Alkmaar-gála a Waalwijk ellen
2010-03-13 21:37:10
Az Eredivisie 27. fordulójában a bajnoki címvédő AZ Alkmaar a sereghajtó RKC Waalwijkot fogadta, ám nem volt jó házigazda, ugyanis 6–2-re kiütötte ellenfelét. Az Európa-ligába tartó Utrecht 1–0-ra nyert Venlóban.
Talán egyik, ha nem a legkönnyebb mérkőzése elé nézett a holland bajnokság címvédője az AZ Alkmaar, de a gárda edzője, Dick Advocaat elmondta a meccs előtt, hogy a legnehezebb találkozó lehet ez.
A holland mestert már a 40. másodpercben megcáfolta Mounir El Hamdaoui, aki Rasmus Elm passza után bevette a vendégek kapuját, ám a vendégek Niklas Moisander hibáját kihasználva 8. percben egyenlítettek.
Azonban az öröm csak pár másodpercig tartott, ugyanis Moussa Dembélé 16 méteres lövésével ismét az AZ vezetett. A 21. percben Hector Moreno már a harmadik hazai gólt jegyezte és a szünet előtt még egyszer mattolta a gynege napot kifogó waalwijki védelmet El Hamdaoui.
A második játékrészben már csak az volt a kérdés, hogy a piros-fehérek hány gólla győznek. Jeremain Lens és El Hamdaoui is betalált – ez volt a marokkói 16. bajnoki találata ebben a szezonban – és bár a végén még Derk Boerrigter kozmetikázott az eredményen egy gyönyörű szabdrúgásgólla, a vége fölényes, 6–2-es Alkmaar-győzelem lett.
Venlo–Utrecht
A hazaiak célja, hogy a bajnokság végén a tabella első felében végezzenek, ezért szükségük volt a három pontra.
Az első félidőben sok helyzetet nem láthattak a nézők. Hazai oldalon Ruud Boymans próbálkozott, de lövését védte a Michel Vorm kapus, míg az Utrecht-ből Jacob Mulenga és Ricky van Wolfswinkel kísérletét hárította Kevin Begois.
A második 45 percben is inkább mezőnyjáték folyt, ám a 70. percben Jacob Lensky révén megszerezte a vezetést, és mint később kiderült, a győztes gólt is a vendégcsapat. Az Utrecht győzelmével a második olyan csapat volt ebben a szezonban, aki nyerni tudott Venlóban, és ezzel a sikerével megerősítette helyét a rájátszást érő 7. helyen.
Eredivisie, 27. forduló
AZ Alkmaar–Waalwijk 6–2
Gólszerzők: El Hamdaoui (1., 35., 74.), Dembélé (9.), Moreno (21.), Lens (71.) ill. Ceulaer (8.), Boerrigter (90.)
Venlo-Utrecht 0–1
Gólszerző: Lenski (70.)
Kövess minket Twitteren
Csatlakozz hozzánk Facebookon
Jelentkezz be, vagy regisztrálj, hogy hozzászólhass a cikkhez!
Messi gólt lőtt, a Barca nehezen hozta a kötelezőt
2012-02-05 00:20:14
Priskin-parádé Törökországban
2012-02-04 23:15:37
Hajnal főszerepet játszott a Stuttgart egyenlítésében
2012-02-04 23:14:02
Nullszögből lőtt gól a Schalke-Mainz meccsen – videó
2012-02-04 23:11:51
Zidane és Messi nem játszik egy csapatban
2012-02-04 23:09:40
Drogba duplájával már a négy között az „elefántok”
2012-02-04 22:43:02
Sergio Ramos feje három pontot ért a Madridnak
2012-02-04 22:22:44
A Bayern pontokat hagyott Hamburgban
2012-02-04 20:59:47
Casillas a Facebookon adott tanácsot
2012-02-04 19:50:27
Megszakadt Bogdán sorozata a PL-ben
2012-02-04 18:46:06
Üzenet a Facebookról: Szalai újra megsérült
A magyar játékos saját Facebook oldalán osztotta meg a sajnálatos hírt: az elmúlt...

Régiók
Ligák
Csapatok



