Régiók 
Ligák
Csapatok
Dél csillaga
Dél-Olaszországban a futball nem élet-halál kérdése. Sokkal több annál...
Cattania Hol vannak a nézők az Afrika-kupáról? Oroszlánvadászaton?
Épp egy Afrika-kupa mérkőzés megy a tv-ben, miközben ezt a bejegyzést írom. Tehetem, mert leginkább csak háttérzajnak jó. Tehetem, mert nem történik semmi. Az egész tornán nem történik semmi. Lassú ütemben ringatóznak a mérkőzések, a játékosok nem hajtják és izgulják halálra magukat, meccsenként egyszer-kétszer egy kósza beadásnál nem a védő az éberebb, és olyankor a kapuban köt ki a labda, van gól. Utána ugyanaz a semmi.
A játék fájdalmasan gyenge és kilátástalan, de ami elkeserítőbb: nincsenek nézők. A házigazdák meccsein kívül négy-ötezer ember teng-leng az egyébként jó stadionokban, és bár vannak vicces arcok a lelátón, őket ritkán mutatják közelről, és egyébként is, ha egymagában bohóckodik valaki ezernyi üres szék között, az már nem mókás, inkább szánalmas. Hangulattalan szar az egész torna.
Mondom ezt én, aki az afrikai futball barátja vagyok, akinek az első vb-meccse a Kamerun–Argentína (1–0) volt 1990-ben, és aki sírt, amikor a negyeddöntőben két kamutizenegyessel Anglia kiejtette Kamerunt a hosszabbításban. Az első Afrika-kupát pedig 1992-ben láttam, akkor adta először a Eurosport, és mondhatom, csodás élmény volt, aki látta, bizonyára egyetért velem. Fantasztikus meccsek, bámulatos megoldások, látványos cselek, roskadozó lelátók, varázslatos hangulat, tömény izgalom. A döntőben Elefántcsontpart játszott Ghána ellen, tizenegyesrúgások döntöttek, amit felvettem videóra, és rongyosra néztem, amíg tönkre nem ment a szalag. 11–10 lett a tizenegyespárbaj, a kapusok is rúgtak, majd kezdték elölről. A ’90-es vb-n imádtuk Millát, Makanakyt, Ekekét, M’Fedét, az Afrika-kupán beleszerettünk Abedi Pelébe. Olyan fejlődést produkált az afrikai futball, hogy egy másik Pelé, a brazil azt mondta 1994-ben, amikor az amerikai vb-n Nigéria bűvölte el a világot, hogy még abban az évtizedben Afrika világbajnokot fog adni.
Hát nem adott. Adott olimpiai bajnokot 1996-ban (Nigéria) és 2000-ben (Kamerun), de a világbajnokságon a négy közé sem jutott még afrikai csapat, és a kontinens futballjának zuhanása szemmel látható. A legutóbbi vb-t hiába rendezték Afrikában, a hat afrikai ország közül csak Ghána mutatott futballra utaló jeleket, a többi öt csapat labdába sem rúgott.
Visszatérve a nézőszámra: vajon mi oka lehet, hogy még az afrikaiakat sem érdekli az Afrika-kupa 2012-ben? Felvetődik persze az a kérdés is, hogy jó döntés volt-e Egyenlítői Guineának és Gabonnak adni a rendezést? Két ország, amely gazdaságilag éllovas Afrikában, a GDP Egyenlítői Guineában a legmagasabb a földrészen (a világon az 53.), Gaboné pedig a harmadik (a világon a 65.). Csakhogy egyik ország sem futballnagyhatalom: Gabon a FIFA világranglistán a 91., Egyenlítői Guinea a 151. Viszont a hazai csapatok meccsein azért van valamennyi néző. Mégis kérdés, hogy mit csinálnak az afrikai emberek délutánonként és esténként, ahelyett, hogy a stadionban lennének? Sepp Blatter még azzal érvelt pár éve, hogy azért vitte a FIFA Afrikába a vb-t, mert ott imádják az emberek a labdarúgást. Erről nehéz meggyőzni ma egy európai embert, aki hozzászokott, hogy többnyire az elavult stadionokban nincs csak teltház. A most futó Afrika-kupán viszont Franceville-től Libreville-n át Batáig kiváló stadionok vannak, mindegyiket elfogadnánk Budapestre. Mégis üresen tátongnak. Túl drága lenne a belépő? Aligha. Mindenki dolgozik éjjel-nappal? Aligha? Most vonulnak a gazellák és mindenki vadászik? Most avatják férfivá a fiúkat és mindenki azt nézi, ahogy csupaszon bemászik az oroszlán szájába? Ne hülyéskedjünk.
Nincs más magyarázat: bűnrossz az afrikai futball. Kiölték belőle a játékosságot, a bájt, a kreativitást, az egyéniségeket, a show-t. Európai edzők lepték el Afrikát, akik azt mondták, húsz éve, hogy ha afrikai csapat világbajnok akar lenni, akkor meg kell változtatni mindent, taktikailag-stratégiailag fejlődni kell, játékrendszert kell váltani. Valószínűleg igazuk volt, de a mérleg másik serpenyőjébe nem került semmi. A játékosságot kiölték belőlük, de taktikailag nem fejlődtek annyit, hogy számottevő tényezők legyenek a futballvilágban.
Kreativitás, egyéniségek nélkül a futball halott. És ezt halkan súgjuk Európa fülébe is. Mert Makanakyhoz és Millához képest Messi és Xavi is csak egy gépfutballista. Akikből Afrikában már elege van mindenkinek.
Nosztalgiázzunk egy kicsit az 1992-es Elefántcsontpart-Ghána döntő összefoglalójával, és egy Abedi Pelét bemutató rövid videóval:
A catenaccio felkent papjaként annyit mondhatok: mindig kapjunk eggyel kevesebb gólt, mint amennyit rúgunk
Nincs hozzászólás
LEGFRISSEBB HÍREK