Beckenbauer nem szeretne újításokat
2010-03-10 12:10:46
Franz Beckenbauer, a Bayern München tiszteletbeli elnöke nem tartja sokra a Bayern vezetőedzőjének, Louis van Gaalnak a labdarúgás szabályairól alkotott véleményét.
„Évtizedek óta beszélnek erről, hamarosan még több szakember lenne. De jobb úgy sem lesz. Hagyják a futballt olyan egyszerűnek és tisztának, mint amilyen, minden hibájával együtt” – mondta Beckenbauer a német Bild napilapnak.
Van Gaal korábbi nyilatkozatában többek között a bírók szerepkörének megváltoztatását és a kamera bevezetését támogatta.
Beckenbauer egyértelműen visszautasítja ezeket az ötleteket: „A végén úgyis az embernek kell döntenie, három lassítás, és öt ismétlés megtekintését követően is. Csak ezután lehetne pontosan megítélni a lesállásokat, amiről ugyancsak különböző vélemények születhetnek.”
A „Császár” az Európa-ligában tesztelt gólbírókat egy lehetséges megoldásnak találja a jövőt illetően, egy valamit azonban semmiképpen nem szeretne újításként: kamerákat.
(sport1.de)
Kövess minket Twitteren
Csatlakozz hozzánk Facebookon
Jelentkezz be, vagy regisztrálj, hogy hozzászólhass a cikkhez!
Messi gólt lőtt, a Barca nehezen hozta a kötelezőt
2012-02-05 00:20:14
Priskin-parádé Törökországban
2012-02-04 23:15:37
Hajnal főszerepet játszott a Stuttgart egyenlítésében
2012-02-04 23:14:02
Nullszögből lőtt gól a Schalke-Mainz meccsen – videó
2012-02-04 23:11:51
Zidane és Messi nem játszik egy csapatban
2012-02-04 23:09:40
Drogba duplájával már a négy között az „elefántok”
2012-02-04 22:43:02
Sergio Ramos feje három pontot ért a Madridnak
2012-02-04 22:22:44
A Bayern pontokat hagyott Hamburgban
2012-02-04 20:59:47
Casillas a Facebookon adott tanácsot
2012-02-04 19:50:27
Megszakadt Bogdán sorozata a PL-ben
2012-02-04 18:46:06
Üzenet a Facebookról: Szalai újra megsérült
A magyar játékos saját Facebook oldalán osztotta meg a sajnálatos hírt: az elmúlt...

Régiók
Ligák
Csapatok


