Drámai győzelmet aratott az Arsenal
2010-03-13 22:30:00
Veszélyben voltak az Arsenal bajnoki címről szövögetett álmai a KC Stadiumban, azonban a héten már egy mesterhármast jegyző Nicklas Bendtner az utolsó pillanatokban csapata segítségére sietett, így az Ágyúsok 2–1 arányban legyőzték a több mint egy félidőt emberhátrányban végigküzdő Hull Cityt.
Az Arsenal már a 14. percben megszerezte a vezetést, amikor Andrej Arsavin ment el Bernand Mendy mellett, majd közelről a kapuba talált. 1–0
Nem sokáig örülhetett vezetésének a vendégcsapat, ugyanis a Tigrisek egyenlíteni tudtak egy teljesen jogosan megítélt, Jamie Bullard által értékesített büntetőből, amelyet Jan Vennegoor of Hesselink lerántásáért fújt be a bíró Sol Campbell ellen. 1–1
A veterán középhátvéd sárga lapos figyelmeztetésben részesült, ám vele ellentétben volt olyan, aki nem úszta meg ekkora büntetéssel. George Boateng ugyanis két butaságból már az első félidő végére összegyűjtötte a kiállítást eredményező két sárga lapját, így az öltözőbe csak 10 emberrel vonulhattak a hazaiak a félidőben.
Valószínűleg mindenki arra számított, hogy emberelőnyben a sokkalta jobb erőket felvonultató fővárosiak akarata érvényesül majd, azonban egészen a hosszabbítás harmadik percéig nem ez érvényesült. Ekkora azonban Boaz Myhill egy középre tartó erősen meglőtt labdát pontosan Nicklas Bendter elé öklözött, aki a tizenhatos vonaláról nem hibázva nagyon fontos három pontot érő gólt szerzett. 1–2
Miután sorozatban negyedik vereségét szenvedték el Phil Brown fiai, a Hull City visszacsúszott a kiesőzónába kilenc mérkőzéssel a szezon vége előtt, míg az Arsenal tartja a lépést a listavezető Chelsea-vel.
Hull City 1–2 Arsenal
Gólok: Bullard (11-esből) 28. ill. Arsavin 14. , Bendtner 90.
Kövess minket Twitteren
Csatlakozz hozzánk Facebookon
Jelentkezz be, vagy regisztrálj, hogy hozzászólhass a cikkhez!
benga hozzászólása:
Ennél azért simább meccsre számítottam, de ilyen a foci. Remélem tovább tartja a mostanában tartó jó szokását az Arsenal és hozzák a meccseket.
Messi gólt lőtt, a Barca nehezen hozta a kötelezőt
2012-02-05 00:20:14
Priskin-parádé Törökországban
2012-02-04 23:15:37
Hajnal főszerepet játszott a Stuttgart egyenlítésében
2012-02-04 23:14:02
Nullszögből lőtt gól a Schalke-Mainz meccsen – videó
2012-02-04 23:11:51
Zidane és Messi nem játszik egy csapatban
2012-02-04 23:09:40
Drogba duplájával már a négy között az „elefántok”
2012-02-04 22:43:02
Sergio Ramos feje három pontot ért a Madridnak
2012-02-04 22:22:44
A Bayern pontokat hagyott Hamburgban
2012-02-04 20:59:47
Casillas a Facebookon adott tanácsot
2012-02-04 19:50:27
Megszakadt Bogdán sorozata a PL-ben
2012-02-04 18:46:06
Üzenet a Facebookról: Szalai újra megsérült
A magyar játékos saját Facebook oldalán osztotta meg a sajnálatos hírt: az elmúlt...

Régiók
Ligák
Csapatok


