Hol vagyok?       Interjúk   >>  
twitter    facebook    RSS
Regisztráció
Hírlevél

Web-exkluzív

Csak itt olvashatod!

André Villas-Boas

Az elmúlt néhány nap izgalmas volt.
Hát igen, egy kicsit frenetikusra sikerült, ez kétségtelen, mintha egy bomba robbant volna, de a legfontosabb, hogy itt vagyok, és azon leszek, hogy az eddigieknél is fényesebb sikereket érjünk el. Jó érzés visszatérni egy olyan klubhoz, ahol ismerem az embereket, és remélem, hogy már a szezon elején meg fogjuk mutatni, hogy jók vagyunk.

Azóta a tervei között szerepelt egy ekkora csapatot irányítani, amióta először a Chelsea-nél dolgozott?
Segítő voltam egy nagyon sikeres stábban, és mindig profi módon kezeltem ezt: sikeres akartam lenni, de egy csapat tagja is. Fontosnak tartottam a stáb tagjaként végzett munkámat, de nem üldöztem mániákusan a saját karrieremet vagy az egyéni sikereket. Aztán amikor az Internél voltam, adódott egy lehetőség az önálló edzői munkára, éreztem, hogy el akarom vállalni ezt a másfajta feladatot és szembe akartam nézni a kihívással, így megragadtam ezt: az Academica edzője lettem, és elhagytam Josét. Az edzősködés nem valamilyen megszállottság volt, és nem is használtam fel Josét arra, hogy eljussak ide, ez csak természetes módon jött magától, és ebben a pillanatban jól is működik - de a játék elvárásai miatt tudni kell sikeresnek is maradni.

Meglepte, hogy karrierje ilyen gyorsan fejlődött?
Nem gondolkozom ezen sokat. Nem kétséges, őrületesen alakult. Két év alatt nagyon sok mindent értünk el, és ez boldog időszak is volt. Szerencsés voltam ebben a két évben, hogy összerakhattam ezeket a játékosokat, és talán felhasználva az ambíciójukat és motivációjukat tudtunk sikereket elérni.

A Portóval mindent megnyert és gyakorlatilag nem veszített mérkőzést, milyen érzés megtenni most ezt a lépést felfelé a Bajnokok Ligájába és az angol bajnokságba?
Persze ez mind újdonság, de szerintem nem kellene ennyire rám fókuszálni. Az elvárások nagyok, de ne felejtsük el, hogy klasszis játékosaink vannak, és az elmúlt években rendre ott voltunk a BL-ben is az elődöntőben, egyszer a döntőben, bajnokságokat, kupákat nyert a csapat, ezen az úton kell tovább mennünk. A legfontosabb, hogy én nem egy emberes show-ként látom a futballt, hanem a közös ötletek és a jó játékosok összeillesztéseként.

Mi győzte meg, hogy megfelelő az idő a váltásra?
Ez egy óriási kihívás, és úgy éreztem, el kell vállalnom. Csodálatos évet töltöttem a Portónál, nem volt könnyű távozni. Porto az én városom, és a szurkolók mindig úgy fogják érezni, semmivel sem törölhetem ki belőlük az elárultság érzését. Boldogan hagytam el Portót a sikerek után, és a Chelsea, valamint az angol bajnokság fontossága miatt el kell vállalnom ezt a feladatot. Most már az új feladatra koncentrálok, és a cél az, hogy sikeres legyek a Chelsea-vel.

Mit gondol, Bobby Robson mit szólt volna a kinevezéséhez?
Bobby nagyon fontos ember a karrieremben. Ő tanácsolta, hogy járjak az edzői tanfolyamra, és beengedett a Porto edzéseire. Jó kapcsolatban voltunk, tiszteltem és a futball világában is tisztelték. Sokat jelentett az angol futball számára, és szerintem most boldog lenne. Nemcsak engem és Josét támogatott, sok embert segített és ösztönzött.

Elkerülhetetlen, hogy a Mourinho-éra eredményeihez hasonlítják majd, legalábbis kezdetben, de hasonló volt a helyzet a Portónál is. Ez a tapasztalat segít majd kezelni a dolgot?
Nem lehet elkerülni az összehasonlítást, ez érdekli a sajtót. Nem azért vállaltam el a portói munkát vagy a Chelsea felkérését, mert José is ezt tette. A Chelsea az emberi kvalitásaimért nevezett ki, ezt akarom a klubhoz hozni ismét. A legfontosabb a játékosokat úgy motiválni, hogy elérjék a céljaikat, újra kifejezni, hogy a klub mit ért el az elmúlt hat évben, és fenntartani a sikerhez vezető utat. A Chelsea nagyon sok sikert élt át az elmúlt években és az emberek azt várják, hogy ezt folytassuk. Nem nézik el nekem sem, ha nem leszek sikeres, ezért nagy kihívás ez. Magabiztos vagyok, hogy tudunk motiválni mindenkit, és meg tudok felelni a szurkolók, a vezetőség és a tulajdonos elvárásainak.

Meséljen az edzői filozófiájáról.
Mi leginkább a rejtett lehetőségekre fókuszálunk. Mindenki képes arra, hogy egy kicsivel mindig többet adjon ki magából, és napi szinten ez az, ami segíti az előrehaladást. Úgy érezzük, hogy a játékosok is hasonlóan működnek, így neked ösztönözni és motiválni kell őket, hogy olyan dolgokat is kipróbáljanak, amiket korábban még soha. Mi ösztönözzük a játékosokat arra, hogy a megoldás a saját kezükben van, mert a pályán, meccs közben a menedzserük segítsége nélkül kell tudniuk helyt állni a különböző szituációkban. Az a célunk, hogy a játékosokban meglegyen ez a fajta ösztönösség a felelősségvállalás és a döntéshozatal terén, hiszen végül is a meccset ők döntik el a pályán. A játékosok között kialakuló kapcsolat az, amely elvezethet minket a sikerig, és ez az, amin dolgozni akarok.

Elképzelhető, hogy ugyan azt a formációt fogja alkalmazni a Chelsea-nél, amit a Portónál is?
Ez nem csak a formáció kérdése, az túl szűk behatárolás lenne. A futball nagyon kaotikus, eszeveszett, és néha nem alakulnak olyan jól a dolgok, ahogy szeretnéd, ugyanakkor előfordulhat az is, hogy valami váratlanul fog nagyon, nagyon jól működni. Az a legfontosabb, hogy mindenki hozzátegye a magáét, és hogy érezzék az emberek a változást, az új vezetést, az újfajta kommunikációt. Lázba kell hozni a klub minden dolgozóját, lázba kell hozni a játékosokat, lázba kell hozni a szurkolókat, arra kell törekedni, hogy a siker mindenki közös ügye legyen. Ez az egész sokkal inkább a játékosokról, a motivációról és új ambíciók kitűzéséről szól, mintsem egyetlen ember érkezéséről, aki majd mindent megváltoztat, mert én nem akarok mindent megváltoztatni. A közös múltunk fantasztikus sikereket tükröz, tartsuk hát meg ezt az utat.

Muszáj újítani a sikerhez?
Ez nem csak a futballra igaz, a mai modern társadalomban tudni kell folyamatosan alkalmazkodni a változó körülményekhez, és újítások után nézni. José alatt azt éreztük, hogy egy újfajta metódust hozunk a futballba, de persze semmit nem kell teljesen magad mögött hagyni, a futballban sokféleképpen is sikeres lehetsz. A módszer lehet jó vagy rossz, elavult vagy nem, végeredményben úgyis a játékosok képessége és minősége az, ami meghozza a sikert. Mi csak azt érezzük, hogy mindent mindennel össze tudunk kötni a siker érdekében. Természetesen újítónak kell lenned, fontos az állandó alkalmazkodás, ahhoz hogy lépést tudj tartani a világ legnézettebb bajnokságának követelményeivel. Nagyon, nagyon magas a színvonal a Premier League-ben és úgy általában az európai futballban, és mi a sikerek útján szeretnénk maradni. Ez egy olyan klub, amely hozzászokott ahhoz, hogy sikeres, nekünk ezt kell szem előtt tartani, és saját magunkat is motiválni kell, hogy megtartsuk a vágyakozásunkat az újabb és újabb győzelmek elérésére.

Sok olyan játékos van, akiket már ugye ismer. Mit gondol, nem lesz egy kicsit furcsa vagy vicces Önnek vagy nekik, hogy most már más lesz a kapcsolatuk?
Jó, közvetlen kapcsolatom van a játékosokkal. Természetesen nem lehet elrejteni azt, hogy a menedzser fiatal, de a tapasztalatom megvan, hiszen José megadta nekem a lehetőséget a tapasztalatszerzésre a legmagasabb szinten, szóval szerintem a játékosoknak tetszeni fog a hozzáállásom. Nyitottak vagyunk feléjük, a pályán és azon kívül tapasztalt problémáik felé is, hiszen mi nem csak az edzőik vagyunk, hanem olyan emberek, akik megértik az egész személyiségüket.

Felvették már Önnel a kapcsolatot azok a játékosai, akiket ismer?
Néhányan igen, és jó dolog érezni a jelenlétüket illetve az elvárásaikat. Mindenki izgatott és mindenki várja már a kezdést, és ez egy pozitív dolog. Össze kell majd szedni a társaságot, összhangba kerülni velük, és aztán minden egyes mérkőzéshez úgy kell hozzáállnunk, hogy nyerni és küzdeni kell a legnagyobb lelkesedéssel.

Egy személyes kérdés: legutóbb London belvárosában lakott, ez most is így lesz?
London egy olyan város, amely nagyon sok mindent nyújt a legmagasabb színvonalig, és biztos vagyok benne, hogy nem fog gondot okozni se az én, se a stábom családjának a visszaköltözés, könnyen fog menni a beilleszkedés. Mindig szeretek a belvárosban lakni.

A motorsport iránt még mindig nagy az érdeklődése?
Ez az egyik szenvedélyem a futball mellett, és próbálom követni az eseményeket, amikor tehetem. Persze a szabadidő szinte nem létező fogalom egy olyan sokat követelő sportban, mint a foci, főleg egy Chelsea-nél, a Premier League-ben, de valóban érdekel, és fél szemmel rajta leszek a dolgon.

Hamarosan Ázsiába megy turnézni a csapat. Várja már?
Voltam már korábban a Chelsea-vel Koreában, amikor megállapodtunk a Samsunggal, és jó élményeink voltak akkor. Aztán volt egy olyan év is, amikor az Ázsia Kupán figyeltem a Portsmouth-t és a Liverpoolt Hong Kongban, mert velük kellett játszanunk ezen a kupán. Jó dolog odamenni, hogy népszerűsítsük a klubot.

Van valamilyen kiemelt fontossága az előszezonbeli felkészülésnek?
Ami minket illet, nincs radikális eltérés a felkészítési módszereinkben a szezon többi részéhez képest. A játék egészét vesszük figyelembe. A futballban a fizikai, pszichés és technikai aspektusok egyszerre nyilvánulnak meg, tehát az edzéseket is ennek megfelelően kell végezni. Nem visszük túlzásba a fizikai felkészítést az előszezonban, és nem választjuk szét a játék különböző elemeit. Egészében szeretjük megközelíteni a dolgokat, amiben semmi újdonság nincs, hiszen José is így csinálta ezt annak idején, és talán mások is. Nem csinálunk semmi őrületeset, a lényeg, hogy ismét összerázódjon a társaság és készen álljanak a játékosok a szezon kihívásaira.

Mi az, amit el tud végezni, mielőtt visszatérnek a játékosok?
Van egy csomó dosszié, amit át kell néznem, és több emberrel le fogok ülni beszélni. Sok minden van, amit szeretnék megcsinálni, és sok ember, akikkel szeretnék beszélni; olyanok, akiknek fontos szerepe van a klub működtetésében. Lépésről-lépésre meg akarunk bizonyosodni arról, hogy minden készen áll a júliusi startra.

(chelseafc.hu)

LEGFRISSEBB HÍREK


További híreink »

UTOLSÓ KOMMENTEK


  • naszi: 38. forduló: Chelsea-Blackburn 2- ...(2012-05-12 14:21:32)
    37. forduló
  • deep purple: Szöllősi úr! Mi volt ez a hosszú hallgatás? Az ún. "szerethető" válogat ...(2012-05-10 14:12:25)
    Megleszünk?
  • CsPapa: Kedves Gábor! Rég olvastam ilyen ...(2012-05-06 22:47:37)
    HŐHA, HŐ!!!
  • naszi: Newcastle–Man City 0-0 Aston Vill ...(2012-05-06 14:25:12)
    37. forduló
  • DodoIce: Newcastle–Man City 2-2 Aston Vill ...(2012-05-05 14:59:26)
    37. forduló
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Bookmark and Share