Hol vagyok?       Hírek   >>  
twitter    facebook   
Regisztráció
Hírlevél
Napi ajánló:

Böde: csak annak örülhetek, hogy újra rúgtam gólt

2017-10-11 08:50:30

Csak a góljának tud örülni Böde Dániel, aki a magyar labdarúgó-válogatott győztes találatát szerezte a Feröer-szigetek ellen 1-0-ra megnyert keddi összecsapáson, a világbajnoki selejtezősorozat zárófordulójában.




Böde Dániel ezúttal nem lehetett túl boldog (Fotó: nso.hu)


"Annak örülhetek, hogy újra gólt rúgtam, két éve is pont Feröer ellen találtam be. De ezen kívül minek örüljek?" - nyilatkozta a csatár, utalva arra, hogy a nemzeti csapat 10 forduló alatt szerzett 13 ponttal a harmadik helyen végzett az Európa-bajnok portugál, illetve a svájci válogatott mögött, így lemaradt a jövő évi oroszországi világbajnokságról.

Böde hozzátette, a szigetországi együttes legyőzésével hozták a kötelezőt, ám ezúttal nem tudnak úgy örülni, mint két esztendeje, amikor a siker a pótselejtező elérését jelentette.

"Van, amikor vesztesz és megtapsolnak, és olyan is, hogy nyersz és kifütyülnek. Bízunk benne, hogy az elkövetkezendőkben nem lesz ilyen" - hangsúlyozta. Kitért arra, a rossz eredmények miatt igazából már a kvalifikációs a sorozat elején elszállt a remény, ami óriási csalódás volt számukra, de lassan fel lehetett dolgozni azt, hogy nem jut ki a vb-re a válogatott.

Hozzátette, a csapat így is megdolgozott a három pontért.

"Ha az utcáról szedünk össze tizenegy embert, akkor is a magyar válogatott lép pályára, ott mindig meg kell halni a címeres mezért" - mondta Böde Dániel.

"Csak a végén sikerült megnyernünk a mérkőzést, s bár többnyire fölényben játszottunk, sajnos ez gólokban nem mutatkozott meg, Ezzel együtt boldog vagyok, hogy győzelemmel fejeztük be a selejtezősorozatot" - emelte ki a Svájc ellen góllal debütált Ugrai Roland. Hozzáfűzte, a szurkolók több találatot vártak az együttestől, ám ez nem sikerült.

"Megtettünk mindent, de most erre futotta. Ha ezzel a játékkal rúgtunk volna még három gólt, valószínűleg nem ez lett volna a reakció" - fejtette ki annak kapcsán, hogy a közönség többször is hangos skandálással jelezte: elégedetlen a látottakkal. A lefújást követően ezt füttyszóval nyomatékosították a drukkerek, akik véleményüket a szurkolást megköszönő játékosoknak is kifejezték.

"Küzdelmes mérkőzés volt, már a legelején szerettünk volna vezetést szerezni. Hajtottunk ezért, de sajnos még lehetett érezni a Svájc elleni vereség hangulatát a csapaton" - értékelt Nagy Ádám. Példaként megemlítette, hogy élesben nem mentek az edzéseken begyakorolt szituációk.

"A csoportban a harmadik hely reális. Bár álmodoztunk és ennél jobb helyezést szerettünk volna elérni, de ha megnézzük, hol tart a portugál és a svájci csapat, akkor ez a realitás. Ami miatt keserédes az egész, az az, ahogy elértük a harmadik helyet" - fejtette ki. Kiemelte, az andorrai vereség és a feröeri döntetlen helyett a kötelező győzelmek elérése esetén más lett volna a hangulat a sorozat zárómérkőzésén.

A magyar válogatott két barátságos meccsel zárja az évet novemberben Luxemburg és a vb-résztvevő Costa Rica ellen.

 

(MTI)





Kövess minket Twitteren
Csatlakozz hozzánk Facebookon


Főoldal
Labdarúgás hírek
Foci eredmények
Premier League foci eredmények

 


Jelentkezz be, vagy regisztrálj, hogy hozzászólhass a cikkhez!

HOZZÁSZÓLÁSOK

LEGFRISSEBB FOCI HÍREK


További foci híreink »



Bookmark and Share