Hol vagyok?       Cikkek listázása   >>  
twitter    facebook   
Regisztráció
Hírlevél
Kapcsolódó cikkek a(z) "Budapest Honvéd" kulcsszóra:



Nyolc góllal küldték haza a Honvédot

A Budapest Honvéd-MFA U19-es labdarúgócsapata kiütéses, nyolcgólos vereséget szenvedett az orosz Krasznodar vendégeként az UEFA Ifjúsági Liga bajnoki ágának második fordulójában.





Újra hazai pályán vesztett pontokat a Honvéd

A múlt heti, Diósgyőr elleni találkozóhoz hasonló koreográfia után vesztett újra pontokat hazai pályán a címvédő.





Remek meccset játszott egymással a Honvéd és a Diósgyőr

Ember- és gólhátrányból fordított bajnok, mégsem tudott nyerni.





Varga József: Nem a Honvéd a mérkőzés esélyese, de…

A Budapesti Honvéd korábbi válogatott balhátvédjét természetesen a mai BL-selejtezőről kérdezzük, de felidézzük többek között a Belgiumnak lőtt emlékezetes gólját, amelynek immár – hogy repül az idő! – 35 éve…





A Honvéd továbbjutásában bízva!

A mai nap a Bajnokok Ligája 2. selejtezőkörének visszavágóira kerül sor – magyar érdekeltséggel…





Rajt az NB I-ben, pályán a bajnok is (szombati program)

Három NB I-es meccsből kettőt a tv is ad, és néhány topklubnak is lesz felkészülési meccse.





Honvéd: reális esély a továbbjutásra





Pályán a Honvéd!





Hogyan juthat tovább a Honvéd?

Erik van der Meer, a Budapest Honvéd vezetőedzője szerint nem az egyéni képességek, hanem a csapatjáték döntheti el a továbbjutást az izraeli Hapoel Beer-Sheva elleni labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtezőben.





Brutális pénzeket kereshetnek a magyar kupacsapatok!





A Loki-játékosok fizetik a B-közép sörét!

Nem mindennapi gesztus.





Korábbi Bundesliga-bajnok a Honvédnál!

Az új szakmai igazgató a márciusban távozott Jasper de Muijnck utódja lett. 





Botlott a Vasas, nyert a Honvéd

Az angyalföldiek Újpesten nem bírtak a sereghajtóval.





Mit akarnak a kínaiak a Honvédtól?

Motivációkutatás magas fokon. Bodnár Zalán jegyzete.





Kínai kézbe kerülhet a Honvéd

Az első csapat mellett az akadémiára is szemet vetettek.





Válogatott játékost igazolt a Honvéd – hivatalos!

Eldőlt: Laczkó Zsolt Kispesten folytatja a pályafutását.





Davide Lanzafame Détári Lajos nyomdokain!

A Honvéd olasz légiósa nem mindennapi sorozatot produkál.





Kis híján megégett a Fradi a Honvéd ellen

3-0-s előnyt engedett ki csaknem a bajnok. 





Hemingway: Az MLSZ bevezeti a futballjobbágyságot

George F. Hemingway, a Budapest Honvéd FC tulajdonosa rendkívül kritikusan fogalmazott a Sport TV Mai helyzet című műsorában az MLSZ új, utánpótláskorú labdarúgók átigazolására vonatkozó szabályozásával kapcsolatban. 





Hemingway szerint a Bp. Honvéd SE-nek semmi köze Puskáshoz (videó)

Mint arról korábban beszámoltunk, a Budapest Honvédot üzemeltető Honvéd FC Kft. jogerősen pert veszített a FourFourTwo-val szemben, amelyet egy publicisztika miatt indított. 





Tovább menetel a Fradi, egyre nagyobb bajban a Honvéd!

Szombat kora délután öt találkozót rendeztek az NB I-ben.





Csatárokat igazolt a Budapest Honvéd

Többek között két csatárral erősített a Budapest Honvéd labdarúgócsapata, amely a nyolcadik helyről várja az OTP Bank Liga hétvégi tavaszi folytatását.





Youla a rasszistákról: „Sajnálom őket, mert..."

A Budapest Honvéd - Paksi FC mérkőzés előtt többek között arról nyilatkozott a kispestiek légiósa, érte már-e atrocitás a bőrszíne miatt... 





90 éves lenne Bozsik József, koszorúzás a kispesti stadionnál

Fia, Bozsik Péter és családja kispesti akadémistákkal emlékezett meg a legendás futballistáról. 





Kemenes Szabolcs grundkalandjai

Legendás grundok című sorozatunkban a kispesti kapusról olvashatsz.





Ilyen lesz a Honvéd új stadionja (fotók)

Várhatóan 2016-ban felépül a Budapest Honvéd új stadionja, a látványtervek már készen vannak.





Pakson is kikapott a Vidi, a Vasas nyerte a pesti rangadót

A Debrecen pedig elkapta az MTK-t.





Vécsei a Honvédból a Serie A-ba igazolt!

De a Bologna állítólag rögtön tovább is adja a harmadosztályú Leccének.





Hatgólos csata Kispesten

3-3-at játszott a Honvéd a Debrecennel.





A bajnok után a bronzérmest is elkapta a Honvéd

Vernes gólja döntött.





Bajnokverés Kispesten

A Budapest Honvéd hazai pályán 1-0-ra nyert a címvédő Videoton ellen.





A legjobb hatba vágyik a Honvéd





A Honvéd az első!

A Budapest Honvéd vezetősége már reagált is az MLSZ közleményére...





A Dunaújváros a második kieső

A forduló előtt még három csapat is kieshetett volna. Persze, a Dunaújváros volt a legrosszabb helyzetben, hiszen nekik nem volt elég nyerni, a Haladásnak ki is kellett volna kapnia. A három mérkőzés egy időben kezdődött.





Somália gólja ezüstérmet jelent a Fradinak

A Honvédnak még izgulnia kell a kiesés elkerüléséért.





Fél lábbal már a Ligakupa döntőjében is ott van a Fradi

A zöld-fehérek 3-0-ra verték meg a Honvédot.





Puskás-póló hozott szerencsét a Honvéd edzőjének

Marco Rossi a meccsen zakóban van, de a sajtótájékoztatóra a kabalapólóját veszi fel. 





Ha Kispesten ilyenek a jó igazolások, milyenek a rosszak?

George F. Hemingway kilenc új, nevesincs légióst mutatott be a bajnokság előtt. A Honvéd tulajdonosa akkor azt mondta, amióta Kispesten van, sosem sikerült még ilyen jól az átigazolási szezon. Az új játékosok közül az elmúlt fordulóban egy játékos volt kezdő, de a mifocink.com utánanézett annak is, , hogyan teljesítettek a többiek. Megdöbbentő adatokat találtak.





Békés döntetlen Kispesten

1-1 lett a Honvéd-Diósgyőr. 





Hat hónap után nyert újra a Honvéd

Marco Rossi csapata Szombathelyen nyert 3-1-re.





Ligakupa: Hetet vágott a Fradi az SZTK-nak

A Honvéd és az MTK is előnyben van.





Keddi izgalomhegyek: folytatódik a Ligakupa!

A negyeddöntők jönnek, pályán a Fradi is.





Marco Rossié a hétvége (el sem hangzott) nyilatkozata

Mint minden hétfőn, ezúttal is megválasztjuk az elmúlt hét edzői nyilatkozatát. Választásunk most a Budapest Honvéd olasz vezetőedzőjének meccs utáni megszólalására esett.





Vierchowod : Mindent megteszek, hogy a Honvéd újra régi fényében ragyogjon

Mint az két héttel ezelőtt kiderült, a játékosként Bajnokok Ligáját és világbajnoki bronzérmet is nyerő Pietro Vierchowod lett a Budapest Honvéd vezetőedzője. Az olasz tréner ma bemutatkozott a nyilvánosságnak.





Megnyitották a Kispesti Futball Házat

Szerda délután megnyitották a Kispesti Futball Házat, amely a XIX. kerület labdarúgóklubjának állít emléket.





Így nyert a Honvéd a Nagyerdőben

Mint arról beszámoltunk, a Budapest Honvéd kissé elrontotta a Debrecen ünnepét. Most meg is mutatjuk, hogy...





Kanta-dupla, Honvéd-zacsi

Kanta József két gólt szerzett a Budapest Honvéd elleni meccsen, az MTK így megnyerte az összecsapást. A Honvéd pedig sorozatban nyolcadik vereségét szenvedte el.





Veretlenül, Franciaországba!

A Budapest Honvéd U17-es csapata ismét meghívást kapott az idén 58. alkalommal megrendezésre kerülő Croix Nemzetközi Labdarúgó Tornára.





Rossi után Bonazzoli és Lupoli sem kell a Honvédnak

Hétfőn lemondott Marco Rossi, a Budapest Honvéd vezetőedzője, már pedig az is kiderült, hogy a csapat két olasz játékosa, Bonazzoli és Lupoli is mehet, amerre lát.





Lemondott Marco Rossi

Szűkszavú közleményt adott ki a Budapest Honvéd.





Mini-derbi

Két, ellentétes tavaszt produkáló csapat játszik ma egymással a Bozsik stadionban. A Honvéd jól kezdte az idei évet, de az elmúlt fordulók botladozási miatt már-már elérhetetlen távolságba került a csapat számára a dobogó. A Ferencvárosnál épp más a helyzet, hiszen a zöld-fehérek nehezen nyertek először Doll-lal, ám az utóbbi idők jó eredményeinek - na meg a riválisok botladozásainak - köszönhetően még elérhető számukra a dobogó. Na de mit gondol a mai meccsről a két edző.





George F. Hemingway: Marco Rossi csak a szokásos szamárságait mondta el!

- Nem tudom, hogy tényező vagyok-e a magyar futballban? Ha valóban így van, akkor remélem, pozitívan tudom befolyásolni a honi labdarúgás jövőjét. A Honvéd szurkolóit szeretem, ők számunkra a legfontosabbak. Ha a „megosztó személyiség” kifejezés azt jelenti, hogy a rasszistákat, nyilasokat, antiszemitákat, cigányozókat, a családokat elriasztó bumburnyákokat, és a részeg suhancokat nem tartom szalonképes társaságnak a Bozsik stadionban, akkor igen, ezt vállalom. Különben aki ismer, nem mondhat mást, mint hogy mindenkit tisztelettel, udvariasan, és megfelelő alázattal kezelek - mondta George F. Hemingway a mifocink.com-on.





Dobogón a Haladás

A Haladás Hrepka Ádám duplájával 2-0-ra legyőzte a Budapest Honvédot, és ezzel fellépett a dobogó harmadik fokára.





Nem elérhetetlen a dobogó

A Honvédnak és a Haladásnak sem elérhetetlen a dobogó harmadik foka. Kedvezőbb helyzetben a szombathelyi gárda van, ám ma egymás ellen játszik a két csapat.





Marco Rossi: Bocsi

Levelet hozott a posta. Természetesen elektronikus úton. A feladó Marco Rossi, a Honvéd vezetőedzője. A címzettek a Honvéd-szurkolók.





Hat éve az első diósgyőri siker Kispesten - videó

A Diósgyőr hátrányból fordítva Futács Márkó és Zoran Kosztics góljaival 2-1-re győzött a Budapest Honvéd vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 23. fordulójának első szombati mérkőzésén. Ilyenre több mint hat éve nem volt példa.





Kitavaszodott Mezőkövesden

Kevesen gondolták, hogy a nem épp világverő formában lévő Mezőkövesd a Honvéd ellen szerzi meg első tavaszi győzelmét. Pedig ez történt.





Kemenes Szabolcs: ez kettős mérce!

Kemenes Szabolcs, a Honvéd kapusa saját Facebook-oldalán fakadt ki, amiért Julian Jennert, a Ferencváros légiósát csak három meccsre tiltotta el az MLSZ. Tegyük hozzá, van némi igaza, hiszen Kemenest korábban, ennél kicsit enyhébb kiállításért hosszabb időre tiltotta el.





Meggyalázták Fekete László emlékét a Honvéd-szurkolók





A Honvéd otthon gyűrte le az Újpestet

Hazai pályán legyőzte a Budapest Honvéd az Újpestet a labdarúgó OTP Bank Liga 18. fordulójának első szombati mérkőzésén.





MTK-Honvéd: Csak névre szóló jegyekkel lehet bemenni a meccsre

Fokozott kockázatú az MTK Budapest – Budapest Honvéd mérkőzés, ezért a hatályos jogszabályok szerint a 2013. november 9-én, szombaton 20 órakor megrendezendő mérkőzésre csak névre szóló jeggyel lehet belépni a Hidegkuti Nándor Stadionba.





Kitiltva

A Budapest Honvéd FC november 1-i hatállyal egy személyt, aki a múlt heti Kemecse SE – Budapest Honvéd FC Magyar Kupa mérkőzés után viselkedésével szégyent hozott a Budapest Honvédra és a kispesti szurkolókra, két évre kitiltotta a Bozsik Stadionból és a Budapest Honvéd idegenbeli mérkőzéseiről is - szól a Budapest Honvéd közleménye, melyet szó szerint közlünk.





Eszméletlenre verték Bojinovot

Néhány nappal ezelőtt még a Budapest Honvéddal hozták szóba Valerij Bozsinovot, akit pénteken eszméletlenre vertek Szófiában.





Gert Heerkes érkezik a Honvéd akadémiájának élére

2013. november 1-vel új szakmai igazgató érkezik a Magyar Futball Akadémiára Gert Heerkes személyében.





Mert az ajtó nem üt vissza – és gólt sem szerez!

Valamilyen komoly, gondolkodást és normális viselkedést megbénító kór söpör végig az NB I-ben szereplő néhány légióson. Úgy gondolják, ha már a pályán nem sikerült nyerniük, szétrúgnak valamit a lefújás után. Jenner most egy ajtót választott.





Büntetőből megy

A Budapest Honvéd két büntetőt értékesítve, a játékvezető asszisztálása mellett helyenként kifejezetten durván játszva 2-1-re legyőzte a Haladást.





Olaszok hihetetlen kalandjai Kispesten – vagy inkább hihetetlen olaszok kalandjai Kispesten

Valahogy Kispesten minden évben sikerül kiválasztani egy olasz futballistát, aki belekeveredett az itáliai bundabotrányba. Szinte még el sem ült a Davide Lanzafame tavaszi NB I-es szereplésének botránya, máris itt van a kameruni Thomas Hervé Job Iyock, akit el is tiltották Olaszországban – igaz, a játékos megfellebbezte a döntést, és meg is nyerte a pert.





Az olaszok szerint Bozsinov a Honvédba igazol

Meglepő hírt közölt az olsza itasportpress.it  weblap, mely szerint sztárjátékos érkezhet a Budapest Honvédhoz.





Nem lesz többet szurkolás a Honvéd meccseken

Érdekes közleményt hoztak nyilvánosságra a Honvéd-szurkolók. A fanatikusok és a klubtulajdonos között ugyanis olyannyira elmérgesedett a viszont, hogy a drukkerek elmondták, többé nem lesznek jelen szervezett formában a Bozsik stadionban.





Mezőkövesdi győzelem a Bozsikban

Véber György meglepte a Honvédot, és bár a hazai védők is kellettek a gólokhoz, a Mezőkövesd 2-0-ra legyőzte a Budapest Honvédot a Bozsik Stadionban.





A Honvéd bezárja a Kispest-szektort

Az UEFA igen szigorú büntetést szabott ki a Bp. Honvédra a Vojvodina elleni, két Európa-liga mérkőzéssel kapcsolatos szurkolói skandálások miatt. Az európai szövetség ítélete szerint a Bp. Honvéd soron következő két nemzetközi kupameccsét zártkapuk mellett kell lejátszania. Ezen kívül 50 ezer eurós büntetés is kapott a klub.





Igazi “szerelőzsenit” igazolt a Honvéd!

A Bp. Honvéd leigazolta a panamai válogatott Aníbal Codoy-t. Az idei Arany-kupán is szereplő, és ott ezüstérmet szerző védekező középpályás nem mindennapi szerelő-készséggel rendelkezik, emellett parádés labdákat tud adni. (Mindezt a csatolt videó is bizonyítja)





Hirtelen elhunyt a Honvéd saját nevelésű védője

26 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Kovács Zoltán a Bp. Honvéd egykori játékosa. A klub saját nevelésű védője a 2005-2006-os bajnokság első fordulójában a Sopron FC ellen mutatkozott be az NB I-ben.





Két gól, és más semmi

A Paks a Videoton elleni vereséget szerette volna feledtetni a szurkolókkal, míg a Hovéd a Puskás Akadémia legyőzése után újabb pontokat szeretett volna szerezni. Unalmas döntetlen lett a vége.





A Honvéd nem sok esély adott a Puskás Akadémiának

A Honvéd nyerte a nyeretlen csapatok mérkőzését, miután a kispestiek hazai pályán 3-0-ra legyőzték a Puskás Akadémia csapatát.





Nyeretlenek egymás ellen a Bozsik Stadionban

Nyeretlen csapatok játszanak egymás ellen a Bozsik Stadionban, ahol a Puskás Akadémia FC vendégszerepel. Amíg a hazaiak edzője egyelőre csak álmodozik a minőségi játékosokról, addig a vendégekhez lényegében minden héten érkezik egy új, meghatározó játékos. Lehet, hogy ez lesz a döntő?





Békés budapesti klasszikus

Döntetlenre (1-1) végzett egymással az Újpest és a Honvéd a Megyeri úton.





Egy gól, és 90 perc unalom

Bár 53 percig emberelőnyben játszottak a pápaiak Kispesten, a győztes gólt csak a 88. percben sikerült megszerezniük az így két vereséggel rajtoló Budapest Honvéd ellen.





Rossi szerint előbb a fiatalságukat kell legyőzni, Tóth Bálint pontokra számít

A Budapest Honvéd 18 óra 30 perckor a Bozsik Stadionban fogadja a Pápát. Az előző bajnokságban a hazaiak könnyed győzelmet arattak, ám Marco Rossi vezetőedző szerint ebből semmilyen következtetést nem szabad levonni.





Új szerzeményei győzelemre vezették a Kecskemétet

A Kecskeméti TE története első NB I-es nyitómérkőzését megnyerve, nyári szerzeményeinek vezérletével megérdemelten győzte le az Európa Ligából hétközben kiesett Honvédot.





A szurkoló véleménye - II. rész

Kupacsapataink gyalázatos szerepléséről mi már elmondtuk a véleményünk. Most a szurkolókon volt a sor. Felhívásunkra összesen 46 vélemény érkezett, így azt részletekben osztjuk meg olvasóinakkal. Íme, a második rész.





A szurkoló véleménye - I. rész

Kupacsapataink gyalázatos szerepléséről mi már elmondtuk a véleményünk. Most a szurkolókon volt a sor. Felhívásunkra összesen 46 vélemény érkezett, így azt részletekben osztjuk meg olvasóinakkal. Íme, az első rész.





Honvéd: Jöhetnek a lányok

Az MLSZ rendelkezése értelmében, ettől az évtől kezdve minden NB I-es klubnak női U15-ös csapatot is kell indítani a korosztályos bajnokságban. A Budapest Honvéd azonban megállapodott a klubot megkereső Hegyvidék elöljáróival, így a Honvédhoz kerül a teljes lány utánpótlás, és az NB I-ben negyedik helyen végzett felnőtt női csapat is.





Rossi: Nehéz bármit is mondani

Mint arról korábban beszámoltunk, a Budapest Honvéd gyalázatos játékot bemutatva, hazai pályán is 3-1-es vereséget szenvedett a Vojvodinától, és ezzel simán kiesett az Európa ligából. Marco Rossi szerint az vezetett a kettős vereséghez, hogy a nyáron gyengült a Honvéd játékoskerete.





Mindhárom magyar kupameccs látható lesz a televízióban

Eldőlt, hogy mindhárom, még versenyben levő magyar futballcsapat mérkőzéséről lesz élő televíziós közvetítés.





A szerb nagykövethez fordult a Budapest Honvéd

Gács Pál, a Honvéd ügyvezetője levelet írt Szerbia magyarországi nagykövetének. A sportvezető szerint a szerb hatóságok megengedhetetlenül bántak a magyar drukkerekkel a Vojvodina elleni idegenbeli kupameccsen. A levelet változtatás nélkül közöljük.





Vannak, akik ingyen nézhetik meg a Honvéd meccseit

A 18 év alatti és 65 év feletti szurkolók a jövőben ingyenesen tekinthetik meg a Budapest Honvéd hazai mérkőzéseit, A kedvezmény a Vojvodina elleni mérkőzésre is érvényes.





Marco Rossi: Csalódott vagyok

Mint arról korábban beszámoltunk, bár a Budapest Honvéd majd 70 percet emberelőnyben játszhatott, végül 2-0-s vereséget szenvedett a Vojvodina otthonában. Marco Rossi a mérkőzés után elmondta, nagyon csalódott az eredmény miatt.





Honvéd vigyázz! Oumarou életveszélyes

Rossi szerint Oumarou a Vojvodina legveszélyesebb játékosa, ráadásul a szerb védelem is stabil lábakon áll. 





A Debrecen és a Honvéd javíthat

Az Európa Liga másdik selejtezőkörében a Debreceni VSC és a Budapest Honvéd kárpótolhatja a magyar szurkolókat a Győri ETO FC tegnapi fájó veresége után





A Honvéd légiósa szerint a Vojvodina az esélyes, de...
 





1-13: Miért igazolt a Cseliktől a Kecskemét?

Mint arról már korábban már beszámoltunk, a Budapest Honvéd 13-1-es összesítéssel búcsúztatta montenegrói ellenfelét az Európa Ligából. Adott a kérdés: vajon mi győzte meg a Kecskemét stábját egy középpályás igazolásáról?





Lanzafame: Vádalku, tizenhat hónapos eltiltás

Vádalkut kötött, és tizenhat hónapos eltiltást kapott a tavasszal a Budapest Honvédban szereplő Lanzafame, aki a 2008-as Bari–Treviso (0–1) és a 2009-es Salernitana–Bari (3–2) mérkőzések előtt fogadott el pénzt azért, hogy a meccseken az előre megbeszélt eredmény szülessen.





Holender a BL-be vágyik

A Cselik Niksics elleni Európa-liga mérkőzés legjobb kispesti játékosa egyértelműen Filip Holender volt. A Honvéd tehetsége beszélt a Cselik elleni meccsekről és a Vojvodináról is.





Honvéd-Vojvodina – egyszer már sikerült (videóval)

A Budapest Honvéd következő ellenfele a Vojvodina lesz az Európa-ligában. A két csapat 1989-ben a BEK-ben már találkozott egymással. Akkor – ha egy kis szerencsével is – a Honvéd jutott tovább.





Banovics akkor sem védett, amikor tudott volna (videóval)

Árnyék vetül a Honvéd gólzáporos győzelmére. Sokan már az idegenbeli meccs után bundát kiáltottak, a csütörtöki 9-0 után napvilágra került videókon pedig látható, a Cselik Niksics kapusa akkor sem akart védeni, amikor erre meg lett volna az esélye.





Képernyőn az EL-visszavágók is





EL: Mindkét csapat szerint a Honvéd az esélyes

Csütörtökön megkezdi szereplését az Európa-ligában a Budapest Honvéd.





Rossi: Nehéz ellenfelet kaptunk

A Honvéd vezetőedzője szerint nem könnyű egy szerb vagy egy montenegrói csapat ellen játszani, ráadásul nagyon keveset tudnak róla. 





Podgorica-Videoton és Cselik-Honvéd az EL-ben!

Eldőlt, hogy a Videoton és a Honvéd is montenegrói ellenféllel mérkőzhet meg az Európa Liga első selejtezőkörében. 





EL: A Debrecen, a Honvéd és a Videoton lehetséges ellenfelei

Hétfőn 13 órától Nyonban sorsolják ki az Európa Liga első és második selejtezőkörének párosításait. 





A Honvéd ellen megszűnt az eljárás, Lanzafame ellen folytatódik

Az MLSZ hivatalos honlapján megjelent közlemény szerint a Budapest Honvéddal szemben indított fegyelmi eljárás megszűnt, míg a Lanzafame Dávid elleni eljárás folytatódik. 





Dúl Hemingway és a sportnapilap háborúja

A Budapest Honvéd tulajdonosa, Hemingway F. György a csakfoci.hu-n vezetett blogjában ismét verbális (ellen)támadást intézett a Nemzeti Sport ellen a Lanzafame-ügy miatt.





Rossi Márk: "Én nem zsoldos vagyok Kispesten!" - Interjú

A vasárnap nagy rangadója a Honvéd-Győri ETO összecsapás a Bozsik-stadionban, este fél hétkor. A kisalföldiek már bajnokként, de három nappal a Debrecen elleni kupadöntő előtt érkeznek Kispestre. Sajátos helyzet. Rossi Márk, a piros-feketék trénere - zsebében az egyéves szerződéshosszabbítással - a maximumot akarja kihozni a bajnok elleni mérkőzésből.





Nike-kupa: „Hozzá kell szokni az európai tempóhoz!”

A Nike-kupa európai fináléja, négy játékos "szemüvegén" keresztül.





Pári Sándor: „Mentalitásban kell a legtöbbet változni”

A Budapest Honvéd U15-ös csapatának edzőjét a Nike-kupa tapasztalatairól kérdeztük.





A Dinamo Zágreb nyerte a Nike-kupa európai döntőjét

A horvátok a szlovén NK Domzale ellen győztek 1-0-ra a döntőben, a torna legértékesebb játékosa a szlovén Jan Mlakar lett.





Nike-kupa: A szerbek elleni győzelemmel 17. lett a Honvéd

Jó százíjjel búcsúzhat a Nike Premier Kupa európai döntőjétől a Budapest Honvéd, miután mindkét helyosztót megnyerve végül a 17. helyen végzett a 20 csapatos mezőnyben.





Nike-kupa: A hollandok ellen tört meg az átok

A rendes játékidőben elért 1-1 után a tizenegyespárbajt 4-1-re megnyerte a Budapest Honvéd a Twente ellen, így a 17. helyért játszhat vasárnap az utolsó helyosztón.





Honvéd: fin(n)ito

A Helsinkitől elszenvedett 3-1-es vereség után utolsó lett csoportjában a Budapest Honvéd a Nike Premier Kupa Ljubljanában zajló európai döntőjében, így legjobb esetben a 17. helyen végezhet az U15-ös tornán – amelyért mindkét hátralévő meccsét meg kell még nyernie.





Honvéd-sors: négy perc alatt megfordult a csata

Közel állt a győzelemhez a Budapest Honvéd a Lokomotiv Moszkva ellen a Nike Premier Kupa harmadik csoportmeccsén, ám az utolsó négy percben kapott két góllal mégis vereséget szenvedett – a srácoknál eltört a mécses, a továbbjutáshoz lényegében már csoda kell.





Nike-kupa: Honvéd-iksz a dánok ellen is

A Bröndby elleni meccs után továbbra is veretlen és nyeretlen a Budapest Honvéd a Nike Premier Kupán.





A Honvéd simán verte a Pécset

Lanzafame és Martinez butasága miatt szinte egy teljes félidőt emberhátrányban játszott, mégis simán legyőzte a Budapest Honvéd a Pécset. 





Hemingway ittasan vette meg a Honvédot

A Sport TV Mai helyzet című műsorában vallott őszintén klubvásárlásáról és a klubjában betöltött szerepéről a Fair Play-díjjal kitüntetett George F. Hemingway, a Budapest Honvéd tulajdonosa.





Lanzafame színészi alakítása pontot ért a Honvédnak

A 76. percig vezetett a Debrecen, ám Lanzafame műesését követően emberhátrányba került, és mindössze egy pontot tudott elvinni a Honvéd otthonából. 





A címvédő Honvéd is nyert a Puskás-Suzuki-kupán

A Puskás-Suzuki-kupa nyitónapjának második mérkőzésén, a B-csoportban a címvédő Budapest Honvéd nem könnyen, de végül 2-0-ra legyőzte a torna újoncát, egyben az első nem európai PSK-résztvevő Melbourne-t. 





A rendőrség közleménye a Honvéd-szurkolókhoz

A hétvégi Budapest Honvéd-Ferencváros találkozó kiemelt kockázatú, ezért a rendőrség több korlátozást is bevezetett. A BRFK közleményét most változtatás nélkül közöljük.





Nyomravezetői díj a Honvéd-huligánokért

A Budapest Honvéd labdarúgóklubja egymillió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel annak, aki információt szolgáltat a múlt szerdán a Győr elleni Magyar Kupa-negyeddöntő visszavágóján több mint négyszázezer forintos kárt okozó huligánokról.





Álomgólokkal iskolázta le a Vidi a Honvédot

Hú, nagyon jó ez a Videoton az új edzővel, José Gomessel! Bár az első negyedórában Davide Lanzafame rúghatott volna néhány gólt, aztán rutinosan felülkerekedett a fehérvári csapat, és meseszerű gólokkal - kiváltképp Kovács István bombája láttán futott össze a nyál a szánkban - fölényes győzelmet aratott.





Tapadjunk a képernyőre!

Kispesten vendégszerepel a Videoton, Pápán a Fradi, Málagában az Atlético, a White Hart Lane-en az Arsenal. Ma sem fogunk unatkozni a tévé előtt.





"Alattomos patkányok" - Honvéd-közlemény





Kink: visszajött, látott, győzött (videó)

Az észt légiós góljával nyert a Győr Kispesten Magyar Kupa-meccsen, Lanzafame büntetőt hibázott.





Honvéd-Győr rangadó a Magyar Kupában

A magyar Kupa-játéknap slágermeccse a Honvéd-Győr rangadó lesz. A bajnoki éllovas zöld-fehérek még nem mondtak le a triplázásról.





Újabb olasz jöhet a Honvédhoz, ezúttal egy balbekk

A TuttoAtalanta.com értesülése szerint a Bp. Honvéd újabb olasz futballistát szerződtet a 21 éves balhátvéd, Nicola Canzian személyében.





Kemenes Szabolcs: Tavasszal meglepetést fog okozni a Honvéd!

A kispestiek kapusa nem bánja, hogy idehaza készülnek fel a tavaszi szezonra.





Közleményben reagált a Honvéd

A napokban cikkek jelentek meg a Budapest Honvéd frissen szerződtetett játékosával, Davide Lanzafamevel kapcsolatban. A tudósítások lényege az a tény, hogy Olaszországban vizsgálat folyik fogadási csalás ügyében két olyan mérkőzéssel kapcsolatban, amelyeken Lanzafame is játszott.





Lanzafame nem ugatja a futballt (fotók)

Davide Lanzafame megérkezett! Nem öreg (25 éves), nem túlsúlyos, nem ugatja a futballt, és valóban a Juventusban nevelkedett. A Budapest Honvéd kiszemeltje letette névjegyét a Bozsik-stadion műfüves pályáján.





Bobál Gergelynek a másik gólja jobban tetszett (videó)

Bobál Gergely már Manchesterben is vendégeskedett a Citynél, mégis fiatal karrierje egyik legszebb állomásának tekinti az Év gólja versenyben elért ötödik helyét.





Kabáték csapattársuk szerelmével szexeltek

Önéletrajzi könyvében az Újpest csatára, Kabát Péter elmeséli, hogy ajánlotta fel az egyik Honvéd-játékos a barátnőjét a csapattársainak, akik egymás után ki is haszálták a lehetőséget.





Nagy nehezen legyűrte a sereghajtót a Honvéd

Most már tényleg NB II-esnek tekinthetjük a Siófokot, a Honvéd pedig keservesen kiharcolt 2-0-s győzelme után az ötödik helyen áll.





Bottone: egy kispesti olasz emigráns a Sky tévében (videó)

Donato Bottone, a Budapest Honvéd új olasz játékosa felkeltette a Sky televízió olasz adása szerkesztőinek figyelmét. Az olasz "emigráns" labdarúgókról szóló sorozatukban ma kerítették sorra a 24 éves, a Juventus primavera csapatából induló jobblábas csatárt.





A Honvéd emberelőnyben sem bírt a Haladással

 

A Budapest Honvéd hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a Szombathelyi Haladással az NB I 15. fordulójának zárómérkőzésén.





Vendéggyőzelem Pakson és a Fáy utcában (videó)

Az abszurd magyar futball lehetetlen helyzeteket produkál. Figyeljük a most következő mondatot: a vendég Budapest Honvéd a fővárosban 3-1-re legyőzte az Egri FC csapatát. Van ilyen? Van. A Kaposvár paksi 2-1-es győzelmében semmi abszurd nincs, csak annyi, hogy kisebb meglepetés. 





Hiányzott a gól, de az nagyon a Győr-Honvéd rangadóról

Helyzetek voltak, szép számmal a Győr-Honvéd találkozón, de gól nem esett, így „csak” három pont a zöld-fehérek előnye a 13. forduló után. 





Kabát közelít a századikhoz (videó)

Az Újpest veterán legendájáról könyv készül, és a góllövőlistán is az élre ugrott.





Rossi: „Jól teljesítettünk, de kezünkben volt a mérkőzés” (videó)

 

Marco Rossi már nem állna félre, az csak a Pécs elleni meccs után merült fel benne.





Daerden: „Az eredmény oké, de az első húsz perc…” (videó)

Jos Daerden, az Újpest edzője felemás érzésekkel beszélt a kispesti rangadóról.





Négy gól és egy piros lap az NB I rangadóján (videók)

Nem bírt egymással a Honvéd és az Újpest az OTP Bank Liga 12. fordulójában. A mérkőzésen kétszer is vezett a házigazda, de a lila-fehérek mindannyiszor egyenlíteni tudtak.





Daerden: a Honvéd szereplése nem a mi problémánk

Az Újpest honlapján beszélt a Honvéd elleni mai, idegenbeli mérkőzésről Jos Daerden. A lila-fehérek vezetőedzője szerint csapata nyerhet, ha úgy futballozik, mint legutóbb Győrben.





Marics duplázott, a Honvéd betlizett

Íme, iskolapéldája annak, hogyan kell egy megnyert meccset elszórakozni. Folytatódik a Honvéd vesszőfutása.





„Karrierem legszörnyűbb 45 perce”

 

Marco Rossi kiakadt játékosaira, ha az ő személye a probléma, hajlandó lelépni.





Kocsis Sándor posztomusz budapesti díszpolgár lesz

Posztumusz díszpolgára lesz Budapestnek Kocsis Sándor, az Aranycsapat, a Ferencváros és a Bp. Honvéd egykori világklasszis labdarúgója.





Mégis Mahacskalába kell mennie a Honvédnak?

Az orosz klub fellebbezést nyújtott be az UEFA határozata ellen, mely alapján nem játszhatná Dagesztánban hazai mérkőzéseit.





Marco Rossi: "Az utolsó csepp vérünkig küzdünk"

A Honvéd vezetőedzője nem ismeri az albánokat, így egyelőre nem tudja, mennyire pozitív a sorsolás a számukra...





Debütált a Honvéd fiatal sztárja

A Budapest Honvéd játékosa a Puskás-Suzuki Kupán hívta fel magára a figyelmet, így a manchesteri próbajáték után Supka Attila vezetőedző kipróbálta őt a felnőtt csapatban.





Három PUSKÁS-SUZUKI KUPA a Honvéd vitrinjében

Nagyon büszkék Kispesten a triplázásra.





Súlyos vádak a Honvéd ellen

A Honvéd közleménye szerint az egész történet "egy beteges ember kitalációja".





Tóth Péter mentett pontot a Haladásnak

Már az első percben vezetést szerzett a Honvéd, de az utolsó pillanatokban elszórakozta a győzelmet a Haladás ellen.





Hátrányból fordítva verte az MTK a Honvédot

Küzdelmes mérkőzésen, a többet kezdeményező MTK megérdemelten aratott 3-1-es győzelmet a Honvéd ellen. Garami József remekül cserélt, hiszen két, csereként pályára küldött játékosa is eredményes volt.





Sem futball, sem gól nem volt Kaposváron

Gyenge színvonalú, küzdelmes, színes lapokkal tarkított mérkőzést vívott egymással a Kaposvár, és a Honvéd. A legnagyobb izgalmakat a lelátói események jelentették, a játékvezető a Honvéd drukkerek pirotechnikai bemutatója okán egy ízben meg is szakította a játékot.





LEGFRISSEBB FOCI HÍREK


További foci híreink »



Bookmark and Share