Hol vagyok?       Hírek   >>  
twitter    facebook    RSS
Regisztráció
Hírlevél
Napi ajánló:

Ötéves a Puskás-díj

2014-10-20 12:47:33

Ma öt esztendővel ezelőtt, 2009. október 20-án írta alá Sepp Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke azt a megállapodást, amellyel – hosszú lobbizás és előkészítés után – hivatalosan megalapították a FIFA Puskás-díjat. Az év góljáért járó díj mára a nemzetközi futballvilág leginkább óhajtott, különösen rangos trófeái közé emelkedett. Szöllősi Györggyel, a Puskás Intézet igazgatójával, a PUSKAS.COM Kft. ügyvezetőjével – aki a kezdetektől magára vállalta a Puskás-díj életre hívásával kapcsolatos hazai és nemzetközi szervezési feladatokat – az ötéves Puskás-díjról beszélgetett a puskas.com. Számunkra pedig azért is fontos ez a dátum, mert a magyarországi FourFourTwo futballmagazin indulását is ugyanezen a napon jelentették be.





A Puskás-díj megalapítását sajtótájékoztatón jelentették be hivatalosan 2009. október 20-án, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémián (fotó:puskas.com)



– Ki volt a Puskás-díj ötletgazdája?
– Dr. Csorba István mérnök, feltaláló, sok műszaki újításán túl ránk hagyta a Puskás-díj szabadalmazott ötletét is. Az ő elgondolása szerinti góllövői világdíj talán még nagyobb rangot adna a kitüntetetteknek, István ugyanis a világ gólkirályát választotta volna meg minden évben, a korábbi Aranycipő, visszaélésekre okot adó rendszerét úgy átalakítva, hogy a különféle bajnokságokban és versenyrendszerekben szerzett gólokat a súlyuknak megfelelő szorzóval vették volna számításba, abszolút objektív végeredménnyel. Ezzel a tervezettel keresett fel engem a Nemzeti Sport szerkesztőségében ez az újlipótvárosi futballszurkoló, 2006-ban.


– Miért nem ez tehát a Puskás-díj odaítélésének mai szisztémája?
– Azért nem, s ez egyébként fantasztikus fordulatot hozott a történetbe, mert Sepp Blatter, a FIFA elnöke kezdettől „Az év góljában" gondolkodott, s egy közönségszavazásban. Ez filozófiai kérdés, Blatter nem azt tekintette elsődlegesnek, hogy Puskás elképesztő mennyiségben ontotta a gólokat a válogatottban és a klubjaiban is, s minden nagy döntőn gólt szerzett, ő lett a huszadik század gólkirálya, vagyis nem a minőségre, hanem a mennyiségre koncentrált. Azt mondta, aki Puskás-díjat akar nyerni, az ne egyszerűen gólkirály legyen, hanem produkáljon valami egészen rendkívülit. Ahogyan mondjuk Zlatan Ibrahimović az angolok ellen bemutatott ollózásával. És persze ahogy maga Puskás, ugyancsak az angolok ellen, a visszahúzós cseles góljánál...
 


Szöllősi György és a FIFA elnöke, Sepp Blatter (fotó:puskas.com)

 

– A korabeli híradásokból úgy tudjuk, három év telt el az ötlettől a szerződés aláírásáig. Mi történt ez alatt az idő alatt? Egyáltalán, hogy került Blatter a képbe?
– Nos, a kezdetben Budapestre tervezett díjátadó gála ötletét hamar túlhaladta az idő, miután Puskás Ferencné felkarolta az ötletet, és Sepp Blatter FIFA-elnökkel ápolt remek kapcsolatának köszönhetően a FIFA jelezte: kész integrálni a Puskás-díjat a saját kitüntetési rendszerébe, s beemelni azt a FIFA Év Játékosa Gála programjába. Immár konkrét ígéretünk volt tehát arra, hogy létrejön a Puskás-díj. Előttünk állt azonban a technikai és jogi részletek kimunkálása, és sokszor úgy tűnt, hogy eltévedünk a bürokrácia útvesztőiben. Visszaadta a már-már elhalványuló reményt, amikor 2008-ban a moszkvai Bajnokok Ligája döntő után beszélni tudtam Blatter elnökkel, aki határozottan kijelentette: "Meg fogjuk csinálni!", s amikor aztán az MLSZ nemzetközi igazgatója, dr. Bienerth Gusztáv vette kézbe az ügy koordinálását, az előkészületekből kihagyhatatlan, de addig meglehetősen passzív MLSZ képviseletében. Lobbiznunk is kellett Zürichben, magyar közéleti emberek, tudósok, sportolók, politikusok leveleivel támasztottuk alá a Puskás-rajongók kérését, ezeket a leveleket a PUSKAS.COM egyik tulajdonosa, Horváth László gyűjtötte össze. Végül a Puskás-örökösök ellenszolgáltatás nélkül biztosították a névhasználat jogát a FIFA-nak, amely viszont minden évben meghívja a család és az MLSZ képviselőit az immár Aranylabda-gálának nevezett ceremóniára, Zürichbe, hiszen azóta a France Football nagypresztízsű díját is sikerült beemelni a rendszerbe. Ma öt éve írta alá a díj megalapításáról szóló szerződést Puskás Ferencné és a részben ezért Magyarországra látogató Sepp Blatter, a Puskás Akadémián, Orbán Viktor meghívásának eleget téve. Az egyébként emlékezetes és gyönyörű ünnepségen csak azok voltak szomorúak, akik tudták, akik tudtuk, mindez talán dr. Csorba Istvánnak jelentette volna a legtöbbet, ő azonban az aláírás előtt mindössze tizenegy nappal, hosszú betegség után elhunyt. Az ünnepségen a felesége és leányai képviselték, s egyik lánya, Enikő az első díjátadón is ott lehetett Zürichben.
 


Az első Puskás-díj kitüntetettje, a portugál Cristiano Ronaldo – a Real Madrid játékosa – Puskás Ferenc özvegyétől, Erzsébet asszonytól vehette át a díjat

 

 

– A FIFA korábban soha nem nevezett el díjat emberről. Ezúttal miért tett kivételt?
– Ennek szerintem két oka lehet. Az egyik, hogy Puskás személyének a megítélésében akkora az egyetértés, hogy egyetlen ma élő futballsztár sem féltékeny a Puskás-díjra, senki sem kérdőjelezi meg a gesztus létjogosultságát. A másik ok kétségtelenül Blatter elnök személyes elkötelezettsége. Magyarul, hogy ő maga is hatalmas Puskás-rajongó, lévén sokszor látta játszani a magyar világklasszist, s később személyesen is megismerkedtek, családi jó barátok lettek. Ne feledjük, Puskás az a futballista, aki a FIFA által minden idők legjobb klubcsapatának választott Real Madridban és a legjobb válogatott csapatnak választott magyar nemzeti együttesben is játszott.
 

– Hogyan fogadta a Puskás-díjat a futball-társadalom?
– Érdekes megfigyelni, ahogyan évről évre nő a díj jelentősége, ismertsége, presztízse. Ha valaki hatalmas gólt lő, akkor ma már mindenütt a világon megjegyzik: na, ez a gól is esélyes a Puskás-díjra. Számomra mindennél beszédesebb és megindítóbb volt látni azt a gyermeki izgalmat, amellyel tavaly, a díjátadó előtti percekben az egyébként flegma és cinikus Zlatan Ibrahimović várta, hogy vajon sikerül-e nyernie. Ez a világ vagánya úgy örült a Puskás-díjnak, hogy az önmagában válasz volt a kérdésre: mit is jelent ez a kitüntetés a futballvilágnak.
 


A legutóbbi Puskás-díjat emlékezetes, ollózós góljáért a svéd Zlatan Ibrahimović vehette át a 2014-es FIFA-gálán


– Mi az idei menetrend?
– A FIFA futballbizottsága és apparátusa már javában dolgozik az idei top 10 gól listáján, egyrészt komoly szakmai felelősség kiválasztani, hogy mely gólok lehetnek jelöltek, aztán aprólékos jogi procedúra veszi kezdetét, minden egyes gól televíziós jogtulajdonosával meg kell egyezni, hogy az adott találat filmje felkerülhessen a FIFA YouTube-csatornájára. Ha ezzel végeztek a jogászok, akkor – valamikor novemberben – a FIFA közzéteszi a listát, és indulhat a szavazás a FIFA.com-on. Tavaly meghaladta a hárommilliót a szavazatok száma, s annyi újítást vezettek be, hogy még a gála közben is lehetett szavazni az immár háromfősre szűkített listán szereplőkre, vagyis a három meghívott jelölt is az utolsó pillanatig izgulhatott, senki sem tudta a végeredményt. A tízes és a hármas listáról szóló hírt pár perccel korábban meg szoktam kapni a FIFA sajtóosztályától, mint ahogy azt nyilvánosságra hozzák, így jó esély van rá, hogy a PUSKAS.COM olvasói lesznek az idén is az elsők, akik értesülhetnek a jelöltekről.


Horváth Árpád/puskas.com
 





Kövess minket Twitteren
Csatlakozz hozzánk Facebookon


Főoldal
UEFA Bajnokok Ligája foci eredmények
Labdarúgás hírek
Premier League foci eredmények

 


Jelentkezz be, vagy regisztrálj, hogy hozzászólhass a cikkhez!

HOZZÁSZÓLÁSOK

LEGFRISSEBB FOCI HÍREK


További foci híreink »

Hirdetés
Hirdetés


Bookmark and Share