Nem bírt a Lyon a Saint-Etienne-el
2010-03-13 23:33:59
A presztízsének megfelelően igazi rangadót játszott egymással a két csapat. A Lyon csak a hajrában tudta kiegyenlíteni az első félidőben összeszedett egygólos hátrányát.
A 28. forduló egyelőre nem kedvez a nagycsapatoknak, mivel a hat bajnokesélyes közül eddig négy is győzelem nélkül maradt. A Lyon a késő esti rangadón a helyi rivális Saint-Etienne-t fogadta, a nagy kérdés pedig az volt, hogy a Real Madrid elleni BL-siker után hogy bírják fizikailag a terhelést. A Saint-Etienne 1993 óta nem tudott nyerni Lyonban, és most ezt a rossz sorozatot szerette volna megtörni.
Az első félidő saint-etienne-i fölényt hozott, akik főleg Bakary Sako, Gonzalo Bergessio és Riviére révén veszélyeztettek, de a kapuba nem sikerült betalálniuk. A Lyon teljesítménye csak árnyéka volt a szerdai BL-produkciónak. A félidő felénél a vendégek Riviére hatalmas helyzete miatt bosszankodhattak: Bergessio lövését hatalmas bravúrral védte Hugo Lloris, a kipattanó Riviére elé került, aki viszont három méterről nem találta el a kaput. A zöld-fehérek csatára a félidő végén jóvátette hibáját, a bal szélen kitűnően játszó Bergessio beadását fejelte a kapuba, miután lerázta magáról Dejan Lovrent (0–1) .
A Lyon a második félidőben adott választ a fizikumát vitató kérdésekre. A hazaiak teljesen más mentalitással jöttek ki a szünet után, és átvették az irányítást. A szünetben Pjanicsot Lisandro Lopez váltotta, aki friss erőt hozott a támadásokba. Jeremy Toulalan kezdte meg a vendégkapu ostromát egy 22 méteres lövéssel, de Jeremy Janot védte a kísérletet. A Lyon beszorította a Saint-Etienne-t, és sorra dolgozta ki helyzeteit.
A hazaiak helyenként látványosan futballoztak, egy ilyen alkalommal Delgado sarkazta a labdát Govounak, akinek beadására Lisandro érkezett, de közelről leadott lövését remekül védte Janot. A kezdeti lendület ugyan fogyni látszott, de az egyenlítő gólt így is megszerezte López, aki Toulalan beadását fejelte a kapuba (1–1). Claude Puel csapata ekkor új erőre kapott, de ahogy egy hete Boulogne-ban, úgy most sem sikerült megszereznie a vezetést a hajrában. A vendégeknek ráadásul még szerencséjük is volt, hiszen a 84. percben Toulalan fejese a felső kapufán csattant.
Francia bajnokság, 28. forduló, szombati játéknap
Olympique Lyon – AS Saint-Etienne 1–1 (0–1)
Gólok: López (79.), ill. Riviére (38.)
Kövess minket Twitteren
Csatlakozz hozzánk Facebookon
Jelentkezz be, vagy regisztrálj, hogy hozzászólhass a cikkhez!
Messi gólt lőtt, a Barca nehezen hozta a kötelezőt
2012-02-05 00:20:14
Priskin-parádé Törökországban
2012-02-04 23:15:37
Hajnal főszerepet játszott a Stuttgart egyenlítésében
2012-02-04 23:14:02
Nullszögből lőtt gól a Schalke-Mainz meccsen – videó
2012-02-04 23:11:51
Zidane és Messi nem játszik egy csapatban
2012-02-04 23:09:40
Drogba duplájával már a négy között az „elefántok”
2012-02-04 22:43:02
Sergio Ramos feje három pontot ért a Madridnak
2012-02-04 22:22:44
A Bayern pontokat hagyott Hamburgban
2012-02-04 20:59:47
Casillas a Facebookon adott tanácsot
2012-02-04 19:50:27
Megszakadt Bogdán sorozata a PL-ben
2012-02-04 18:46:06
Üzenet a Facebookról: Szalai újra megsérült
A magyar játékos saját Facebook oldalán osztotta meg a sajnálatos hírt: az elmúlt...

Régiók
Ligák
Csapatok


