pato nem zárkózik el a Londonba költözéstől
Nemet mondott Bridge és Terry a PFA főtitkárának
Moratti áradozott az Interről
A Nerazzurrik elnöke maximálisan meg van elégedve a Chelsea ellen mutatott teljesítménnyel.
Ancelotti kivár Cech állapotával kapcsolatban
A Chelsea menedzsere, Carlo Ancelotti felfedte, hogy Petr Cech vádlisérülést szenvedett az Inter elleni vereségük alkalmával, de nem tud semmi biztosat mondani azzal kapcsolatban, hogy mennyi időre dőlt ki.
Lampard: Jobbak voltunk
A Chelsea középpályása egy elmaradt 11-est kér számon a játékvezetőn.
Győzött az Inter, de jó helyzetben a Chelsea
A José Mourinho vezette Inter a portugál edző korábbi csapatát, a Chelsea-t fogadta ma este a Giuseppe Meazza Stadionban. A hazaiak Diego Milito góljával már a harmadik percben megszerezték a vezetést, amit az első félidő végéig meg is őriztek. A második játékrész elején aztán a vendégek Salomon Kalou révén egyenlítettek, ám négy percen belül Esteban Cambiasso ismét a hazaiakat juttatta előnyhöz. A két csapat tagjai nem féltették egymást a belépőknél.
Carrick hisz a bajnoki címben
A Manchester United középpályása, Michael Carrick szerint az Everton elleni 3-1-es vereségük sokkolta csapatát - azonban kijelentette, hogy a bajnoki címvédő még mindig hisz az újabb aranyéremben.
Ancelotti: Szinte egész Olaszország nekünk drukkol
A Chelsea menedzsere utalt a Nerazzurrik népszerűtlenségére.
Cech immunis Mourinho lélektani hadviselésére
A Chelsea kapusa és a többi játékos is hozzászokott már Mourinho kis verbális játékaihoz, egyiküket sem befolyásolja igazán a BL-meccs körüli felhajtás.
Cech: Drogba megdöntheti a rekordját
A Chelsea kapusa szerint csapattársa, Didier Drogba megdöntheti saját 33 gólos rekordját.
Mourinho tiszteletet vár volt játékosaitól
Mourinhót bántaná, ha a Chelsea futballistáinak külön örömet okozna az általa vezetett Inter legyőzése.
A Chelsea könyörtelenül kihasználta az MU botlását
A takaréklángon működő Kékek megverték a bátran futballozó Wolvest, elsősorban tökéletes helyzetkihasználásuknak köszönhetően.
Megpróbálták kirabolni Ashley Cole-t
Rablótámadás érte otthonában az angol válogatott és a Chelsea védőjét, Ashley Cole-t, miközben aludt.
Figyelmezetést kaptak a Chelsea játékosai
A vezetőség szerint nem szerencsés, hogy a Chelsea játékosaival van tele a bulvársajtó.
Hiányzók a Chelsea-nél
Sem Lampard, sem Alex nem léphet pályára hétvégén.
Joe Cole távozhat a Chelsea-től
Cech a Chelsea-ben fejezné be pályafutását
A londoniak kapusa a Stamford Bridge-en maradna még legalább egy évtizedig, amennyiben ugyanolyan magas szinten tud teljesíteni, mint amilyenben a legutóbbi hónapban védett.
Drogba: jobb akarok lenni
Didier Drogba a Chelsea csatára már így is remek formában játszik ebben a szezonban, de elmondta, tovább akar fejlődni.
Terry elismeri hibáit
A Chelsea csapatkapitánya, John Terry elismerte, hogy ő hibázott a hét közi Everton elleni vereség alkalmával mindkét hazai gólnál.
FA-kupa, 5. forduló: szombati összefoglaló
A Chelsea egy meglepően harcos Cardiff City ellen vívta ki a továbbjutást, a Stoke újrajátszásra kényszerítette a Manchester Cityt, a Portsmouth kiütötte a Southamptont. A Birmingham City fordulatos mérkőzésen győzte le a Derbyt, a Reading pedig döntetlenezett a West Bromwich Albionnal, pedig már 10 másodperc után gólt szerzett.
Mindent megtett a Cardiff, de kiesett
A mérkőzés hetvenedik percéig benne volt a mérkőzésben a meglepetés, de a jobb játékosokból álló Chelsea megérdemelten jutott tovább.
Ancelotti figyelmeztette csapatát
Carlo Ancelotti figyelmezette a Chelsea egész keretét, hogy könnyen bárki a csapaton kívül találhatja magát, ha magánélete kihatással van a pályán nyújtott teljesítményére.
FA-kupa 5. forduló, beharangozó
Két kulcsjátékosát is nélkülöznie kell a címvédő Chelsea-nek. Az FA-kupa ötödik fordulójában a Cardiff Cityt fogadják a Stamford Bridge-en.
Terry a Wolves ellen tér vissza
A Chelsea menedzsere, Carlo Ancelotti számít John Terry visszatérésére, jövő hétvégén a Wolverhampton Wanderershez látogatnak.
Ancelotti szerint nem szabad leírni az Arsenalt
A Chelsea menedzsere, Carlo Ancelotti szerint londoni riválisuk, az Arsenal még továbbra is esélyes a Premier League bajnoki címéért folytatott versenyfutásban.
Kérdéses lehet Ashley Cole vb-szereplése
A Chelsea bejelentette, hogy Ashley Cole előreláthatólag három hónapig nem léphet pályára, miután szerda este bokatörést szenvedett.
Ashley Cole hetekre kidőlhet
A Chelsea védője, Ashley Cole aggódó várakozás elé nézhet, miután vizsgálat vár rá, hogy kiderítsék, milyen mértékű sérülést szenvedett a tegnapi Everton elleni bajnokin.
Újra versenyben az Arsenal
Az Arsenal a szerdai forduló nyertese a Premier League-ben. Arsene Wenger fiai felnőttek a feladathoz, és nyíltsisakos küzdelemben legyőzték a karácsony óta veretlen Liverpoolt. A „nagyok" pontokat hullajtottak.
Ancelotti engedélyezi Terry pihenőjét
Carlo Ancelotti megerősítette, hogy engedélyezte a Chelsea csapatkapitánya, John Terry távolmaradását hétvégi mérkőzésükről.
Drogba: Terry mellett állunk
Didier Drogba, csapata Arsenal elleni 2-0-s győzelme után kijelentette, a Chelsea összes játékosa kiáll John Terry mellett.
Drogba-dupla zabolázta meg az Arsenalt
Visszavette a vezetést a bajnoki táblázaton a Chelsea, miután Didier Drogba két góljával 2-0 arányban legyőzték az Arsenalt.
Tisztázták a Chelsea-t
Visszavonásra került, a FIFA által a Chelsea-re kiszabott átigazolási tilalom, miután az angol egyesület megegyezett az RC Lens-szal, Gael Kakuta átigazolásának ügyében – jelentette be csütörtökön a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS).
Ancelotti: javítani kell a védekezésünkön
Carlo Ancelotti, a Chelsea menedzsere elmondta, javítaniuk kell a pontrúgások elleni védekezésen.
Deco: Drogba a világ legjobb csatára
Az Arsenal sorozatban a harmadik rangadóját játssza hétvégén a Premier League-ben. A Villa elleni vérszegény 0-0 után először kaptak ki az Emirates-ben a ManUtd-től, most pedig a listavezető Chelsea-hez látogatnak. Deco máris megkezdte a lélektani hadviselést…
Nem élt a lehetőséggel a Chelsea, menekül a Hull
A 21. fordulóból elmaradt mérkőzést pótoltak kedd este a Premier League-ben. A Hull City a kiesés elől, a Chelsea az üldözőktől próbált "menekülni" az összecsapáson… John Terry, a botrányba keveredett angol válogatott labdarúgó a kezdőben kapott helyet a találkozón.
Ancelotti: Terry marad a kapitány
Carlo Ancelotti, a Chelsea menedzsere elmondta, nem érdekli, mint írnak az újságok a játékos magánéletéről, ő még mindig megbízik benne.
Nehezen ugyan, de nyert a Chelsea
A játéknap utolsó mérkőzésén a listavezető Chelsea a 18. Burnley-hez látogatott, s bár a vártnál jóval nehezebben, de végül mégis nyerni tudott.
Ashley Cole-t elítélték gyorshajtásért
A Chelsea sztárja 4 hónapig nem vezethet autót, mivel 166km/h-val száguldott ott, ahol csak 80km/h-val lett volna szabad hajtani.
Carvalho: a formánkkal üzenünk a többieknek
A Chelsea védője szerint jelenlegi formájuk egyfajta üzenet az őket üldözők felé.
Lampard kapta a futballszakírók idei elismerését
A Chelsea középpályása söpörte be a Futball Szakírók Szövetségének (FWA) idei Tribute díját a londoni Lancester Hotelben tartott gálán.
Hiddink visszatér Angliába?
Hogy vajon a felröppent hír mögött az edző önmenedzselési stratégiája húzódik, vagy csak szimplán véletlen egybeesés ez Rafa Benítez ingó-bingó kispadjával, azt az olvasóra bízzuk.
Véghajrá a Premier League-ben I. rész
Végéhez közeledik a Premier League 2009/2010-es szezonja, amely talán minden eddigi kiírásnál élesebb és küzdelmesebb csatát hozott az angol futballt...
Venni vagy nevelni?
Örök kérdés a mai modern fociban: Ha valaki eredményes csapatot akar összehozni, akkor (persze ha az anyagi helyzete lehetővé teszi) vásároljon inkább drága,...
LEGFRISSEBB HÍREK