Hol vagyok?       Hírek   >>  
twitter    facebook   
Regisztráció
Hírlevél
Napi ajánló:

Kovács Zoltán: Csapatként és közösségként is előre léptünk!

2017-02-16 18:54:13

A Videoton sportigazgatója a klub honlapjának adott nagyinterjút.




 

A cél: a bajnoki aranyérem! (Fotó: vidi.hu)


 

 

 

- Hét edzőmérkőzés, két edzőtábor - tartalmas felkészülésen van túl az első csapat. Miként látja, hogyan áll a Vidi a tavaszi idény előtt?


Nagyon sok játékosnak létfontosságú volt, hogy akár sérülés, akár hosszabb kihagyás után végigcsinálja a felkészülést. Ebből a szempontból jól sikerült a felkészülésünk, igaz, Fiola Attilának ki kellett hagynia egy hetet, de már készen áll ő is a bajnoki rajtra, a többi már a vezetőedzőn múlik. Nagyon jó körülmények között készült végig a csapat és kifejezetten erős együttesekkel játszottunk, az NB I színvonalát meghaladó találkozókat, ezt a ritmust kell tartani a bajnokikon is. Mérkőzésről-mérkőzésre látható volt a fejlődés, úgy érzem, hogy nem csak csapatként, közösségként is sikerült előre lépnünk. A játékosok hisznek a célokban és egymásban, de fontos megjegyezni, hogy elbizakodottságról szó sincs, nem szabad túlzottan előre nézni, mindig a következő feladatra kell koncentrálni.


- Mirko Maric érkezéséről és Sejben Viktor kölcsönadásáról korábban már bővebben is beszélt, rajtuk kívül Feczesin Róbert és Filipe Oliveira szerződött elaz első csapattól. Mi vezetett az ő távozásukhoz?


- Mindkét játékossal jó viszonyban váltunk el, nincs bezárva a kapu egyikük mögött sem. Feczesin Róbertet értékesíteni tudta a klub, most is úgy gondolom, hogy minden fél jól járt az átigazolással. Filipe Oliveira az ősszel már nem kapott akkora szerepet a kezdőcsapatban, mint korábban. Az világos volt számunkra, hogy játszani szeretne, ezt még tavaly Oli, valamint az ügynöke is megerősítette. Filipe végül Ciprusra tudott igazolni, de nem titok, megállapodtunk abban, hogy, amikor befejezi pályafutását, akkor is várnak rá feladatok a Vidinél. Egy ilyen nemzetközi tapasztalattal és emberi kvalitásokkal bíró játékosnak nem szeretnénk végleg elengedni a kezét.


- Magyar játékost nem keresett a klub az ő pótlásukra?



- Dehogynem, kerestünk magyar csatárt, belföldről és külföldről is, a legmagasabb szinten futballozó játékosokkal is tárgyaltunk, hogy hazatérjenek, de nem jártunk sikerrel. Ha pedig itthonról megkerestünk valakit, akkor hirtelen kétszeres-háromszoros szorzó jelentkezett a vételárban. Ez innentől kezdve nem pénzügyi, hanem elvi kérdés, így végül Mirko mellett döntöttünk. A mutatott játéknak és a nyári igazolásoknak köszönhetően egyébként rengeteg megkeresést kaptunk, komoly labdarúgókat ajánlottak, de most egészségesnek érzem a fiatal és rutinos labdarúgók arányát a keretben. Jöhetett volna olyan külföldi, rutinos játékos, akinek már a leigazolása is hatalmas hírértékkel bírt volna, biztosan jól lehetett volna használni különböző marketingcélokra, de a klub hosszú távú szakmai érdekeit figyelembe véve végül nem szerződtettük.


– A nyáron több fiatal is érkezett a csapathoz, ők a tél folyamán az edzőtáborokban is bizonyíthattak az első csapat szakmai stábjának. Sikerült nekik?



– Számukra talán még túl magas szintet képviselő csapatok ellen lettek bedobva a mélyvízbe, de büszkék vagyunk rajta, hogy helyt álltak. Jó hozzáállással dolgoztak végig, és látták, hogy napi szinten mennyit kell azért tenni, hogy sikeres labdarúgók legyenek. Ezt az utat folytatni is szeretnénk, továbbra is keressük a tehetséges fiatal játékosokat.



– Kovács Sándor neve azonban nem került elő sem az edzőtáborban, sem az NB III-as csapat összeállításában, pedig ősszel biztató teljesítményt nyújtott több kupamérkőzésen is.


– Ez egy olyan történet, amilyennel nem csak vezetői, hanem játékos pályafutásom során sem találkoztam. Az új szerződéséről tárgyaltunk, majd jött a hír, hogy Kovács Sándor nem kívánja folytatni profi pályafutását. Nagyon reméljük, hogy van visszaút, hiszen egy fiatalemberről van szó, bízunk benne, hogy meggondolja magát a játékos. Bármennyire is sajnáljuk az egészet, ha ez a döntés végleges, azt tiszteletben kell tartanunk.



– Szintén második csapatunkkal kapcsolatos hír, hogy Disztl László vezetőedző a Siófok kispadján folytatja. Hogy áll majd fel a Vidi II szakmai stábja tavasszal?


– Valóban megfogyatkozott a stáb, de továbbra is Dvéri Zsolt, Milinte Árpád és Poór András felel majd a csapat felkészítéséért. Az első és második csapat közti átjárást segítendő Pető Tamás másodedzői munkaköre egészül ki, adott esetben ő is meccsel majd az NB III-ban.


– Szombaton az Újpest FC ellen fontos hazai mérkőzéssel kezdődik a tavaszi idény. Mire számíthatnak a szurkolóink a tavasz folyamán?



– Kiemeltem már az ősszel is, hogy a legelső pillanattól kezdve nagyon pozitív légkör vette körül a csapatot a Pancho Arénában is, fontos a csapatnak a szurkolók támogatása. Biztos vagyok benne, hogy Felcsúton és idegenben is sokan biztatják majd a csapatot. A bajnoki aranyéremért folytatott harcban ez most hatványozottan fontos lesz, úgyhogy bízom benne, hogy már az első meccsre sokan kilátogatnak!





Kövess minket Twitteren
Csatlakozz hozzánk Facebookon


Főoldal
UEFA Bajnokok Ligája foci eredmények
NB 1 foci eredmények
Foci hírek

 


Jelentkezz be, vagy regisztrálj, hogy hozzászólhass a cikkhez!

HOZZÁSZÓLÁSOK

LEGFRISSEBB FOCI HÍREK


További foci híreink »



Bookmark and Share