Hol vagyok?       Hírek   >>  
twitter    facebook   
Regisztráció
Hírlevél
Napi ajánló:

Siket vagyok, de a labda a mindenem

2014-02-17 03:19:34

Nem jutott tovább Eb-selejtező csoportjából a magyar hallássérült futsal-válogatott, a majdhogynem lehetetlen körülmények között azonban igazi bravúr, hogy a mini-torna második napjára is maradt esély. Az FFT elutazott Nagykátára, ahol a mieink az olaszokkal, a fehéroroszokkal és a szlovénokkal küzdöttek a továbbjutásért.




Boldog olasz játékosok a győztes Eb-selejtezőt követően (Fotó: a szerző)

 



Ebben az évben 28 ország szállt harcba azért, hogy ott legyen a IV. Hallássérült Futsal Európa-bajnokságon, amelyet majd novemberben rendeznek meg Szófiában. A részvételre pályázó csapatokat több csoportba osztották, és több országban folyt a küzdelem a meglévő 16 helyért, a mieinknek az abszolút esélyesnek tartott Olaszország mellett még a közepes Fehéroroszország és az elméletileg leggyengébb Szlovénia jutott ellenfélül. A csoport meccseit február 15-16-án Nagykátán rendezték, a helyi Városi Sportcsarnokban, ahol mindkét nap kifogástalan feltételek fogadták a csapatokat, a hangulat pedig jobb volt, mint a legtöbb nagypályás NB I-es meccsen. Pedig az esemény nagyon kevés embert érintett meg itthon, és a szervezeti háttér is mindent ígért, csak ilyen tökéletes szervezést nem.

Megjöttek a fradisták
Kimondhatjuk, leírhatjuk: a magyar futsal-válogatott eleve úgy érkezett Nagykátára, hogy hangyányi esélye van a továbbjutásra. Nem azért, mert a mieink rosszabb játékosok lennének, mint a szlovénok vagy a fehéroroszok, hanem egészen másért: előzetesen egyszerűen semmi igény nem mutatkozott arra, hogy a csapat jól szerepeljen a hazai Eb-selejtezőn.

Vasárnap délelőtt érkezünk meg a csarnokba, ahol hamarosan egymás ellen lép parkettre a fehérorosz és a szlovén válogatott. Ekkor már tudjuk a szombati játéknap eredményeit, könnyen le lehet tehát vonni a következtetést, hogy a magyar csapat számára fontos a meccs, mert ha itt a fehéroroszok nyernek, akkor nekünk legalább hattal kell verni az olaszokat, ami mondani sem kell, ugyanannyira elképzelhetetlen, mint a nagypályás labdarúgásban. Végül nem történik meglepetés, számunkra kedvezőtlen eredmény születik: a szlovénok bár jól tartják magukat, a végére elfáradnak, és viszonylag sima vereséget szenvednek, ezzel pedig ha matematikailag még nem is, de tulajdonképpen eldől, hogy a magyar csapat harmadik lesz a csoportjában. Hiszen szombaton bravúros játékkal sikerült nyerni Szlovénia ellen - amellett, hogy a fehéroroszoktól a vártnál súlyosabb vereséget szenvedtünk.

 

A ferencvárosi szurkolók megállás nélkül szurkoltak a sportcsarnokban (Fotó: a szerző)


A csapatok egyébként négy plusz egyes felállásban, kétszer húsz percet játszanak real-time, a magyarok meccse előtt pedig bőven van idő, hogy körülnézzünk a csarnokban, amely itthoni viszonylatban nagyon egyben van. A belépés után becsületkassza, büfé, a sajtóakkreditáció igényesen elkészített nyakba akasztható kártya, az újságírókat pedig a VIP-részlegben külön ülőhelyek várják, kódolatlan wifi-hozzáféréssel, konnektorral. Ezeket a körülményeket az tudja igazán értékelni, aki járt már mondjuk újságíróként egy nagypályás vidéki NB II-es bajnokin.

A hangulatról ekkor még olyan száz ember gondoskodik csak, de ahogy közeledik a 13 óra, és a magyarok olaszok elleni meccse, egyre többen foglalják el a helyüket a lelátón. Sok játékost elkísérte hozzátartozója, barátja, ezt abból lehet megállapítani, hogy a nézők mintegy hatvan százaléka jelnyelvet használ. De persze vannak olyanok is, akik "csak úgy" kijöttek szurkolni a fiúknak, mint például a fiatal fradisták. Na igen, a Ferencváros egyik szurkolói csoportja húsz-harminc fővel van jelen Nagykátán, és teremti meg az első rangú hangulatot. Végig szurkolnak, ugrálnak, énekelnek. Később a lufik is előkerülnek, így hamarosan egy pazar, piros-fehér-zöld kombináció emeli tetőfokára a hangulatot az ekkor már majdnem dugig telt csarnokban.

Lelkesedés van, pénz az nincs
Még a kezdés előtt van időnk beszélgetni a válogatott szövetségi edzőjével, Machalek Attilával (vagy ahogy focista berkekben szólítják: Mahával), aki másodállásban a nagykátai teremlabdarúgó-csapatnál is dolgozik, így a helyszín hazai pálya számára. Beszédéből, gesztusaiból rögtön lerí: oda van a játékért és a fiúkért, amit el is ismer aztán: "Nagyon szeretem ezt csinálni, ez a mindenem. Nem pénzért vagyok itt, mert nekem ebben most is több volt a mínusz, mint a plusz, hanem azért, mert egyszerűen szeretem ezt a játékot..." - mondja.

Az állapot azonban nem felhőtlen, mert hamar előkerül a régi téma: hiába a nagy odaadás, a szenvedély, ha pénz az egyszerűen nincs. És ami nagy baj: mintha a törődésnek sem lenne nyoma. "Segítségre lenne szükségünk, mivel rengeteg mindent kell fizetnünk, és egyszerűen nem győzzük. Az is baj, hogy a mostani generáció számára ez az utolsó lehetőség, a játékosok ugyanis kiöregednek, a merítési lehetőség pedig nagyon kicsi."

 

A hangulat a tefőfokán, kezdődhet a meccs (Fotó: a szerző)


Machalek Attila ezután elképesztő sztorik mesélésébe kezd: "Nagy szerencse, hogy sikerült megrendezni a tornát, ha ugyanis nem Nagykátára került volna a rendezés, akkor mehettünk volna Norvégiába vagy mondjuk Izraelbe, az utazás azonban rengetegbe kerül. Egy norvég diákkollégium hét fős szobájában, csak egy fő számára, húszezer forint a szállás, és még így is ez volt a legolcsóbb. És ebben még nincs is benne az étel, a repülőjegy, és az összes többi... hát így állunk."

Hát így. Vagyis a pénz - mint mindig - közbeszólhat, de egy igazán szenvedélyes ember megtörhetetlen. Még akkor is, ha kevés a segítő kéz. Egy másik forrásból megtudjuk, hogy sokáig még nemzeti melegítő sem jutott a csapat tagjainak, ezt a kínos problémát végül csakis Machalek Attila kapcsolatai miatt sikerült orvosolni. "Az elején melegítőt sem akartak nekik adni, a csapat hivatalos fotózása is úgy készült el, hogy egymás után mindenki Attila válogatott melegítőjét vette fel, mert neki ugye volt. Mégis, hogy nézett ki volna az, ha egy világeseményen nincs saját melegítőnk? Az is nagy dolog továbbá, hogy most sikerült normális játékvezetőket találni a tornára, és nem a sarki kocsmából kellett valakit berángatni."

Közben a szövetségi edző még telefonján mutat néhány fényképet a szombati napról, és elmeséli, milyen volt a torna előtti összetartás a közeli Kincsem Lovasparkban. A két kiló plusz az garantált, de hogy ki fogja kifizetni, azt még nem tudja - mondja sietve, mert lassan mennie kell, kezdődik ugyanis a mieink meccse. Túl sok esélyünk nincs, ezt Machalek Attila is meglepően lazán ismeri el, de tulajdonképpen annak is lehet örülni, hogy maradt reális esély a második napra.

Nyilasi is megtapsolja
A várakozásokhoz képest a meccs eleje teljes meglepetés. A sebezhetetlennek hitt olaszok hibát hibára halmoznak az első percekben, szemben a mieinkkel, akik úgy mennek, hogy ekkor nincs ember, aki meg tudná állítani őket. A magyarok hatalmas lelkesedése természetesen a nagykátai nézőket is magával ragadja, és ennek hamar megvan a számbeli eredménye: pár perccel a kezdés után a legjobb magyar, a 10-es Pfeifer Zsolt óriási gólt lő az olasz kapuba, majd nem sokkal később ismét kipasszoljuk az ellenfelet, és szinte hihetetlen, de három perc játék után már 2-0-ra vezetünk! Ekkor még egyáltalán nem tűnnek olyan jónak az itáliaiak...

 

Magyar-olasz. A himnuszok (Fotó: a szerző)


A realitás azonban a futsalban is megírja a maga gonosz törvényét: az olasz csapat még időben eszmél, varázsütésre átalakul, és mintha mi sem történt volna előtte, gyorsan kiegyenlít, majd a vezetést is átveszi. Innen már nem marad sok esélyünk, az ellenfél a folytatásban azt sem nagyon engedi, hogy áthozzuk a labdát a felezőn, a meccsen amúgy remeklő kapusunknak, Borna Gábornak viszont egymás után kell repkednie a levegőben. A sok megpróbáltatást a kapus teste is bánja, egy fájdalmas esés visszatérő hatásai miatt az első félidőben legalább négyszer ápolni kell. Most már látszik, hogy tényleg bitang jók ezek az olaszok.

Ekkor egy komolyabb verés is benne van a pakliban, a mieink azonban nem adják fel, tartják magukat: 4-3-ig szoros a meccs, utána azonban úgy elmennek az olaszok, hogy már képtelenség utolérni őket. A vége 9-4 oda, a tornát a százszázalékos olaszok nyerik, a fehéroroszok a másodikok, és a gólkirály is innen kerül ki. A mieink a harmadik helyen zárnak, Szófia most álom marad, de a lelátón még a sokat látott nagypályás legenda, Nyilasi Tibor is felállva tapsol.

A láthatóan hálás, olasz részről örömittas játékosok jelnyelvi tapssal búcsúznak a közönségtől, mi pedig Turc Cézárral, a Magyar Hallássérült Labdarúgó-szövetség alelnökével abban maradunk: nehéz volt, de nagy dolog, hogy ilyen jól megrendeztük, ilyen jól megcsináltuk.

Csak kevesen tudnak róla. Sajnos.

Tóthpál Zoltán
Nagykáta





Kövess minket Twitteren
Csatlakozz hozzánk Facebookon


Főoldal
UEFA Bajnokok Ligája foci eredmények
Foci eredmények
Premier League foci eredmények

 


Jelentkezz be, vagy regisztrálj, hogy hozzászólhass a cikkhez!

HOZZÁSZÓLÁSOK

LEGFRISSEBB FOCI HÍREK


További foci híreink »



Bookmark and Share