Hol vagyok?       Hírek csapat szerint   >>  
twitter    facebook    RSS
Regisztráció
Hírlevél

A Kecskemét is megtréfálta az Újpestet

2010-03-06 19:37:28

Hazai győzelem született a Soproni Liga 17. fordulójának lila-fehér összecsapásán. A Kecskemét az egykori újpesti játékosoknak köszönhetően 2–1-re verte a bajnoki címtől egyre jobban távolodó fővárosiakat.




Két éve találkozott először az első osztályban a két együttes, az azóta lejátszott négy egymás elleni mérkőzésen átlagban négy gólt termeltek a csapatok. Ugyan ez a szám most elmaradt, de a színvonal és a hazai győzelem kárpótolhata a Széktói stadionba kilátogató nézőket.


Az első igazi helyzetek a Kecskemét előtt adódtak, csak Balajcza Szabolcs bravúrjainak köszönhetően menekültek meg a vendégek a hátránytól. Főleg az egykori újpestiek voltak elemükben, Bori Gábor és Simon Attila előtt is több lehetőség adódott.


A 33. percben megtört a gólcsend, egy szögletet követően Mladen Lambulics (újabb volt újpesti) csúsztatott és a váratlan húzásnak köszönhetően a lemaradó védők mellett Montvai Tibor fejelt a kapuba.


A második félidő ott folytatódott, ahol az első abbamaradt. Kecskeméti lehetőségek sora, ami már az 52. percben góllá is érett. Az Üzbegisztánból hazatért Vörös Péter tolt meg egy labdát a tizenhatoson belül, az érkező Ivan Dudics pedig akkora lendülettel érkezett, hogy ugyan nem ért ellenfeléhez, de az mégis látványosan feldobta magát. A mozdulat olyan jól sikerült, hogy Fábián Mihály játékvezető befújta a büntetőt. A 11-est Simon Panenkás mozdulattal juttatta a hálóba.


A kétgólos hátrány után William McStay kénytelen volt változtatni: az indiszponáltan játszó Dusan Vasziljevics helyére a héten vírusos betegséggel bajlódó Kabát Péter állt be. A csapatkapitány jelenléte valamennyire összeszedte a vendégek játékát, ám az igazi ötlet továbbra is hiányzott. Éppen ezért a 71. percben váratlanul szépített az Újpest. Mark Millar maradt üresen a kaputól jó 18 méterre és a középpályás egy gyors helyzetfelismerés után kilőtte a hosszú sarkot.


Az egyenlítés azonban elmaradt, így a Kecskemét teljesen megérdemelten, története során először legyőzte az Újpestet. A télen bajnoki álmokat szövögető vendégek hátránya az újabb vereséggel mát 10 pont a listavezető Videotonnal szemben.


Kecskemét – Újpest 21 (10)
Kecskemét. Vezette: Fábián (Ortó, Márkus)
Kecskemét: Lazareanu- Schindler, Gyagya (Némedi 39.), Lambulics, Kokot- Vörös, Csukics, Bagi- Simon A.(Litsingi 77.), Montvai (Dudu 90.), Bori.
Újpest: Balajcza- Dudics, Vermes, Takács Z., Kiss Z.- Simek, Millar, Korcsmár (Tóth N. 82.), Vasziljevics (Kabát 57.), Foxi (Barczi 57.)- Rajczi.
Gólszerző: Montvai (33.), Simon (52.-11-esből), illetve Millar (71.)
Sárga lap: Bagi (83.), Schindler (83.), illetve Vermes (42.), Dudics (51.)
Piros lap: Takács Z. (92.)



Kövess minket Twitteren
Csatlakozz hozzánk Facebookon


 


Jelentkezz be, vagy regisztrálj, hogy hozzászólhass a cikkhez!

HOZZÁSZÓLÁSOK
2010-03-06 20:59:59

Nitro hozzászólása:

Szép volt Fiúk!
FOCIBLOG

FFT Blogok
Olvasói Blogok
 

LEGFRISSEBB HÍREK


További híreink »

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés


Bookmark and Share