A három lábú Zebra
Egy lónak négy lába van mégis megbotlik. Ezt szólás-mondást a mi Zebramezes csapatunkra is ráhúzhatnánk. Ám a mi „lovunknak” csak három lába van, így nem csoda hogy megbotlik. A fiatal, tehetséges játékosok, a hűséges lovagok, és a szurkolók. A negyedik láb, a felelős és hozzáértő vezetőség azonban hiányzik.
A következő blog bejegyzésemben próbálom felkutatni, hogy kedvenc csapatom ultárinak gyűlölete a vezetőség iránt mikor indult, mikor csendesedett el, és miért lángolt fel újra mostanában. Ugyanis egyre többet lehet látni tábortüzeket a lelátókon.
Hol kezdődött?
Torinóban és akkor, amikor Giovanni Coboli Gigli és a Juventus igazgatótanácsa a klub 2006. augusztus 31-ei ülésén egyhangúan úgy határozott, hogy mégsem perli be az Olasz Labdarúgó Szövetséget (FIGC) a lazio tartományi közigazgatási bíróság előtt. Már az ülés előtt megjelent néhány szurkoló a székháznál „Egyenes derékkal!” feliratú táblákkal (arra utalt, hogy a Juventus menjen el a végsőkig az igaza bebizonyításáért, ha kell a polgári bíróságig vagy akár az Európai Bíróságig is). Amikor aztán kiderült, hogy hosszas vita végén visszavonta a vezetőség a keresetet elszabadult a pokol, és számunkra, szurkolók számára azóta is tart. A 2006 előtt a világ egyik legerősebb keretével rendelkező csapatunk szétesett, és még mindig nem állt helyre. Na de ne szaladjunk ennyire előre...

Gigli bejelenti, hogy nem perelnek
Hol csendesült el?

Egy év alatt visszatértünk a hűséges sztároknak köszönhetően
Amikor a 2006/07-es B ligás idény után ismét az első osztályba került a csapat minden Juventino óriási terveket szövögetett. Deschampot Ranieri váltotta, az igazolások jóknak tűntek, az ultrák kezdtek megenyhülni. Nézzük kiket is igazolt a Juve:
Sergio Almiron, Jorge Andrade, Domenico Criscito, Vincenzo Iaquinta, Zdenek Grygera, Antonio Nocerino, Hasan Salihamidzic és Tiago.

A két "nagy" erősítés
Egyértelmű erősítést jelenthetett volna ez a keret. De nem jelentett pár játékostól eltekintve. A legnagyobb csalódást Tiago és Almiron okozta (Almiron már januárban kölcsönbe került), Jorge Andrade pedig pár mérkőzés után térdsérülést szenvedett, aminek következtében a hónapokon át tartó bénázás után szerződést is bontott vele a Juventus (itt kapta a porcelántérd becenevet). Ezek az igazolások már alapot adtak Alessio Secco átigazolásokért felelős igazgató támadására. Mindenki úgy gondolta, hogy annak ellenére, hogy Moggi mellett „nevelkedett” nem alkalmas egy ekkora csapat vezetőségébe. Ezt a nézetet csak tovább erősítették azok a pletykák, amely szerint Secco el akarta adni Chiellinit a Manchester Citynek.
Mindezek ellenére a csapatnak jól ment. A szezon végén a harmadik helyen zártak, úgy, hogy legyőzték a Milant, az intert és a Romát is. (Azért azt se feledjük, hogy ekkor még nem kellett nemzetközi kupákban is helyt állni, talán ezért is sikerült ilyen „jól” ez a szezon.)
Hol erősödött fel újra?
A következő szezont már úgy vártuk, hogy esélyünk lehet a bajnoki címre, a hőn áhított Scudettora. Hát nem volt. Tiago továbbra is milliókért padozott, vagy ha nem akkor alibizett. Secco „nagy” igazolásai Amauri, Mellberg, Poulsen, Manninger és Knezevic (kölcsönben) voltak. Ez alapjában sem tűnt túl acélos erősítésnek, de amikor kiderült, hogy Amauri az első hónapok termékenysége után majd 9 hónapig nem talál be, már betelt a pohár. A szezon előtt még azért öröm is ért minket, Juventinokat, ugyanis tehetséges fiatalokat hoztunk vissza: az Empoliból Giovinco és Marchisio, valamitn a Sienaból De Ceglie tért haza. A tél folyamán pedig Secco egyik jó igazolása, Sissoko is csatlakozott, aki hamar a szurkolók kedvencévé vált. A Bl csoportkörből továbbjutottunk, de a Chelsea megállított minket. A bajnokság vége felé aztán becsődölt a Juventus, és ez a széria azóta is tart. Az utolsó két mérkőzésen már Ranieri helyett Ciro Ferrara, egykori Juventus legenda ült a kispadon. Meg is nyertük az utolsó két fordult. Mindenki boldog volt. A szurkolók is örültek, hogy egy igazi Juventino került a csapathoz, ám sokan kételkedtek is a tapasztalatlan edző képességeiben. De hát amikor a szintén nem túl tapasztalt Guardiola mindent megnyert a Barcelonával érdekelt ez valakit?

Tavaly nyáron aztán végre komoly erősítés érkezett Diego és Felipe Melo személyében. Rajtuk kívül még a szurkolók szemében áruló Cannavaro (ez sem volt túl jó pont az ultrák szemében) jött. Aztán a piac zárása előtt még gyorsan megvették nekünk Grosso-t a kiégett világbajnokot, akit azóta sokszor De Ceglie szorít ki. Elkezdődött a bajnokság. A kezdeti lendület gyorsan elfogyott és a szurkolók tábortüzeket kezdtek rakni a nézőtéren, ahol meséltek egymásnak a régi nagy Juventusról, amíg lent szerencsétlenkedett a csapat kiesőjelölt kis csapatok ellen. Több fordulón keresztül nem ment a csapatnak és szinte éveknek tűnt mire a Gigli és Blanc között elhangzott ez a mondtad: „Lehet le kellene váltani Ciro-t?”. Leváltották és azóta a Palermo kivételével nem is talált legyőzőre a Zaccheroni által vezetett Juve. De ez az egy vereség is elég volt arra, hogy a szurkolók a Milan elleni 3-0-ás vereség után ismét elénekeljék az Emberek – Tábortűz című nótáját. Hogy miért? Azért mert a döntetlenek és a győzelmek ellenére sem látjuk azt a Juvetnust, amit szerettünk. Nincs meg az a végsőkig való küzdeni akarás, ami régen ezt a csapatot jellemezte (Spirito Juve). Természetesen vannak kivételek. A fiatal olasz játékosok tudják milyen súlya van ennek a meznek. Azért még fel-fel hangzik a „PAVEL PAVEL NEDVED NEDVED” rigmus is a sorokból, utalva a cseh robot hihetetlen munkabírására. Pótolhatatlan!
Del Piero sem a régi. Akármennyire is fájó kimondani kedvenc játékosomról, hogy eljárt felette az idő, muszáj. Sajnos már túl körülményes és lassú, ennek ellenére óriási szükség van rá. Elképzelni sem tudom van-e élet Del Piero után?!

Egymás kezét fogva talán megtalálják legjobb formájukat
Luciano Moggi – aki miatt egyébként a Serie B-be száműzték a csapatot (már ha tényleg ő miatta történt) – többször is kritizálta a vezetőséget. Legutóbb például, amikor Fabio Capello neve felmerült, mint Zacc lehetséges utódja Lucky Luciano nevetve mondta, hogy a jelenlegi vezetőség mellett kizárt, hogy Capello a Juventusba szerződne. Moggi egyébként azt is elmondta, hogy ő sem térne vissza eltiltásának lejárata után egy ilyen vezetőség mellé (kérdés, hogy a szurkolók szeretnék e ezt).
Az ultrák azt szeretnék, ha egy Juventushoz méltó igazgatóság vezetné a csapatot. Igaz, hogy októberben menesztették Giglit, de az ő helyét az addig általános igazgató Jean-Claude Blanc vette át, akinek aztán tényleg semmi köze a focihoz. Blanc-ot egy dologért becsüljük, azért, mert gazdasági szakemberként kiváló munkát végzett a klubnál. Épül az új stadion, jóformán nincs hitel és a Juventus a világ leggazdagabb klubjai között van.
A gazdagok klubja a 2008-2009-es adatok szerint:
1. (1.) Real Madrid (spanyol) 401,4 millió euró
2. (3.) Barcelona (spanyol) 365,9 millió euró
3. (2.) Manchester United (angol) 327 millió euró
4. (4.) Bayern München (német) 289,5 millió euró
5. (6.) Arsenal (angol) 263 millió euró
6. (5.) Chelsea (angol) 242,3 millió euró
7. (8.) Liverpool (angol) 217 millió euró
8. (11.) Juventus (olasz) 202,3 millió euró
9. (10.) Internazionale (olasz) 196,5 millió euró
9. (7.) AC Milan (olasz) 196,5 millió euró
11. (15.) Hamburg (német) 124,9 millió euró
12. (9.) AS Roma (olasz) 124,7 millió euró
13. (12.) Lyon (francia) 118,9 millió euró
14. (16.) Marseille (francia) 113,5 millió euró
15. (14.) Tottenham (angol) 113 millió euró
16. (13.) Schalke (német) 106 millió euró
17. (-) Werder Bremen (német) 97,7 millió euró
18. (20.) Dortmund (német) 88,1 millió euró
19. (-) Manchester City (angol) 87 millió euró
20. (17.) Newcastle (angol) 86 millió euró
(zárójelben a 2007-2008-as adatok)
Ennek ellenére Blanc nem elnöknek való. A vezetőség próbált javítani helyzetén azzal, hogy a Calciopoli előtt „uralkodó” Moggi-Giraudo-Bettega triád egyetlen bűnösnek nem talált tagját, az egykori Juventus gólvágó Roberto Bettegát visszahívták. Ő jelenleg a klub szinte minden területén jelen van, mint egyfajta tanácsadó. De inkább operatív feladatokat lát el.
Ez még nekünk mindig nem elég. Sokan szeretnénk, ha a a Juventus élén a klubot az „őskor” óta birtokló család, az Agnellik állnának. Nézzük a lehetséges jelölteket:
1.John Elkann
A legendás Gianni Agnellit „ügyvéd úr” (Avvocato) unokája, a FIAT alelnöke és a Juventus részvényeinek nagy többségét birtokló IFIL (Exor) cég elnöke. Gyakran látogatja ugyan a csapat edzéseit Vinovoban, de azért nem töri össze magát, hogy Juventus elnök legyen. Bőven elég neki Olaszország egyik legnagyobb vállalata.

2.Lapo Elkann
John Elkann testvére. Őt sokkal jobban érdekli a foci világa, valamint szereti is a Juventust, ám ő a család fekete báránya. Extravagáns stílusával és különböző szenvedélyeivel (2005-ben majdnem meghalt, amikor egy csoport transzexuális társaságában túladagolta magát) azonban nem lenne megfelelő egy tőzsdén is jegyzet cég vezetésére.

3.Andrea Agnelli
Gianni Agnelli testvérének, Umberto Agnellinek a fia. Umberto volt Gianni halála után 2004-ig a Juventus elnökre, amikor gyomorrákban elhunyt. Andrea nagyon szeretne egyszer apja nyomdokaiba lépni és átvenni az elnöki széket, de jelenleg még más irányú tervei vannak. Nemrégiben nyilatkozta egyébként, hogy elégedett a vezetőséggel, mivel a Calciopoli után azt a feladatot kapták, hogy öt év alatt a régi szintre emeljék a Juventust. Szerinte félúton tartnak, de sorsukról csak az öt év lejárata után döntenek. Ezek szerint ő ezt meg akarja várni.

4.Roberto Bettega
A Juventus egyik legendája. A klub jelenlegi „mindenese”. Nyilvánvalóan azért hívták vissza, hogy a szurkolók kedvében járjanak, de arra nem gondoltak, hogy nem vagyunk hülyék. Egy olyan pozíciót kapott, ahol sok mindenbe nincs beleszólása. Állítólag az igazolások ügyében adhat ugyan tanácsokat, de döntéseket nem hozhat. Talán ő alkalmas lenne a klub vezetésére. Ő tudja mit jelent Juventinonak lenni.

5.Giampiero Boniperti
A klub tiszteletbeli elnöke. Del Piero után a klub legsikeresebb játékosa. A Forza Italia párt elnökhelyettese volt az Európai Parlamentben. A klub igazi legendája, egy példa kép. Igazán alkalmas jelölt, főleg, hogy a szurkolók szerint azért a Juventus kapta a legnagyobb büntetést a Calciopoli botrány kapcsán, mert nem volt elég erős a csapat politikailag. Viszont valószínűleg a jelenlegi igazgatóságot ő sem kedvelné.

6.Alessandro Del Piero
Miért ne? Visszavonulása után – ami remélem még odébb van – betölthetné ezt a posztot, annál is inkább, mivel pont Boniperti mondta róla, hogy ideális elnök lenne. Ki lehetne ideálisabb mint a klub ikonja, csúcsrekordere és Olaszország kedvence?

Na de térjünk vissza a realitások talajára. Jelenleg a francia Blanc az elnök és nem más. Az átigazolásokért Secco felelős. Talán ő még maradhatna is, mert az utóbbi időben azért látványosan javult teljesítménye. Viszont mindenképp szükségünk lenne egy karizmatikus személyre, aki a szurkolók szemében is tiszteletet tud kivívni magának és akire felnéznek. Ha nem akarjuk, hogy a Juventus a középszerűség csapdájába essen sürgős változások kellenek. A tulajdonosnak el kell vinni a Zebrát az állatklinikára és visszavarrni azt a negyedik lábat.

A pad, ahol megszületett a Juve.
(balról haladva Gianni Agnelli, Vittorio Chiusano, Giampiero Boniperti, Umberto Agnelli)
Juve, storia di un grande amore!
Roberto Carlos hozzászólása:
@ Ranlom: barca meccseket szoktál nézni? ott is akadnak ám szép dolgok. :D
Csernus Imre hozzászólása:
Hát én ezt nem vettem észre. Lehet elfogult vagyok, de szerintem nem volt semmi extra. Voltak bírói tévedések, de koránt sem olyan szembetűnő, mint az inter vagy samp meccsein mostanában. De az tény, hogy a Fiorentinát nem nagyon kedvelik mostanában a bírók, se Olaszországban se máshol.
Ranlom hozzászólása:
Lehet hogy rendet kell tenni, de amit a hétvégén láttam, a Fiorentina-Juventus bajnokin az valami gyalázat volt. Így elcsalni egy meccset, nem mindennapi. Egyértelműen kitűnt hogy akkor nem nyerhetett más csak a Juve.
blanketmetal hozzászólása:
valakinek rendet kell tennie, mert az már nem mehet tovább, hogy a Juve így szenvedjen! elnökségi és játékosállományi nagytakarítás kell nekik, mert a Seria A-nak és Európának is szüsége van egy nagyon erős Juventusra!

Régiók
Ligák
Csapatok



Heti tizenegyes - 21. forduló (kiegészítve)
Heti tizenegyes - 21. forduló (kiegészítve)
Heti tizenegyes - 21. forduló (kiegészítve)
Heti tizenegyes - 21. forduló (kiegészítve)
Gyorstipp!