Hálás mentorának az „új Mourinho”
2011-03-01 23:20:26
Az FC Porto fiatal vezetőedzője, André Villas-Boas még mindig nem felejtette el a José Mourinho mellett eltöltött éveket, és egy ifjúsági torna megnyitóján kijelentette: sokat köszönhet a „Special One-nak”, aki alapvetően határozta meg karrierjét.
„Nem kérdés, hogy profi pályafutásom egyik legmeghatározóbb személyisége volt, aki nagyon sokat segített a fejlődésemben” – fogalmazott Villas-Boas, aki annak idején öt éven át volt José Mourinho segítője.
A 33 esztendős szakember idén kezdte első szezonját a Porto kispadján (azt követően, hogy már húszas évei elején a Brit Virgin-szigeteken edzősködött, majd 2009-ben az Académica edzőjeként debütált Portugáliában), és rögtön figyelemre méltó eredményeket tud felmutatni. Villas-Boas csapata jelenleg nyolcpontos előnnyel vezeti a portugál bajnokságot a Benfica előtt, a gyűjtött pontszámokat tekintve már most számos rekordot megdöntött, valamint még az Európa-ligában is talpon van csapatával.
Elért eredményei miatt Villas-Boast sokan az „új Mourinhóként” emlegetik, bár sokan mondják azt is, hogy a két edző játékról vallott filozófiája eltérő. Folyamatos nyomásgyakorlás, szilárd védekezés és a széljátékon alapuló támadójáték – a felsoroltak mindegyike jellemző Villas-Boas csapatára.
„Szeretném azt hinni, hogy amit teszek, az rendben van, és egy nap majd jönni fognak a sikerek” – egészítette ki véleményét a Porto edzője.
Tóthpál Zoltán
(AS)
Kövess minket Twitteren
Csatlakozz hozzánk Facebookon
Főoldal
NB 1 foci eredmények
UEFA Bajnokok Ligája foci eredmények
Foci hírek
Jelentkezz be, vagy regisztrálj, hogy hozzászólhass a cikkhez!
Bundabotrány: vádemelés 45 személlyel és 32 mérkőzéssel kapcsolatban
A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) összesen 45 terhelttel szemben, 32 különböző...

Régiók
Ligák
Csapatok






LEGFRISSEBB FOCI HÍREK