Továbbment a párizsi gyors (videó)
2013-03-06 22:45:59
A Valencia visszahozta esélyeit a PSG ellen, továbbjutni azonban nem tudott a spanyol együttes. Jonas bombagóljára nem sokkal később válaszoltak a franciák, az 1–1-es döntetlen azt jelentette, hogy a Paris Saint-Germain jutott a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe.

Lavezzi lőtte a PSG egyenlítő gólját (Fotó: Marca)
Zlatan Ibrahimovic nem játszott, a svéd óriás hiánya pedig már elég volt ahhoz, hogy a PSG egy egészen másfajta játékot vállaljon fel a találkozón. A Valencia helyzete szinte kilátástalan helyzetben várta a visszavágót, a párizsiak túlságosan óvatos, már-már gyáva taktikája azonban azt eredményezte, hogy bőven maradt izgalom a második mérkőzésre.
Az első félidőben unatkoztunk – a Valencia megpróbált faragni az otthon összeszedett hátrányából, a PSG azonban erre nem nagyon hagyott lehetőséget. Carlo Ancelotti csapata megfontoltan, taktikusan játszott, mindkét oldalon előtt egy-egy komolyabb lehetőség adódott: először Lucas Moura került helyzetbe, lövése azonban elkerülte a Valencia kapuját, majd a vendégek is veszélyeztettek, Roberto Soldado lövését azonban hárította a párizsi kapus.
A szünet után már érdekesebb dolgok történtek a pályán: az 55. percben mindjárt Jonas lőtt gyönyörű gólt, a hazaiak kapusa hiába repült, esélye sem volt a hárításra. Ezzel a góllal jelentősen növekedtek a Valencia esélyei, sokáig azonban nem igazán reménykedhettek a spanyolok: a 66. percben ugyanis egyenlített a PSG, Ezequiel Lavezzi közelről volt eredményes, amivel megint könnyebb helyzetbe kerültek a franciák.
Az egyenlítő gól után a Valencia még egy utolsó rohamot indított, hogy legalább hosszabbításra mentse a találkozót. A labda általában a franciák térfelén pattogott, a végjátékra meglehetősen nyomasztó fölénybe került a Valencia. A vendégek helyzeteket ugyanakkor egyáltalán nem tudtak kialakítani, a nagy fölény leginkább abban mutatkozott meg, hogy egymás után rúgta a szögleteket a Valencia – különösebb eredmény nélkül.
A PSG védelme nem hagyott ki, a Valencia pedig hiába erőlködött, mintha képtelen lett volna váratlan húzásra. Maradt a döntetlen, ami egy könnyen felejthető mérkőzésen PSG-továbbjutást ért.
PARIS SAINT-GERMAIN (francia)–VALENCIA (spanyol) 1–1
Párizs, Parc des Princes. Vezeti: Mazsics (szerb).
PSG: Sirigu – Jallet (Van der Wiel, 27.), Thiago Silva, Alex, Maxwell – Lucas (Sakho, 83.), Thiago Motta (Gameiro, 58.), Matuidi, Chantome, Pastore – Lavezzi
VALENCIA: Guaita – Barragán, Víctor Ruíz, Mathieu, Cissokho – Albelda (Banega, a szünetben) – Feghuli (Piatti, 63.), Pareja, Costa, Jonas (Valdez, 76.) – Soldado
Gólszerzők: Lavezzi (66.) ill. Jonas (55.)
Továbbjutott a PSG 3–2-es összesítéssel.
Kövess minket Twitteren
Csatlakozz hozzánk Facebookon
Főoldal
NB 1 foci eredmények
Foci eredmények
Premier League foci eredmények
Jelentkezz be, vagy regisztrálj, hogy hozzászólhass a cikkhez!
Határozottan kirúgják a német drukkereket a londoni kocsmákból
Az eső áztatta Londont megszállták a németek, és ennek nem örülnek az angolok....

Régiók
Ligák
Csapatok






LEGFRISSEBB FOCI HÍREK