Hol vagyok?       Hírek   >>  
twitter    facebook   
Regisztráció
Hírlevél
Napi ajánló:

A szurkolók nyílt levele Gera Zoltánnak

2010-09-20 16:54:32

Gera Zoltánnak címzett nyílt levelet jelentetett meg a Fulham egyik szurkolói oldala, a Cottage Corner, amelyben kifejtik, szerintük többet kellene játszania a magyar középpályásnak, mivel teljesítményével megérdemli a csapatba kerülést.




Az egykoron Pécsről indult középpályás azt követően vált kegyvesztetté, hogy a csapat élén menedzserváltás történt, ugyanis a korábbi évek sikeredzője, Roy Hodgson, aki Európa-liga döntőbe vezette a Falusiakat, a Liverpoolhoz igazolt, helyére pedig Mark Hughes érkezett.

 

A korábban többek között a Blackburn Roverst és a Manchester Cityt is irányító walesi szakember nem sokat változtatott elődje sikeres csapatán, mindössze a távozókat pótolta új emberekkel, azonban az előző szezon egyik sikerkovácsa, Gera Zoltán valahogy nem szerepel elképzeléseiben, amelyet úgy látszik nem csak Magyarországon, de a szigetországban is nehezményeznek, élükön a klub szurkolóival, amelynek jelét is adták egy levél formájában:

„Zoltán,

Mi mind úgy gondoljuk, hogy többet kellene játszanod, mint amennyi lehetőséget kapsz. Kezdőként kellene pályára lépned, és ha nem is vagy kezdő, legalább 25 percet kaphatnál csereként is. Nagyra értékeljük az eddigi munkádat és az elmúlt szezont követően megérdemled, hogy a te neved legyen az első a csapat összeállításakor.

Zolly a Mi Év játékosa díjasunk. Mark Hughes is fel fogja ismerni a tehetségedet előbb vagy utóbb.

A Fulham FC Szurkolói”

 

cc.fulhamfc.com

Lakner Péter





Kövess minket Twitteren
Csatlakozz hozzánk Facebookon


Főoldal
Premier League foci eredmények
NB 1 foci eredmények
Labdarúgás hírek

 


Jelentkezz be, vagy regisztrálj, hogy hozzászólhass a cikkhez!

HOZZÁSZÓLÁSOK
2010-09-24 21:55:37

pasztito hozzászólása:

ha még az lenne, hogy nem volt jo formában a felkészülés alatt, de 15 perc alatt 3-t rugott a werdernek :S:S ennél jobb formában egy csatár se lehetne
2010-09-21 12:13:51

bobbybinary hozzászólása:

Hogy miért került egyből a szezonrajtnál padra Zoli, csakis Hughes tudja. Egy biztos, az azóta eltelt 5 fordulóban a Gera posztjára érkező Moussa Dembélé bizonyította rátermettségét. Fizikálisan roppant erős és már 2 bajnoki gól szerepel a neve mellett. És ne feledjük, hogy Clint Dempsey is a csapatban van. Bízok benne, hogy Zoli él az adódó lehetőséggel, és Hughes is felfedezi a képességeit.
2010-09-21 08:08:51

Csernus Imre hozzászólása:

Hát ez nem egy túl érzelmes nyílt levél. Látszik, hogy hűvös angolok írták nem pedig olaszok vagy spanyolok :)
2010-09-20 22:46:35

Macheda hozzászólása:

Hú de megmondtad az okosat szucsik. Biztos kurva sokat éltél angliában vagy legalább játszottál a premier league-ben.
2010-09-20 22:45:56

pasztito hozzászólása:

világosíts már fel haver, mert nem értem?? amugy meg érdekes, ha a szurkolok imádják é az egyik legjobb volt tavaly, miért hiszi Hughes hogy a padot jobban tudja koptatni?
2010-09-20 21:04:07

szucsik hozzászólása:

a magyarok oylnaok külföldön mint nállunk a cigányok... és lehet gondolkozni hogy mért nem játszik...
2010-09-20 17:57:41

Kowi hozzászólása:

Hughes nem tudom hol hordja a szemét, de ideje lenne rájönnie, hogy Gerzson egy nagyon jó, csupaszív játékos.
2010-09-20 16:57:14

petilak777 hozzászólása:

Ez azért nem kis elismerés szerintem egy magyar játékosnak a Premier Leagueben.

LEGFRISSEBB FOCI HÍREK


További foci híreink »



Bookmark and Share