Hol vagyok?       Interjúk   >>  
twitter    facebook    RSS
Regisztráció
Hírlevél

Lefújás után

Most már civilek a pályán

Bölöni László

Sok játékost elvitt a válogatott, ezért úgy döntött, kipróbál pár ügyes ifistát: felhozta az első csapathoz a Sporting akadémiájáról Ronaldót...

„Büszke vagyok rá, hogy felkerültem a magyar FourFourTwo ötvenes listájára, talán mégiscsak voltam valaki a futball világában vagy a világfutballban – ahogy tetszik. Ez az elismerés még egy fokkal többet jelent annál, mint hogyha a román toplista legjobbjai közé választottak volna be, végtére is én – bár magyarnak vallom magam, magyar az anyanyelvem és etnikai tekintetben ugyanolyan magyar vagyok, mint e lista összeállítói – teljes mértékben a román futball »terméke« vagyok, ha lehet ilyesmit mondani. Ehhez kétség sem fér, s valójában szakmai értelemben soha semmi közöm nem volt a magyar labdarúgáshoz. Itt, Erdélyben, azaz hát Romániában lettem elismert játékos, és örökre hálás vagyok azoknak, akiknek ezt köszönhetem.

Hogy kiknek? Mindenekelőtt szegény édesapámnak – már negyvenegy éve nincs közöttünk –, aki Dicsőszentmártonban először emelt fel a vállára egy eszpresszóban, hogy láthassam a televízió képernyőjét, és azon Puskás Ferencet, aki, ha jól emlékszem, a világválogatottban futballozott akkor. Ő hívta fel a figyelmemet Szepesi György meccsközvetítéseire, ő vitt el Dicsőszentmártonba a Chimica Tîrnâveni edzésére, és ő volt az, aki – még ennyi év után is szörnyű leírni – agyvérzést kapott, és meghalt a fia mérkőzése közben, a nézőtéren. A fiú akkor tizenöt éves volt.

Édesapám után közvetlenül Bóné Tibor következik, az első edzőm, s a későbbi mestereim közül feltétlenül meg kell említenem Mircea Lucescut, akitől pályafutásom egy későbbi szakaszában, a román válogatottban kaptam nagyon sokat.

Bizony, bizony, az sem tegnap történt, azóta sokfelé elsodort az élet, kacskaringós játékos- és edzői pályafutásom egyik legizgalmasabb periódusa volt a Sporting Lisszabonnál töltött két év. Sokan nem tudják, de még többen tudják, hogy én hoztam fel Cristiano Ronaldót az akadémiáról a felnőttcsapatba. Akkoriban történt, hogy sokan elutaztak a portugál és több más válogatott mérkőzésére, lesoványodott a keret, és gondoltam, kipróbálom azokat, akiket korábban kinéztem a fiatalok közül. Természetesen az akkor tizenhat éves Ronaldót is. Felhoztam, s aztán már el sem engedtem. Mit mondjak róla? Hátborzongató tehetség volt, ahogyan kezelte a labdát, ahogyan cselezett, ahogyan lőtt. Persze akkor még nem ő rúgta a szabadrúgásokat – ahhoz a csapaton belüli hierarchia elején kell állnia –, ma már örömmel látom, hogy a Real Madridban ő az első számú szabadrúgáslövő, kiharcolta, kiérdemelte magának ezt a kiváltságot. A szélre is én vittem ki, megéreztem, hogy ki kell venni őt centerből, ahhoz nem elég robusztus, hogy két kilencven kilós hátvéddel a nyakában brusztolja végig a kilencven percet, az oldalvonalak mellett jobban érvényesül a gyorsasága, a technikája.Összefoglalva: igyekeztem lecsipegetni róla a vadhajtásokat, okosan nyesegetni, de úgy, hogy a tövisei megmaradjanak, és továbbra is szúrjanak. Hogy mi a legnagyobb különbség a 2001-es és a 2010-es Cristiano Ronaldo között? Az, hogy ma már magánrepülőgéppel jár…

Apropó, Sporting. Van, aki nem érti, miért sikerült gyengébbre a második idényem a portugáloknál. Mondok néhány nevet és számot: Jardel, Nicolae és Joao Pinto. Egy idényben 42, 15 és 16 gól, összesen 73! Ennyi tűnt el az ő kiesésükkel a második portói idényemben, no meg néhány millió escudo is. Még ma is 150 millió euró a klub adóssága. S mi történt most, a Standard Liége-nél? Nincs kedvem magyarázkodni, de nézzék meg, hány játékosomnak tört el a lába…

Azt is sokan megkérdezik, miért nem vállaltam eddig még semmilyen feladatot, munkát a magyar labdarúgásban, miért nem lettem szövetségi kapitány. A válaszom, ha tömör és lényegre törő akarok lenni, akkor annyi: mert azok, akiknek ez a hatáskörében állt, soha nem kértek fel. Azok, akik felvetették ezt a lehetőséget – jobbára az újságírók –, azoknak semmi közük egy ilyen kinevezéshez… Az igaz, hogy szakmai igazgatóként felvetődött a nevem, de azt a posztot nem nekem találták ki, az íróasztal mögött ülve én nem tudom művelni a futballt.

Ettől még nagyon is élő a kapcsolatom a magyar futballal, konkrétan a magyar futballistákkal. Martos Győzővel nem mindig harmonikus a viszonyom, legutóbb nagyon megvert teniszben, de nyugodjon meg, hamarosan visszavágok.

S ha már a magyar kapcsolatról van szó: igen, Rudolf Gergelyt is én vittem ki Nancyba Dancs Róbert barátommal együtt. Végigbírta az első évek gyötrelmeit, nagyon bátor, nagyon tehetséges, örülök, hogy kikerült a Genoához, bár ezzel még várjunk egy kicsit, azt hiszem, többet tudok Gergely dolgairól, mint az átlagolvasó, s talán annál is többet, mint amennyit önök, újságírók.

Magyar kapcsolat, magyar nóta… »Nagymajtényi síkon letörött a zászló…« Hát igen, a labancokat nem kedvelem. És hogy mikor énekeltem ezt a dalt legutóbb? Elég régen, otthon, Vásárhelyen, amikor egy kicsit elkapott a gépszíj, Szalkai Józsi barátom születésnapján.”

 

Ch. Gáll András

FFT- 2010 április
 


Főoldal
Foci hírek
Labdarúgás hírek
Foci eredmények

LEGFRISSEBB FOCI HÍREK


További foci híreink »

Hirdetés

UTOLSÓ KOMMENTEK


Hirdetés
MNO

Az irodában a stressz ellenére egészségesnek és vidámnak tűnik? És éppen a szabadsága első napján kezdődnek a problémák? A pszichológusok szabadidő-betegségnek nevezik ezt a jelensé...

Az elmúlt napokban több párt is a Filmalap működésével foglalkozott, számon kérve a szervezet költségvetését és az elkészült filmek színvonalát, valamint a történelmi filmek hiány...

Bookmark and Share