Hol vagyok?       Hírek   >>  
twitter    facebook   
Regisztráció
Hírlevél
Napi ajánló:

Füstbe mentek a Fradi-tervek

2010-09-11 20:03:57

Sok gól, kevés izgalom szinte folyamatos nézőtéri balhéval: Újpest - Ferencváros: 6-0. A derbi Jimmy Jump látogatása miatt is emlékezetes marad.




A mérkőzés a közepesnél jobb iramban, de óvatos játékkal kezdődött, a vendégek próbáltak kezdeményezőbben fellépni. Ők végezték el az első szögletet, sőt, Vermes bizonytalansága miatt a kifutó Balajczának kellett hidegvérrel tisztáznia Heinz elől. Ezt rögtön újpesti  lehetőség követte, de Tisza elől Balog jó ütemben szögletre tisztázott. A továbbiakban is a lila-fehérek voltak veszélyesebbek, a fiatal Simon Krisztián a 24. percben szép szólót követően lőtt kapura, majd Pollák kitűnő jobb oldali beadását váltotta gólra a 27. perc végén. A találatot követően a nézőtéren, az újpesti ultrák között sajnos kissé magas hőfokra hágott az ünneplés: a petárdák és a görögtüzek által keltett füst miatt meg kellett szakítani a játékot mintegy öt percre. A kényszerű szünet az újpesti csapatot viselhette meg kevésbé - és talán a játékvezető idegeit jobban, mert egy meglehetősen vitatható ítélettel a 39. percben azonnali piros lappal állította ki Marek Heinzet. A cseh játékos mozdulatát  veszélyes talpalásnak minősítette. Az emberhátrány szinte azonnal éreztette hatását, újabb újpesti gól született, Böőr beadását Tisza Junior mögül kibújva értékesítette közvetlen közelről. (2-0)

A kétgólos előny viszont nem volt elég ahhoz, hogy a nézők csak a mérkőzésre figyeljenek: a második  félidő is több perces késéssel indult az egész pályát betöltő füst miatt. Azt, hogy a rendezők nem álltak feladatuk magaslatán, a derbi illusztris vendége, Jimmy Jump is kihasználta. Magánszáma végén a Fradi kapujába helyezett, miközben egy „Kubala Forever" feliratú zászlót hozott magával.

 

 

 

A történtek ellenére Solymosi játékvezető lehetőséget adott a folytatásra. A Ferencváros pedig emberhátrányban sem adta fel, a félidő elején két szögletet is kiharcoltak. Igaz, a veszélyesebb lehetőségek továbbra is az Újpest előtt adódtak. Az 56. percben Simon a gólja melett egy gólpasszt is elért, Rajczival „rúgatott" közelről egy olyan találatot, amely végérvényesen eldöntötte a három pont sorsát. (3-0)

Innentől kezdve már csak az volt a kérdés, hogy sikerül-e nagyobb balhé nélkül letudni a meccset, és hogy teljesen összeomlik-e a Ferencváros? Mindenesetre Mitrovics remekbe szabott lövéssel gondoskodott arról, hogy ez az összeomlás bekövetkezzen: a 61. percben ritkán látható nagy gólt szerzett. (4-0) Persze ezután folyamatosan zúgott a „még-még-még-ennyi nem elég" kórus,amit a maga részéről Rajczi komolyan vett, és a 73. percben másodszor is feliratkozott a gólszerzők közé. (5-0)

Ezt követően a fradistáknál szakadt el a cérna, és az egyik kaput betörték: a még nagyobb balhét és a pálya elözönlését az akadályozta meg, hogy a biztonságiak álltak sorfalat a pálya körül, így a mérkőzés - immár másodszor - félbeszakadt. Körülbelül tíz perc várakozás után folytatódott a játék, bár vélhetően senki nem lepődött volna meg igazán, ha ez nem történik meg. Az is igaz, hogyha félbeszakad a találkozó, akkor lemaradtunk volna arról, hogy Tisza Tibor is duplázik - féltucatra növelve a gólok számát. (6-0) Összegzésül elmondható: ez volt az az este, amikor az egyiknek minden, a másiknak semmi nem sikerült. Erre a találkozóra még sokáig emlékezni fog, aki látta.

 

Értékelés:

 

Miattuk érdemes volt megnézni a meccset: Simon Krisztián (Újpest), Pollák (Újpest), Tisza (Újpest), Mitrovics (Újpest), Rajczi (Újpest)

Legközelebb talán jobban megy: Vermes (Újpest), Adrezinho (FTC), Rósa (FTC), Böőr (Újpest)

Ez nem az ő napjuk volt: Heinz (FTC), Junior (FTC) ... és még sokan mások... a Ferencvárosból

 

Jegyzőkönyv:

Újpest FC – Ferencváros 6-0 (2-0)

Újpest, Szusza Ferenc Stadion, 9000 néző

 

Újpest FC: Balajcza – Szokol (Kiss Z., 67.), Vermes, Takács, Pollák – Simon K. (Matos, 89.), Mitrovics, Egerszegi, Böőr (Simek, 65.) – Tisza, Rajczi

 

Ferencváros: Ranilovics – Balog Z., Csizmadia, Junior – Andrezinho (Sztanics, 59.), Maróti (Adriano, 85.), Józsi, Tóth B. (Kulcsár, 70.), Rósa – Schembri, Heinz 

 

Gólszerző: Simon (28.), Tisza (42., 90.), Rajczi (56., 72.), Mitrovics (61.)

Sárga lap: Böőr (18.), Takács Z. (38.)

 Kiállítva: Heinz (39.)

 

 Czégé Imre Pál

 

(fotó:origo.hu)

---------------

Új információ: A Fradi megóvta a mérkőzést! Bővebben itt olvashatsz a hírről.

 





Kövess minket Twitteren
Csatlakozz hozzánk Facebookon


Főoldal
Foci eredmények
UEFA Bajnokok Ligája foci eredmények
Premier League foci eredmények

 


Jelentkezz be, vagy regisztrálj, hogy hozzászólhass a cikkhez!

HOZZÁSZÓLÁSOK
2010-09-12 13:17:58

matec7 hozzászólása:

Milyen megtiszteltetés...?
2010-09-11 20:29:07

octopussy hozzászólása:

Hát e meccset hagyjuk, mindenki ítélje meg hogy mi történt, és döntse el magában a dolgokat, mást úgysem tehet...Viszont nem csodálkoznék ha holnap kiderülne hogy a világon itt először sz..rá verték Jimmy-t :o)
2010-09-11 20:29:01

GK84XIIO hozzászólása:

JIMMY JUMP BUDAPESTEN!!!MICSODA MEGTISZTELTETES!!!RIPORTOT VELE!!!!

LEGFRISSEBB FOCI HÍREK


További foci híreink »



Bookmark and Share